Összes cikk Árverés cimkével

Életműrekordok sora született a Kieselbach Galéria május 24-i árverésén

Ez a hír önmagában nem meglepő; a váratlan az, hogy olyan – ismert és kevésbé ismert – művészek érték el, akik eddig nagyon távol voltak mostani áraiktól. A híreket, mint a nagy árverések után, most is a legmagasabb árakon történt leütések dominálják. Számos helyen olvashatjuk majd, hogy a Kieselbach Galéria árverésén Márffy Ödön zebegényi „ipari tájképe” 160 millió, Aba-Novák Vilmos Róma melletti kisvárosa 120 millió, Vaszary János Parkban című vászna 95 millió, Perlrott Csaba Vilmos Műtermi csendélete pedig 90 millió forintért kelt el; ezek mind a legfelső ársávban is gazdag kínálatot és élénk keresletet jelző kiugró eredmények, de az érintett művészek korábban is értek már el ugyanilyen – Aba-Novák esetében –, vagy ennél magasabb árakat is. Ezért mi most azokat a művészeket állítjuk reflektorfénybe, akik ezúttal értek el új életműrekordot – váratlanul abban az értelemben, hogy áraik eddig egy lényegesen alacsonyabb árszinten mozogtak és mégsem teljesen váratlanul, hiszen az érintett művek becsértékei már többnyire előrevetítették a kimagasló árakat. A tanulság kettős: egyrészt, nem a legdrágábbak között számontartott festők műterméből is kerülhetnek ki igazi remekművek; másrészt, még mindig vannak alulértékelt vagy felfedezésre váró életművek. …

A BÁV Művészeti Aukciójáról

Ahogy arról már számos helyen hallani lehetett, rekordokat döntött a BÁV tavaszi aukciója. Órák, briliánsok, festmények és ezüstök domináltak az árverésen, mely az Axioart szempontjából is eseményekkel teli volt. A 79. Művészeti Aukció tételeinek nagyszabású kiállításával nyitotta meg kapuját 2022. április 28-án a BÁV ART Aukciósház és Galéria a Szent István körút és Falk Miksa utca sarkán. Az aukció két napon, május 16-án és 17-én zajlott a MOM Kulturális Központban. Az Axioart mindkét nap a helyszínről kísérte végig az eseményt közvetítve az árverés eseményeit és képviselve az online liciteket. Az aukció első napján az első 273 tétel került kalapács alá, köztük órák, ékszerek és ezüst tárgyak. Már az árverés előtt is nagy érdeklődés övezte a BÁV történetének legnagyobb briliánsát, amelyet nem csak 10 karátos nagysága, hanem különleges, szív alakú csiszolása is kiemelt az árverési tételek közül. A GIA tanúsítvánnyal is rendelkező kivételes nyakék 32 millió forintról indult, a nyertes licit végül a 195. tételre 46 millió forint volt, amely az árverési jutalékkal kiegészülve 57,5 milliós árral rekordot döntött, Magyarország legdrágábban eladott ékszerévé válva. A nyakék …

Dedikációk, kézjegyek, autográf levelek, történelmi dokumentumok.

A 2022-es év második dedikált árverése. A május 19-én induló 16. Dedikált könyvek aukciója az ismert módon 10 napon keresztül várja az online piactérben a látogatókat. A 223 tételre való licitálást pedig ismételten tematikus témakör teszi könnyeddé a tárlat nyitva tartása alatt. Az aukció szervezői a hangsúlyt ismét a szépirodalom témakörére helyezték a kínálat összeállításakor. Közismert, nagyra becsült alkotók munkáiból és kézjegyükkel ellátott leveleikből, valamint dedikált fotográfiáiból válogatták összeállításukat. „A kötetből eddig mindössze egyetlen dedikált példány futott az utóbbi évtizedek árverésein.”- olvasható Krúdy Gyula: N. N. – egy szerelem-gyermek regénye című munkájának leiratában. A most kalapács alá kerülő kötetet Kárpáti Aurélnak dedikálta a szerző. A gyűjtői állapotban az online piactérbe kerülő tételek között ismételten fellelhető az Antikvárium.hu aukcióinak ikonikus tétele – a Radnóti életmű egy újabb kötete, mely a benne foglalt dedikáció által különleges értékkel bír. Járkálj csak, halálraitélt! Írta: Radnóti Miklós. „Győri-Juhász Jenőnek tisztelettel és szeretettel kűldi hűséges tanitványa Radnóti Miklós 1939. Karácsony.” Gondolta volna, hogy itt találja meg?Kalapács alatt egy angol nyelvterületre szánt kötet, melyből ez az első példány hazai aukción!Hungaria. An anthology of short stories by contemporary hungarian authors.A kötetet …

Tegnap óta Andy Warhol a legdrágább XX. századi képzőművész

Mint arról márciusban a Mű is beszámolt, Warhol ikonikus munkájáért, mely Thomas és Doris Ammann legendás gyűjteményének részeként került kalapács alá, eleve rekordnagyságú összeget vártak. Azt, hogy a művész kilenc éve felállított 104,5 millió dolláros rekordja megdől, szinte evidenciaként kezelték; a kérdés inkább csak az volt, hogy a „XX. század Mona Lisájaként” is emlegetett festmény ára túlszárnyalja-e azt a 179,4 millió dollárt, amit szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt Picasso Algériai nők című munkájának O változatáért fizettek ki, s ami tegnapig Leonardo da Vinci Salvator Mundija után a második legmagasabb aukciós árat jelentette. (A Salvator Mundiért kifizetett 450 millió dollár egyelőre elérhetetlennek tűnik; igaz, azt az árat minden bizonnyal olyan tényezők is befolyásolták, melyeknek a műpiachoz kevés köze van.) A Marilyn nem kapott nyilvános becsértéket, de a Christie’s vezetőinek nyilatkozataiból kiderült, hogy 200 millió dollár körüli összegre számítottak. Ezt valószínűleg leütési árnak gondolták, legalábbis a hivatalos becsértékek sohasem tartalmazzák az árverőház jutalékát. A most kifizetett összeg jutalékkal együtt sem érte el a 200 milliót – a leütési ár 170 millió volt –, így az eredmény akár kisebb csalódást is okozhatott a Christie’s-nek, de …