Összes cikk Árverés cimkével

Mi mennyi – és miért?

Kötet a kortárs művészeti piacról A nem szakértő közönség tájékoztatására, tévhitek eloszlatására és némi provokáló adat- és számhalmaz felmutatására vállalkozott második „műgyűjtős” kötetében Martos Gábor. A Múzeumcafé egykori alapító főszerkesztője új könyvének első része szembesíteni kívánja a hitetlenkedő, a kortárs művészettől – elsősorban annak absztrakt-nonfiguratív vonalától – ódzkodó nézőket a közkeletű kijelentéssel: „Mi ebben a művészet? Ilyet én (a gyerekem, az unokám) is tudok!” A kötet második, nagyobb terjedelmű részében pedig a kortárs galériák, a hazai és nemzetközi aukciósházak kortárs eladásainak gazdag felsorolását, az árverések körülményeit, történeteit, az ismert és ismeretlen vásárlók körét tárja fel. Könyvének első harmada úgy indul, mint egy kortárs művészeti szöveggyűjtemény. Sorra veszi és idézetekkel szemlélteti (a Megértéskísérletek című fejezetben), milyen elméletek, vélemények és elemzések formálják a szakmai közönséget a „contemporary art” befogadása során. A szerző Németh Lajos, Hegyi Lóránd és számos további jeles hazai és nemzetközi művészettörténész-potentát írásaiból szemezget. Egyik kiindulási pontja Marcel Duchamp Forrás című ready made-jének (1917) megszületése, fogadtatása és utóélete a művészettörténetben és a műtárgypiacon. Martos módszere, hogy anekdoták, történetek, életrajzi adatok sorával hitelesíti a kortárs alkotók …

Új év, új lehetőség! | Radnótival indítja az évet az Antikvarium.hu!

Az Antikvárium.hu készen áll, hogy a könyvgyűjtők idén is könyvritkaságokkal bővítsék gyűjteményüket, s segítsen e terv megvalósulásában, hiszen 2019. január 17-én ismét közkinccsé tesz számos különlegességet, érdekességet a 6. Dedikált és aláírt könyvek aukcióján! Ahogy ezt már az érdeklődők megszokhatták, a témaköri választék igencsak szerteágazó, s pontosan 223 tétel között lehet válogatni az aukciós kínálatban. A dedikált és aláírt különlegességeket felsorakoztató aukció tételei közül kiemelkednek a magyar irodalom közismert alkotóinak kötetei, mint például Radnóti Miklós, 1933-ban első kiadásban megjelent Lábadozó szél című verseskötetének dedikált példánya, mely most jelenik meg először aukción 1.- forintos kikiáltási árral, Dsida Jenő Leselkedő magány című dedikált első kiadása, mely az utóbbi két évtizedben most kerül másodjára kalapács alá, Karinthy Frigyes Együgyülexikon című aláírt művének, 83-as számú példánya, Szerb Antal dedikált kötete, valamint Füst Milán aláírt alkotása. Az ifjúsági irodalom klasszikusai iránt érdeklődők is érdekes, ritkán látott tételeket találhatnak a kínálatban, így Fekete István: Hu című, nagysikerű ifjúsági regényének dedikált első kiadását, melyet Csergezán Pál rajzai díszítenek, valamint a Cicavízió gyermekműsorában felejthetetlenné tett Mazsola című mesét, melyet Bálint Ágnes látott el kézjegyével.  A zene és színház világa iránt érdeklődő gyűjtőkre is …

Péntektől licitálhat az AXIOART 4. online aukcióján!

2018. október 5-én indul az AXIOART 4. online aukciója, ahol festményekre, grafikákra és szobrokra licitálhatnak az érdeklődők. A 42 tételt felvonultató árverés legdrágább tétele egy 4,2 millió forintos kikiáltási árról induló alabástrom amfora lesz. A 2,80 méter magas, reprezentatív alabástrom díszamfora  – a tulajdonos tudomása szerint – az Andrássy család birtokában volt és a Betléri vagy Krasznahorkai kastélyban állhatott. A műtárgyat 1938-ban a budavári palotában megrendezett aukción vásárolták és azóta is családi tulajdonban van. A fehér alabástrom alkotás két részre (oszlop és a részletgazdag kiképzésű amfóra) tagolható. A nyolcszögletű oszloptörzs egy nyolcszögletű bukószimával és pálcákkal tagolt lábazaton áll. Az oszloptörzs egységes felületékiképzését a szőlőleveles szalagmotívum töri meg. Az amforát ember és állatalakokból, növényi díszítőmotívumokból összeálló dombormű borítja. A szőlőfürtök, szőlő- és akantuszlevelek mellett fonaldísz, gyöngysoros elem is felfedezhető a magas, bő szájú, tekervényes indákból álló fülekkel ellátott amforán. A műtárgy 50-70 cm magas darabokra szétszedhető, faládákban szállítható, jó állapotban van. Ismételt összeállítása száraz kötésekkel (ragasztás, kötőanyag nélkül) összeillesztéssel történhet. Balla Béla (1882–1965) három alkotása is helyet kapott az árverésen. Balla első mestere Ferenczy Károly volt, később Münchenben …

Árverési tudósítás – Laskai Osvát Antikvárium 2018. szeptember 29.

29. könyvárverés | Jogtörténet, politika, történelem Az aukciósház rendhagyó módon tematikus árveréssel, egy nagyon speciális gyűjtői réteget megcélzó anyaggal várta a licitálni vágyókat. A jog, politika és történelem iránt érdeklődők közül csak pár gyűjtő utazott ki Esztergomba, a személyes megjelenés helyett sokan a telefonos illetve online licitharcot választották. Az AXIOART LIVE szolgáltatásának köszönhetően 25 ember regisztrált online licitek leadása céljából, majdnem 1 millió forint értékű könyvet ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukciónált tételek 25% online licitálóhoz került. Az árverésen 725 tétel került kalapács alá és a műtárgyak harmadára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 8 926 000 Ft volt, az árverés végén a tételek összértéke 3 307 000 Ft lett. Érdekesség: A katalógus tételei közül érdemes kiemelni Balogh Arthur: A társadalmi forradalom (Az anarkizmus) című 1894-es kiadású kötetét, aminek a kikiáltási ára 12 000 forint volt és az élénk licitharcot követően 38 000 forintért cserélt gazdát. Szászy István: A magyar magánjog alapintézményei című művének kikiáltási ára 8 000 Ft volt, végül 36 000 forintnál ütötték le a könyvet. Élénk érdeklődés övezte Szokolay István: Nemzeti önügyvéd című könyvét, ami 18 000 forintos kikiáltási ár …