London egyik legpatinásabb, közel száz éve alapított galériájában ezekben a hetekben Bak Imre munkái láthatók. És ami a legjobb: ez már nem is igazán számít szenzációnak.
Imre Bak: Works 1967-81,
The Mayor Gallery, London, március 29-ig
Több mint két éve, Maurer Dórának a White Cube-ban rendezett nagyszabású kiállítása kapcsán hosszabb írásban foglalkoztunk a magyar neoavantgárd és kortárs művészet esélyeivel az európai műkereskedelem mindmáig legfontosabb központjában, Londonban. Az azóta eltelt idő igazolni látszik az akkori reményeket, de egyúttal azt is, hogy csodák nincsenek; a londoni “erőd” bástyáinak egyenkénti elfoglalása körültekintő és összehangolt lépéseket igényel, s gyümölcseit nem hozza meg egyik napról a másikra.
Most azonban egy fontos állomásról számolhatunk be, amit információink szerint még ebben az évben további, nem kevésbé jelentősek követnek: február 12-én a The Mayor Gallery-benmegnyílt a Bak Imre 1967 és 1981 között született munkáiból rendezett kiállítás. Az 1925-ben alapított, a brit főváros Mayfair kerületében közvetlenül a Royal Academy of Arts mögött található galériát egész története során a nyitottság jellemezte, a képviselt művészeti irányzatok vonatkozásában éppúgy, mint a művészkör földrajzi összetételét illetően is. Művészkörükben olyan világsztárok mint Sigmar Polke, Richard Hamilton, François Morellet, Otto Piene vagy a Párizsban élő Molnár Vera társaságában Bak Imre mellett Kovács Attila és Jovánovics György személyében két további magyar művészt is találunk, akiknek a galéria szintén szentelt már korábban egyéni tárlatot.
Bak Imre: Kompozíció, 1967, akril, vászon, 120 x 120 cm
Bak Imre mostani kiállítására katalógus is megjelent, aminek rangját tovább emeli, hogy abban napjaink első számú sztárkurátorának, Hans Ulrich Obristnak a művésszel készült interjúja is szerepel. A svájci, de főként Londonban, a Serpentine Galleries művészeti igazgatójaként dolgozó, emellett rendszeresen publikáló szakembernek akkora követői tábora van, hogy az interjú a kiállítás látogatóinál jóval szélesebb körhöz jut el.
A tárlaton az annak alcímében is jelzett másfél évtizedből összesen 11, a művészt képviselő acb Galéria által biztosított alkotás szerepel; nyolc, többségében színes, nagyméretű akrilfestmény és három kisméretű, papíralapú munka. Az akrilképek ára 100 ezer dollárnál kezdődik, a papíralapú műveket 10 ezer dollárért lehet megvásárolni.
Bak Imre a széles körű érdeklődés mellett lezajlott megnyitó másnapján az artportal tudósítójával folytatott beszélgetésen elmondta, hogy a kiállításra szóló felkérésnek nagy örömmel tett eleget, többek között azért is, mert Londonhoz felejthetetlen emlékek, meghatározó élmények kötik. Először 1964-ben, még a háromévenkénti 70 dolláros utazási valautakeretek időszakában járt a brit fővárosban. Ez volt első nyugati útja és egész életét befolyásolta az akkor még egyszerűen Tate-nek nevezett múzeumban megtekintett Az 54-64közötti évtized festészete és szobrászata című, az előző tíz évet átölelő kiállítás. Ebből a tárlatból, a pop-art, hard edge és más progresszív irányzatok szellemében fogant munkákból merítette az egész pályafutását meghatározó inspirációkat.
Bak Imre: Kompozíció, 1970, akril, vászon, 130 x 130 cm
A most Londonban látható vásznak is a Tate-ben szerzett intenzív élményeket, hatásokat közvetítik, többek között a Sávok és a Fényes sorozatok egy-egy jellegzetes darabjával. Utóbbi érdekessége, hogy – Frank Stella nyomán – nem szabályos téglalap alakú. Címét az 1970-ben a Fényes Adolf Galériában rendezett, mára már ugyancsak legendásként emlegetett tárlatról kaphatta, amely a „tűrt” kategóriában, önköltséges alapon nyújtott ritka szereplési lehetőséget az avantgárd alkotóknak. Bak számára a mostani londoni kiállítás és a hasonló bemutatkozási lehetőségek azért érdekesek, mert örül látni, hogy “ezek a munkák élik a maguk életét”. Ma már ez természetesnek tűnik, de keletkezésük idején még nem volt magától értetődő Bak Imrének és néhány alkotótársának az a törekvése, hogy “nemzetközi mércével összehasonlítható, helyüket külföldön is megálló” műveket hozzanak létre.
Bak Imre: Fényes, No 3., 1970, akril, vászon, 130 x 170 cm
E sorok írójának meglepetést okozott, amikor Bak Imre kifejtette, hogy a rendszerváltás előtti utolsó években bizonyos vonatkozásban könnyebb volt a magyar képzőművészek külföldi megjelenése. A nyolcvanas években a Műcsarnok egy nemzetközi hálózat részeként fontos bel- és külföldi nemzetközi kiállításokba vonta be a magyar művészeket és segítette élénk kapcsolataik kialakítását. Bak nemzetközi ismertségéhez és elismertségéhez jelentősen hozzájárult, hogy Birkás Ákos, Kelemen Károly és Nádler István társaságában részt vehetett az 1986-os Velencei Biennálén. 1990 után, mint mondta, visszaesés következett be, a Néray Katalint követő Műcsarnok-igazgatók nem tudták folytatni a külföldi csereprogramot. Szerencsére az utazási lehetőségek javultak, és a rendszerváltást követően létrejött kereskedelmi galériák képviseleti tevékenysége is sokat segített a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Ennek köszönhetően adhatta fel Bak Imre 1992-ben oktatói munkáját az Iparművészeti Főiskolán és szentelhette idejét teljesen a festészetnek.
A művész az artportal-nak arról is beszélt, nehezen tudja megítélni, hogyan alakul a továbbiakban a nemzetközi műkereskedelem, ezen belül például a nagy aukciósházak érdeklődése Közép-Kelet-Európa iránt. Úgy érzi, “mára sikerült megszüntetni az előítéleteket és köztudottá vált, hogy a vasfüggöny mögött is jöttek létre jelentős munkák. A mai globalizált világban viszont érdektelenné vált, honnan érkezik az érték”. Amint azt egyébként korábbi tapasztalatok is igazolják – például Keserű Ilona múlt év tavaszi kiállítása a The Mayor-hez közeli Stephen Friedman Gallery-ben –, a korábban kevésbé ismert, a 60-as, 70-es években keletkezett műveket “fedezik fel újra” a magángalériákban. Meglepetést okoznak azok a művészek, akiken korábban “átnéztek”. E tendenciára jó példa, hogy az acb Galéria Bak Imre szóló show-jával kap standot az április végi Art Brussels vásár éppen Rediscovery-nek, azaz Újrafelfedezésnek nevezett szekciójában, mely az absztrakt geometrikus művészet 1917 és 1987 közötti évtizedeit eleveníti fel.
Bak Imre: Fekete és fehér No. X., 1981, akril, vászon, 150 x 150 cm
Ha az idén 80 esztendős Bak Imrét kicsit fárasztják is az utazások, munkái nemzetközi körforgása ötvenéves erőfeszítéseinek visszaigazolását jelenti. S ha már az évfordulóknál tartunk, Bak megemlítette a Ludwig Múzeum napokban megnyílt Iparterv 50+ című kiállítását is, mely az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában 1968-ban és 1969-ben Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében az „aczéli kultúrpolitika ellenszelében” tizenegy akkor fiatal képzőművész, köztük Bak, Konkoly Gyula, Lakner László részvételével szerveződött csoportos bemutatkozásról emlékezik meg.
Kerek születésnapja felé közeledve Bak Imre hálás az alkalomra egyébként méltó retrospektív tárlattal készülő acb-nek, csakúgy mint a néhány évvel korábbi londoni kiállítását tető alá hozott Carl Kostyal és a mostani showt jegyző The Mayor galériáknak, hogy leveszik válláról az értékesítési-üzleti-szervezési feladatokat, így továbbra is kizárólag alkotó tevékenységére koncentrálhat.
Írásunk reprodukcióit a The Mayor Gallery, London bocsájtotta rendelkezésünkre.
Szerző: R. Hahn Veronika
A cikk 2019. február 18-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.
