Latest Posts

Javuló londoni esélyek: Bak Imre egyéni kiállítása a The Mayor Gallery-ben

London egyik legpatinásabb, közel száz éve alapított galériájában ezekben a hetekben Bak Imre munkái láthatók. És ami a legjobb: ez már nem is igazán számít szenzációnak.

Imre Bak: Works 1967-81,
The Mayor Gallery, London, március 29-ig

Több mint két éve, Maurer Dórának a White Cube-ban rendezett nagyszabású kiállítása kapcsán hosszabb írásban foglalkoztunk a magyar neoavantgárd és kortárs művészet esélyeivel az európai műkereskedelem mindmáig legfontosabb központjában, Londonban. Az azóta eltelt idő igazolni látszik az akkori reményeket, de egyúttal azt is, hogy csodák nincsenek; a londoni “erőd” bástyáinak egyenkénti elfoglalása körültekintő és összehangolt lépéseket igényel, s gyümölcseit nem hozza meg egyik napról a másikra.

Most azonban egy fontos állomásról számolhatunk be, amit információink szerint még ebben az évben további, nem kevésbé jelentősek követnek: február 12-én a The Mayor Gallery-benmegnyílt a Bak Imre 1967 és 1981 között született munkáiból rendezett kiállítás. Az 1925-ben alapított, a brit főváros Mayfair kerületében közvetlenül a Royal Academy of Arts mögött található galériát egész története során a nyitottság jellemezte, a képviselt művészeti irányzatok vonatkozásában éppúgy, mint a művészkör földrajzi összetételét illetően is. Művészkörükben olyan világsztárok mint Sigmar Polke, Richard Hamilton, François Morellet, Otto Piene vagy a Párizsban élő Molnár Vera társaságában Bak Imre mellett Kovács Attila és Jovánovics György személyében két további magyar művészt is találunk, akiknek a galéria szintén szentelt már korábban egyéni tárlatot.

Bak Imre: Kompozíció, 1967, akril, vászon, 120 x 120 cm

Bak Imre mostani kiállítására katalógus is megjelent, aminek rangját tovább emeli, hogy abban napjaink első számú sztárkurátorának, Hans Ulrich Obristnak a művésszel készült interjúja is szerepel. A svájci, de főként Londonban, a Serpentine Galleries művészeti igazgatójaként dolgozó, emellett rendszeresen publikáló szakembernek akkora követői tábora van, hogy az interjú a kiállítás látogatóinál jóval szélesebb körhöz jut el.

A tárlaton az annak alcímében is jelzett másfél évtizedből összesen 11, a művészt képviselő acb Galéria által biztosított alkotás szerepel; nyolc, többségében színes, nagyméretű akrilfestmény és három kisméretű, papíralapú munka. Az akrilképek ára 100 ezer dollárnál kezdődik, a papíralapú műveket 10 ezer dollárért lehet megvásárolni.

Bak Imre a széles körű érdeklődés mellett lezajlott megnyitó másnapján az artportal tudósítójával folytatott beszélgetésen elmondta, hogy a kiállításra szóló felkérésnek nagy örömmel tett eleget, többek között azért is, mert Londonhoz felejthetetlen emlékek, meghatározó élmények kötik. Először 1964-ben, még a háromévenkénti 70 dolláros utazási valautakeretek időszakában járt a brit fővárosban. Ez volt első nyugati útja és egész életét befolyásolta az akkor még egyszerűen Tate-nek nevezett múzeumban megtekintett Az 54-64közötti évtized festészete és szobrászata című, az előző tíz évet átölelő kiállítás. Ebből a tárlatból,  a pop-art, hard edge és más progresszív irányzatok szellemében fogant munkákból merítette az egész pályafutását meghatározó inspirációkat.

Bak Imre: Kompozíció, 1970, akril, vászon, 130 x 130 cm

A most Londonban látható vásznak is a Tate-ben szerzett intenzív élményeket, hatásokat közvetítik, többek között a Sávok és a Fényes sorozatok egy-egy jellegzetes darabjával. Utóbbi érdekessége, hogy – Frank Stella nyomán – nem szabályos téglalap alakú. Címét az 1970-ben a Fényes Adolf Galériában rendezett, mára már ugyancsak legendásként emlegetett tárlatról kaphatta, amely a „tűrt” kategóriában, önköltséges alapon nyújtott ritka szereplési lehetőséget az avantgárd alkotóknak. Bak számára a mostani londoni kiállítás és a hasonló bemutatkozási lehetőségek azért érdekesek, mert örül látni, hogy  “ezek a munkák élik a maguk életét”. Ma már ez természetesnek tűnik, de keletkezésük idején még nem volt magától értetődő Bak Imrének és néhány alkotótársának az a törekvése, hogy “nemzetközi mércével összehasonlítható, helyüket külföldön is megálló” műveket hozzanak létre.

Bak Imre: Fényes, No 3., 1970, akril, vászon, 130 x 170 cm

E sorok írójának meglepetést okozott, amikor Bak Imre kifejtette, hogy a rendszerváltás előtti utolsó években bizonyos vonatkozásban könnyebb volt a magyar képzőművészek külföldi megjelenése. A nyolcvanas években a Műcsarnok egy nemzetközi hálózat részeként fontos bel- és külföldi nemzetközi kiállításokba vonta be a magyar művészeket és segítette élénk kapcsolataik kialakítását. Bak nemzetközi ismertségéhez és elismertségéhez jelentősen hozzájárult, hogy Birkás Ákos, Kelemen Károly és Nádler István társaságában részt vehetett az 1986-os Velencei Biennálén. 1990 után, mint mondta, visszaesés következett be, a Néray Katalint követő Műcsarnok-igazgatók nem tudták folytatni a külföldi csereprogramot. Szerencsére az utazási lehetőségek javultak, és a rendszerváltást követően létrejött kereskedelmi galériák képviseleti tevékenysége is sokat segített a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Ennek köszönhetően adhatta fel Bak Imre 1992-ben oktatói munkáját az Iparművészeti Főiskolán és szentelhette idejét teljesen a festészetnek.

A művész az artportal-nak arról is beszélt, nehezen tudja megítélni, hogyan alakul a továbbiakban a nemzetközi műkereskedelem, ezen belül például a nagy aukciósházak érdeklődése Közép-Kelet-Európa iránt. Úgy érzi, “mára sikerült megszüntetni az előítéleteket és köztudottá vált, hogy a vasfüggöny mögött is jöttek létre jelentős munkák. A mai globalizált világban viszont érdektelenné vált, honnan érkezik az érték”. Amint azt egyébként korábbi tapasztalatok is igazolják – például Keserű Ilona múlt év tavaszi kiállítása a The Mayor-hez közeli Stephen Friedman Gallery-ben –, a korábban kevésbé ismert, a 60-as, 70-es években keletkezett műveket “fedezik fel újra” a magángalériákban. Meglepetést okoznak azok a művészek, akiken korábban “átnéztek”. E tendenciára jó példa, hogy az acb Galéria Bak Imre szóló show-jával kap standot az április végi Art Brussels vásár éppen Rediscovery-nek, azaz Újrafelfedezésnek nevezett szekciójában, mely az absztrakt geometrikus művészet 1917 és 1987 közötti évtizedeit eleveníti fel.

Bak Imre: Fekete és fehér No. X., 1981, akril, vászon, 150 x 150 cm

Ha az idén 80 esztendős Bak Imrét kicsit fárasztják is az utazások, munkái nemzetközi körforgása ötvenéves erőfeszítéseinek visszaigazolását jelenti. S ha már az évfordulóknál tartunk, Bak megemlítette a Ludwig Múzeum napokban megnyílt Iparterv 50+ című kiállítását is, mely az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában 1968-ban és 1969-ben Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében az „aczéli kultúrpolitika ellenszelében” tizenegy akkor fiatal képzőművész, köztük Bak, Konkoly Gyula, Lakner László részvételével szerveződött csoportos bemutatkozásról emlékezik meg.

Kerek születésnapja felé közeledve Bak Imre hálás az alkalomra egyébként méltó retrospektív tárlattal készülő acb-nek, csakúgy mint a néhány évvel korábbi londoni kiállítását tető alá hozott Carl Kostyal és a mostani showt jegyző The Mayor galériáknak, hogy leveszik válláról az értékesítési-üzleti-szervezési feladatokat, így továbbra is kizárólag alkotó tevékenységére koncentrálhat.

Írásunk reprodukcióit a The Mayor Gallery, London bocsájtotta rendelkezésünkre.

Szerző: R. Hahn Veronika

A cikk 2019. február 18-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Antik and Art Budapest: a Millenárison indul újra!

Több mint 10 éves kihagyás után Antik and Art Budapest néven újjáéled a nagysikerű Antik Enteriőr kiállítás és vásár. Március 21-24. között a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői képviseltetik magukat a rendezvényen, ahol egyedi anyaggal várják az amatőr és profi érdeklődőket. A szervezők célja egyrészt, hogy minőségi kikapcsolódást, élményt nyújtsanak a látogatóknak, másrészt felvállaltak egy edukációs küldetést is: műkedvelőket és kereskedőket közelebb hozni egymáshoz, a műgyűjtés generációkon átívelő, értékteremtő szerepére felhívni a figyelmet.

Azt, hogy mennyire hiánypótló rendezvényről van szó, bizonyítja, hogy már az első hívó szóra csatlakoztak a magyar és nemzetközi műtárgy piacon elismert galériák, aukciósházak, kereskedők. Persze ehhez kellett egy alap, amit mi még 1994-ben megteremtettünk az első Antik Enteriőr kiállítással, és több mint 10 évig hatalmas érdeklődés mellet szerveztük meg évről-évre. Hagyományteremtő céllal élesztjük újjá a rendezvényünket, egy nagyon gazdag és változatos tematikával készülünk” – foglalta össze az esemény hátterét Tausz Ádám, az eseményt szervező Antik and Art Budapest tulajdonosa, ötletgazda.

Bútor; csillár; ékszer; festmény; grafika; numizmatika; óra; papír-régiség; porcelán és kerámia; ritkaság-szőnyeg; textíliák; vallási tárgyak – mindenki megtalálja az érdeklődési körének megfelelő területet. A kiállítóktól lehet szakmai tanácsot is kérni, vagy ingyenes érték-; illetve ékszerbecslést is igénybe lehet venni.

A rendezvény szakmai programját Serfőző Krisztina kulturális rendezvényszervező állította össze. A rendezvény ideje alatt, délelőtt és délután a műpiacot érintő, ingyenes előadások lesznek. Mindegyik előadás különböző tematikára épül neves szaktekintélyek tolmácsolásában. Előadást tart többek közt: Virág Judit és Kelen Anna művészettörténész; Körmendi Anna ügyvéd; Zakariás Fruzsina – BÁV Zrt. vezérigazgató; Makláry Kálmán festő-grafikus; Rockenbauer Zoltán etnológus-művészettörténész; Barki Gergely művészettörténész; Ferenczy Bálint művészettörténész. Ízelítő a tervezett tematika kínálatából: Művészetet online? Van-e itthon létjogosultsága az online vásárlásnak, és mire jó az online felület; Az esztétika bűvöletében; A kubizmus; Kincsvadászat; Hamisítás; Trendek az aukciós piac bűvöletében; Antik szőnyegek; Sotheby’s az álom…

A kiállítás és vásár kiemelt partnere a CIB Bank. A pénzintézet PR és marketingkommunikációs vezetője, Szinai Ádám elmondta: „A CIB Bank hagyományosan elkötelezett a művészetek, azon belül kiemelten a képzőművészet iránt. Büszkék vagyunk rá, hogy kiemelt partnerként újra csatlakozhattunk egy olyan nagy múltra visszatekintő rendezvényhez, mint az Antik and Art Budapest, amelynek elődje éveken keresztül szintén a bankcsoport támogatásával valósult meg.”

A helyszínen működik majd egy olasz jellegű étterem, és egy „bor és kávé bár” is – a kicsiket pedig ingyenes játszóház, és kézműves foglalkozások várják, amíg a felnőttek nézelődnek. De lesznek pihenősarkok is, ahol lehet olvasni, vagy éppen kötetlenül beszélgetni egy kiállítóval.

Még több információ, jegyárak: http://antikandartbudapest.com/kiallitok/

https://www.facebook.com/AntikAndArt/

Sajtókapcsolat: Jani Kinga kinga.jani@artvertisingpr.hu+36304174124

Változtatás és siker – WestLicht és Leitz Photographica Auction, Bécs

Tavalynovember végénrendezte a WestLicht Bécsben a 18. régifénykép-árverését, ahol 201 tételre vártak vevőket. Peter Coelnnek, a galériaés árverezőház résztulajdonosának több évtizedes tevékenységéről már beszámoltunka Műértő 2004. áprilisi, az OstLicht megnyitásáról pedig a Műértő 2012. szeptemberi számában. A fényképaukcióelőtt három nappal viszont a WestLicht 33. régifényképezőgép-árverése 555 tételének kikiáltása előtt Peter Coeln helyett már Matthias Harsch, a Leica Camera AG igazgatótanácsának elnöke és Alexander Sedlak, a Leica Camera Austria ügyvezető igazgatója lépett a pulpitusra. Bejelentették: a WestLicht új tulajdonosai a gyáralapító Leitz család nevét akarják a figyelem középpontjába állítani, ezért a 34. árverést már az 52 ezer lakosú németországi kisvárosban, Wetzlarban tartják majd meg, Leitz Photographica Auction néven a Leica gyárépületében. Ahelyszín nem teljesen új, hiszen a Leica megtervezésének centenáriumán már sor került itt egy száztételes WestLicht-árverésre, amelyről a Műértő 2014. júniusi számában jelent meg tudósítás.

A régifényképezőgép-árverésen a legtöbbet, 156 ezer eurót a francia fotós-újságíró, Gerard Bois (1943–2018) által használt és 1957-ben gyártott, gyorstovábbítós MP Leicáért kellett kifizetni. Az első sorozatból származó, még Anastigmat objektíves 1925-ös Leica I-es 120 ezer euróba került. Errol Flynnhollywoodifilmszínész fiának, Sean Flynn-nek (1941–1971) haditudósítóként használt fekete Leica M2-ese 72 ezer euróért került új tulajdonoshoz. A svéd hadsereg megrendelésére 1956-ban száz darab fekete Leica III f-et gyártottak, amelyekből csak néhány példány maradt meg olyan jó állapotban, mint a most elárverezett és 48 ezer euróért elkelt darab.

Egy 1934-ben forgalomba hozott 2,7-es fényerejű, 3,5 cm-es gyújtótávolságú Meyer Makro Plasmat objektív 33600 eurót ért meg vevőjének. Mind az önkioldóval kiegészített, 1940-es IIIc Leica, mind az 1,5-ös fényerejű, 75 mm-es Meyer Kino Plasmat portréobjektív 31200 eurón cserélt gazdát.

Mihályi József prototípusú fényképezőgépe közelről

Budapesten jelent meg 1997-ben az a magyar fotóipari tervezők életrajzát tartalmazó könyv, amely az Egyesült Államokba kivándorolt és ott komoly karriert befutott Mihályi József (1889–1978) munkásságát ismertette. Mihályi azért nevezhető a magyar származású mérnökök közül az egyik legfontosabbnak, mert a Kodak gyár főkonstruktőreként közel 200 szabadalmat jelentetettbe, amelyek 17 általa tervezett fényképezőgépbe épültek be. Ezek között nagy példányszámban forgalmazott, viszonylag olcsó és rendkívül bonyolult felépítésű, még a hivatásos felhasználókat is komoly kihívás elé állító kamerák is találhatók. Mihályi 1930-as évek végi tervezésének, a cserélhető filmmagazinos, kisfilmes Ektra fényképezőgépnek továbbfejlesztett változata prototípusban maradt, így az Ektra II-est kevesen láthatták és vehették kézbe. Akik viszont részt vettek a WestLicht-Leitz Photographica árverésén, ezúttal ezt megtehették, és konstatálhatták, hogy a kamerának a Bécsben kalapács alá került példányába mégsem épült be Mihályi 2.135.984-es számú, 1938. november 8-i szabadalma, amely a rugómotoros filmtovábbításra vonatkozott. Ez persze nem zavarta a licitálókat, akik a 36 ezer eurós leütéssel a Kodak Ektra II-t a legdrágább magyar tervezésű fényképezőgéppé avatták.

Még nagyobb magyar sikert hozott a régi fényképek árverése. Ezen még az alapító, Peter Coeln fogadta munkatársaival a telefonos liciteket, míg leányai Nikolaus Schauerhuber árverésvezetőt segítették. Az 1951-es születésű Julian Schnabel Hermann Nitscht ábrázoló portréja 12 ezer eurót, August Sander (1876–1964) egy műkereskedőről készített fotója és Jaroslav Rössler (1902–1990) talányos fotómontázsa egyaránt 11400 eurót ért. Henri Cartier-Bresson híres, tócsát átugró férfit megörökítő 1933-as pillanatfelvételéért 48 ezer eurót adtak, míg Robert Frank párizsi zsánerképéért 20400 eurót kellett fizetni.

Peter Coeln az árverés előtt azt mondta nekem, hogy 120 ezer eurót vár az egyik tételért. Szavait azért fogadtam figyelemmel, mert azok a magyar származású Robert Capa (1913–1954) The Falling Soldier, Loyalist Militiaman at the Moment of Death, azaz a Milicista halála című riportfotójára vonatkoztak.Capa felvétele – reprodukciók révén – a fotótörténet egyik legismertebb riportképévé vált. Az Akadémiai Kiadó 1963-as Fotólexikonában is megjelent felvétel negatívja jelenleg lappang, így a szakemberek még adósak annak elemzésével. Az ikonikus fotót általában egy talán nem is azonosítható eredeti nagyítás reprodukciója alapján teszik közzé, ami nem zavaró, mert mindenki a kép tárgyát, és nem az azt hordozó papírdarabot nézi-figyeli és értelmezi.

Fontos viszont minden – korabelinek mondható – nagyítás lehetőség szerinti alapos vizsgálata. A bécsi árverésen szereplő, viszonylag kis méretű, 12,4×18,6 centiméteres képet a madridi Museo Reina Sofia laboratóriumában elemezték, és a szakemberek véleménye szerint a felhasznált fotópapírt 1936 és 1938 között gyártották. Capa felvétele 1936. szeptember 5-én készült a golyótól eltalált és mozdulat közben a földre zuhanó férfiról, a kép hátoldalán pedig a Black Star nevű képügynökség bélyegzője látható, aminek akkor a magyar származású fotós dolgozott. Mindezek alapján a fotót korabeli nagyításnak, idegen szóval vintage printnek lehet tekinteni. E tény közrejátszott abban, hogy a 60 ezer eurós kikiáltási árat a leütés összege megtöbbszörözte, mivel a tétel 144 ezer euró megfizetése után került új tulajdonosához. Robert Capa alkotásainak értéke megkezdte tehát a felzárkózást a hat számjegyű aukciós összegeket elérő Moholy Nagy László munkáihoz.

A fotó egy másik, dr. Saul Unter gyűjteményéből való példánya egyébként 2018. április 9-én New Yorkban, a Phillips árverésén162500 dollárért kelt el. A Bécsben aukcionáltnál nagyobb, 27×33,7 cm-es példányra azonban kissé másképp kell tekintenünk, mert a TimeLife archívumából származó és hátoldalán tucatnyi korábbi megjelenést dokumentáló bélyegzőt viselő nagyítás tulajdonképpen nyomdai eredeti. A számos folyóiratban, könyvben megjelentetett fotót ugyanis az első felhasználás előtt airbrush technikájú festék-szóró pisztolyos retusnak vetették alá. A kép felső, felhős eget ábrázoló, kissé foltos részét gondos kezek festékkel retusálták egyenletesebb felületűvé.

Ez a sokszorosítási technológiában a maga korában bevett eljárás idegen a fotóműtárgy fogalmától, mert a zselatinos ezüsttel fényérzékennyé tett (fotó)papír másképp „öregszik”, mint a rávitt festékréteg. Ám akorábbi felhasználások jelzései miatt a retusált kép a fotóriport történetének is része. Ez a tény és az, hogy A milicista halálának korabeli nagyításaiból világszerte mindössze két-három példány található közgyűjteményekben, szerepet játszhatott a New Yorkban elért leütési árban.

A szakemberek nem a kép témáját nézik, hanem annak a fotó mindkét oldalán történő mikroszkopikus szintű megjelenési módját tanulmányozzák. A hihetetlenül magas árak miatt viszont félő, hogy Capa korabeli nagyításainak egy laboratóriumban egyszerre történő műszeres vizsgálata mind több nehézségbe ütközik majd.

Szerző: Fejér Zoltán

Elsőbálozó Tajvanban – Taipei Dangdai

Tajpej a távol-keleti művészeti piac egyik figyelemre méltó helyszíne, itt nyitotta meg kapuit idén először a Taipei Dangdai kortárs művészeti vásár január 18-án. Félúton a novemberi Shanghai Art Week és a márciusi Art Basel Hong Kong között a Dangdai célja az volt, hogy megmutassa, Tajpej kiérdemli helyét a gyűjtők szívében.

„Dangdai” kínaiul annyit tesz, kortárs, jelenkor. Ezzel a címmel a Taipei Dangdai megálmodója, az Art Basel Hong Kong alapítója, Magnus Renfrew a szigetországot jelölte ki a régió új művészeti fővárosának. Mellette a honkongi rendezvény több egykori szervezője is részt vett a Dangdai első évének megtervezésében, köztük a tajvani gyűjtő és kurátor Rudy Tseng.

A Dangdai 73 galériát látott vendégül, melyeknek túlnyomó része Ázsiában is jelen van. Ezeken felül négy fiatal, kevesebb, mint nyolc éve működő galéria mutatkozott be, 13 galéria pedig egyéni tárlatokkal vett részt a szólószekcióban. Külön részleget szenteltek az installációknak és a 8000 dollár alatt megvehető műtárgyaknak is.

Kiállítási enteriőr

A gyűjtőket olyan neves nemzetközi galériák nevével csalogatták, mint a londoni White Cube, a Lisson (London, Hong Kong), a Pace vagy a Sprüth Magers. A Dangdai nem meghívásos alapú, a standokat pályázatok alapján osztották ki, így Kuala Lumpurtól Bangkokig a régió legjavából merítettek.

A résztvevők közül emlékezetes az indonéz ROH Projects, amely ugyan a fiatal galériák szekciójában vett részt, de Bagus Pandega robotikusan mozgó videoinstallációival újdonságot hozott a főleg festészetre koncentráló vásárba. Lenyűgöző gyűjteménnyel jelent meg a koreai Gallery Hyundai, egy térben szerepeltetve Cheong Kwang-Ho keleties drótból készített halszobrait és Francois Morellet modern neoninstallációját. A kiállított művészek közt egy-egy olyan világszenzáció is helyet kapott, mint Ai Weiwei, akinek a Lisson galéria standján bemutatott, 720 ezer euróra értékelt, hatrészes porcelánvázáját a menekültválság és a chinoiserie ihlette, vagy Marina Abramovic, akinek fotói a bécsi Galerie Krinzinger és a New York-i Sean Kelly standján is láthatók voltak.

A szervezők hat művész, köztük két tajvani alkotásaira hívták fel a figyelmet. Az amerikai Mel Bochner hat „Blah Blah Blah” feliratú festményét a Simon Lee Gallery mutatta be. A Hauser & Wirth galéria jóvoltából megjelent német Günther Förg munkáit Bochnerhez hasonlóan színes, azonnal felismerhető stílus jellemzi. A Perrotin Daniel Arsham plasztikáival a divat, a design és a képzőművészet határterületeiről merített.

A keleti művészek közül kiemelkedően ismert Haegue Yang, aki Dél-Koreát képviselte a Velencei Biennálén, és akinek több munkája is megtalálható a MoMa gyűjteményében. A tajvani festő, Jundian Jeng figuratív képei az Eslite galéria standján kontrasztként hatottak Fürg és Bochner absztraktjai mellett, míg a fiatal Hsu Chia-Wei a Liang galéria bemutatásában a politikai dimenziót vezette be Black and White című videoinstalláció-sorozatával, amelyben Kína hatásos „diplomáciai fegyvereként” mutatta be az óriáspandát.

Tajvan nemcsak egyedi földrajzi és kulturális adottságai miatt izgalmas színfoltja a művészeti piacnak. Mint a fő szervező Renfrew elmondta, az elmúlt években a tajvani gyűjtők kulcsszerepet játszottak a hongkongi vásárokon megjelenő galériák sikerében. Így nem csoda, hogy a Dangdai sokrétű üzenetében a helyi gyűjtők figyelmének felkeltése volt a legfontosabb. A kínai vásárlóerő a tőkekivitelre vonatkozó új szabályzások miatt évről évre csökken, és bár Hongkong adómentessége vonzó a gyűjtők számára, Renfrew a Taipei Dangdai megnyitásával a tajvani piac mellett tette le voksát. A brit műértő 2006 óta él Ázsiában, 2008-ban ő alapította meg a mára piacvezetővé vált Art HK-t, amely Art Basel Hong Kong néven 2011-ben került svájci érdekeltségbe.

A Taipei Biennáléval egybeeső Dangdai három napon keresztül fogadta a látogatókat. A vásárt a jövőben évente megrendezik, így 2020 januárjában újra várja majd az érdeklődőket.

Szerző: Csarnó Ella