Aukció, Legek, Műtárgypiac

Szenzációs leütések a BÁV 70. művészeti aukcióján!

Minden idők legsikeresebb művészeti aukcióját zárta a BÁV tegnap este. A rekordbevételnek számító 360 millió forintos eladással a Gundel Takács Gábor által vezetett kétnapos rendezvény túlszárnyalt minden előzetes várakozást. Már az árverés előtt élénk nemzetközi érdeklődés követte Törökország egyik legismertebb festőjének, Diyarbakirli Tashinnak Isztambult ábrázoló alkotását. A festményt egy nagypolgári család európai körútján vásárolta Törökországban a 30-as években. A számos telefonos és helyi érdeklődő közötti élénk licitharcot követően a képet végül 56,4 millió forintért szerezte meg új tulajdonosa.

Diyarbakirli Tahsin: Isztambul a Boszporusz felől. Olaj, vászon 92,5 × 153 cm Jelezve balra lent: Tahsin 1923.

Az antik festményanyagban a leginkább várt tétel, az egyik legnépszerűbb osztrák portréfestő, Johann Baptist Reiter egy eddig lappangó remekműve volt. A bájos női arcképért 4,32 millió forintot fizettek. Mégsem ez érte el az antik képek között a legmagasabb árat, Willem van Herp és Luc Giordano alkotásaiért is 8,4 millió forintot adtak, de ugyanennyiért kelt el Markó András itáliai életképe is.

Johann Baptist Reiter: Fiatal hölgy koszorúval (1847). Olaj, vászon 48,7 × 41,5 cm Jelezve jobbra oldalt: Joh. Reiter Wien 847

Markó András: Kecskepásztor lány itáliai tájban. Olaj, vászon 69 × 87 cm Jelezve jobbra lent: And. Markó

A magyar sztárfestők közül kiemelkedett Vaszary János Fürdőző nőket ábrázoló képe 16,8 milliós eladási árával. Schönberger Armand két festménye is 7 millió forint fölötti árat ért el, de népszerű volt Mednyánszky Tavaszi virágzása is, ami 3,84 millió forintért kelt el. Az iskolateremtő kárpátaljai Erdélyi Béla Virágzó magnóliafája végül 15,6 millióért viszi el a tavaszt a nyertes licitáló otthonába.

Vaszary János: Fürdőző nők (1922– 24 körül). Olaj, vászon 95 × 80 cm Jelezve jobbra lent: Vaszary

Schönberger Armand: Csendélet

Schönberger Armand: Csendélet. Olaj, vászon 74,5 × 60 cm

Erdélyi Béla: Virágzó magnóliafa. Olaj, vászon 101 × 81 cm Jelezve jobbra lent: Erdélyi

A műtárgyak között nagy népszerűségnek örvendtek a modern magyar kerámiák, de sokan licitáltak egy magyar art deco órára is, ami végül 1,2 millió forintos árat ért el. A mindig népszerű Zsolnay kerámiák közül egy nagyméretű szecessziós váza 3,84 milliós, egy sárkánygyíkokkal díszített dísztál pedig 2,4 millió forintért talált új gyűjteményre.

Zsolnay szecessziós váza, erdei táj szarvasokkal

A kétnapos aukció ékszernapja is rekord eladásokat hozott. Egy 4,8 karátos briliánssal ékített art deco nyakék 9 millió forinttal volt a nap sztárja. A befektetők ismét a nagy karátszámú brilleket keresték leginkább, maradéktalanul elkeltek a szoliter gyűrűk és a fülbevalók is: egy 3,9 karátos brillekkel ékített darabért 7,8 millió forintot, egy 3,2 karátnyi, négy briliánssal ékített fülbevalóért pedig 3,84 millió forintot fizetett új tulajdonosa. Sokan licitáltak a pillangókat, méheket, virágokat formáló történeti ékszerritkaságokra és a színes drágaköves darabokra is, de jól szerepeltek a tahiti gyöngyös ékszerek is, idén egy különleges gyöngysorért 1,56 millió forintot fizettek.

Art deco nyakék

Az élénk licitharcoknak köszönhetően az ezüstkollekció minden darabja elkelt. A számos művészettörténeti ritkaság közül sokan áhítoztak a Fabergének és az orosz cári családnak is dolgozó Julius Rappoport fácánfigurájára, ami végül majdnem hétszeres áron, 3,12 millió forintért kelt el. Sokáig licitáltak Bethlen Miklós és felesége, Rhédey Júlia címerével díszített augsburgi pohárra is. A barokk ritkaság végül 5,28 millió forintért került új gyűjteménybe.

Moszkvai ezüst kisplasztika – Fácán

Az árverés jótékonysági tétele Fényes Adolf: Mesetáj alakokkal című alkotása volt. A festmény bevételét, 338.000 Ft-ot a BÁV a Pető Intézet tehetséggondozási programjának támogatására ajánlotta fel.

Fényes Adolf: Mesetáj alakokkal. Olaj, vászon 28 × 39 cm Jelezve jobbra lent: Fényes A.

Május a BÁV hónapja, hiszen a 70. jubileumi aukciója mellett alapítójának, Mária Terézia születésének 300. évfordulóját is most ünnepli a cég.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Rekordbevételek a BÁV jubileumi aukcióján