Latest Posts

Reményteli kavalkád

Antik and Art Budapest

Új szereplőként jelent meg a műkereskedelmi piacon az Antik and Art Budapest, azzal a szándékkal, hogy felélessze az utoljára tíz éve megrendezett Antik Enteriőr kiállítás és vásár hagyományait. A rendezvény hiánypótló, hiszen Magyarországon az utóbbi évtizedben valóban nem volt olyan tematikájú vásár, amely nem kizárólag a kortárs alkotásokra fókuszál, így a korábbi korok művészetét képviselő galériák és aukciósházak számára nem nyílt lehetőség a szélesebb hazai közönség előtti bemutatkozásra. A rendezvény tulajdonosa és ötletgazdája, Tausz Ádám is a széles spektrumot hangsúlyozza: a régiségektől a XX. századi mesterek művein át egészen a kortárs alkotók munkáiig a magyar művészet minden részletébe bepillantást kívánnak engedni. Egyfajta edukációs szerepet is betöltve az esemény a vásárlók és a gyűjtők mellett a nagyközönséget is igyekezett megszólítani, többek közt kultúrtörténeti és műtárgypiaci kérdéseket tárgyaló előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel. Ennek az igénynek a létezése azonban azt támasztja alá, hogy sok feladat áll még a szakma előtt a piac élénkítését illetően.

A kiállítók közül többen is úgy vélték, hogy a látszólagos eklektika pozitív eredményekkel járhat, mert egy ilyen vásár keretében azokhoz az érdeklődőkhöz, vásárlókhoz is eljuthatnak, akikkel nincs módjuk találkozni. Hogy ez a sokszínűség valóban előnyére válik-e a rendezvénynek, egyelőre nem tudható, az azonban már most látszik, hogy a profil formálódására, „tisztulására” szükség lesz a jövőben. Ezt segítheti elő egy komoly szakmai szelekciós eljárás, amelynek az első alkalommal nem igazán láthattuk nyomát. E gyakorlat kialakulásának a vásár arculata szempontjából nagy jelentősége lenne: egy igazán erős névsor egyértelműen segíthetne abban, hogy az esemény nemzetközi szinten is tényezővé váljon. Kivált mivel a szervezőknek nem titkolt célja, hogy a külföldi kiállítók felé is nyissanak, és a magyarországi galériák mellett idővel a régió, de akár Nyugat-Európa is felfigyeljen rájuk. 

Kálmán Makláry Fine Arts

Az első Antik and Art 34 kiállítónak adott helyet. A galériák kivétel nélkül teljes portfóliójukat igyekeztek bemutatni, néhányan közülük – a külföldi vásárok kritériumrendszerét követve – kuriózumokat is kiakasztottak a falakra. Így tett a Virág Judit Galéria és Aukciósház: elhozta a vásárra Perlrott Csaba Vilmos Kecskeméti park című munkáját, mely eddig nem került műkereskedelmi forgalomba, és kiállításon sem volt látható. De Paál László barbizoni korszakának egy darabja is újdonságként került a közönség elé. A Nemes Galéria is hasonló koncepció szerint rendezte be standját: amellett hogy átfogó keresztmetszetet adott a galéria profiljából, eladásra kínálta Nemes-Lampérth József egyik 1920-ban Berlinben bemutatott művét, amely akkor magángyűjteménybe került, és eddig nem volt látható Magyarországon. A BÁV standjának kiemelt darabja Egry József Vitorlaigazító című festménye volt, amelyet grafikák, ékszerek és órák társaságában láthattunk. Az Initio Fine Arts múlt ősszel mutatkozott be a hazai közönségnek vásári körülmények között, az Art Market Budapesten. Míg oda koncepciózusabb kiállítással érkezett, az Antik and Artra szélesebb kínálatot hozott. A ritkaságok innen sem maradhattak el: a galéria tulajdonosa többek között Camille Pissarro grafikái közül válogatott, valamint Kádár Béla és Scheiber Hugó azon munkáit állította ki, melyek az 1970-es évek óta egy külföldi gyűjtemény részét képezték. 

A Kálmán Makláry Fine Art igazán impozáns standot rendezett be. Innen Hantai Simon és Reigl Judit festményei mellett a kevésbé közismert Fiedler Ferenc munkái emelendők ki. Fiedler műveiből április közepéig a párizsi Maeght alapítvány terében látható kiállítás, majd decemberben a Műcsarnokban lesz tárlata. A Faur Zsófi Galéria, bár rendszeresen jár nemzetközi vásárokra, Magyarországon rég nem állított ki vásári keretek között. A galéria kortárs képzőművészeit képviselte a Millenárison: Katerina Belkina, Barabás Zsófi, Horváth Lóczi Judit, Jovián György és Mata Attila munkáit mutatta be. 

Az Antik and Art kiállítás és vásárról a Zsolnay kerámiák sem maradhattak el. Míg a Virág Judit Galéria mutatóba hozott szecessziós Zsolnayt, addig a Millennium Antik széles palettáját mutatta be a világhírű kerámiának. Standjukon a jelentősebb tervezők – Zsolnay Júlia és Teréz, Apáti-Abt Sándor, Sikorski Tádé és Nikelszky Géza – anyagából válogathatott a vásárló közönség. A Dávidházy Antikvárium az Ady-évhez csatlakozva állította össze anyagát. Elsősorban Ady, valamint egyéb nyugatos költők, írók fotóit kínálta, továbbá portfóliójának anyagából szemezgetve kéziratokat hozott Weöres Sándortól, Kassák Lajostól és Tristan Tzarától, illetve ízelítőt adott térképekből, oklevelekből és filmtörténeti dokumentumokból. 

E néhány galéria standján végigtekintve is látszik, hogy megfelelő szakmai háttér biztosítása mellett valóban felelevenedhet az egykori Antik Enteriőr kiállítás és vásár. Bár még érzékelhetők az Antik and Art gyermekbetegségei, az azonban nem vitatható, hogy a hazai műtárgypiac egyik nagy hiányosságára adott reményeltő választ. A kiállítás és vásár nagyban hozzájárulhat a piac élénkítéséhez, a galériások, kereskedők és gyűjtők közötti diskurzus felpezsdítéséhez és az érdeklődők látókörének szélesítéséhez.

Molnár Zsuzsanna

Latinos könnyedség – biztonságos keretek közt

Zona Maco, Mexikóváros

Latin-Amerika legnagyobb nemzetközi modern és kortárs művészeti, valamint designvásárát, a Zona Macót idén 16. alkalommal rendezték meg február második hetében Mexikóváros nyugati részén, a Centro Citibanamex konferencia- és kiállítóközpont épületében. A professzionálisan szervezett, de könnyed hangulatú eseményt a biztonságra törekvés, a megállapodottság jellemezte; a kísérletező szellem, a nagy felfedezések lehetősége kissé háttérbe szorult. A jelentős érdeklődést nemcsak a helyi és nemzetközi látogatók 62 ezres száma, hanem az értékesítések mennyisége is jól mutatta. 

Az idei Zona Macóra 180 kiállító érkezett három kontinensről, a legtöbbük – a résztvevők egyharmada – természetesen belföldi volt. A szomszédos Egyesült Államokból idén kevesebben jöttek, valószínűleg a szinte ugyanakkor debütáló Frieze Los Angeles vásár miatt, de így is több mint 30 galéria mutatkozott be Észak-Amerikából. Az európai kiállítók közül a legtöbb, 21 érkezett Spanyolországból, a britek, az olaszok és a franciák hasonló számban, egyaránt 10-11 kiállítóval vettek részt a rendezvényen, de akadt három német és egy-egy galéria más országokból is. Ma már minden latin-amerikai ország szervez kisebb-nagyobb helyi kortárs művészeti vásárt, ezért a térségből mindössze 18 kiállító jött el Mexikóba, közülük Kolumbiából a legtöbben. 

Zonamaco México Arte Contemporáneo, 2019 vásári enteriőr

A kiállítást a műfaji sokszínűség jellemezte: festmény, szobor, installáció, fotó, videó, performansz egyaránt megtalálható volt a standokon. A modern és a kortárs művészet mellett helyet kapott a design is. A fő szekcióban 89 galéria mutatta be művészeit. Az ismertebb mexikóiak között ott volt az OMR, melynek standján a helyi Jorge Méndez Blake installációja, valamint Jose Dávila geometrikus és szerves formákból komponált szobrai, továbbá külföldi alkotók munkái szerepeltek. Megtekinthetők voltak itt többek közt a német Candida Höfer és Thomas Ruff fotói vagy az amerikai James Turrell művei. A Hilario Galguera galéria a francia Daniel Buren installációját és a mexikói Cristóbal Gracia festményeit hozta el. Helyi, de New Yorkban is tart fenn kiállítóteret a Kurimanzutto galéria, mely a vásár három szekciójában is jelen volt. A lengyel Wilhelm Sasnal figuratív festménye mellett két mexikói művész, Damián Ortega és Gabriel Orozco munkáit mutatta be. Szintén helyi szereplő a Proyectosmonclova, ők a mexikói Yoshua Okón Parking Lotus (2001) című háromcsatornás videóját tárták a közönség elé, mely három, lótuszülésben levitáló biztonsági őrt ábrázolt. A szellemes, groteszk jelenet ironikus mű, mely az alacsony jövedelmű alkalmazottak rossz munkakörülményeire hívja fel a figyelmet.

A külföldiek között jelentős galériák is felvonultak. Az eredetileg olasz Continua nagyágyúkkal érkezett: Anish Kapoor, Michelangelo Pistoletto, Jannis Kounellis, Pascale Marthine Tayou szobrai és installációi voltak láthatók a standján. A New York-i Marc Straus a bécsi akcionista Hermann Nitsch fehér alapon sárgával festett, nagy méretű munkáit állította ki. A Los Angeles-i Nicodim a kolozsvári sztár, Adrian Ghenie és az amerikai Robert Yarber szürreális festményeit kínálta. 

A kolumbiai Fernando Botero mellett a spanyol Manolo Valdés is nagyon népszerűnek bizonyult a vásáron. Több festmény és szobor is szerepelt tőlük, többek közt a venezuelai Freites, a madridi Hispanica vagy a 12 nagyvárosban működő Opera galéria standján. Más ismertebb külföldi kiállítóhelyek igyekeztek frissebb műveket is bemutatni, így a New York-i Kasmin vagy a Sean Kelley, az európaiak közül a zürichi Mai 36, valamint a Stockholmban, Berlinben és már Mexikóvárosban is kiállítóteret nyitott Nordenhake.

A Modern Art szekcióban 21 galéria vett részt, ezek főleg a XX. század művészetét képviselték. A houstoni Art of the World a latin-amerikai geometrikus művészek és Victor Vasarely munkáit állította ki, de más kiállítók is szerepeltették a konstruktív irányzat térségbeli képviselőit: Jesús Rafael Sotót és Carlos Cruz-Diezt. 

Az újdonságok – New Proposals – szekcióban a határokat feszegető, kísérletező művészeket mutatott be 29 galéria. A Sao Pauló-iCentral például a brazil Mano Penalva szálakra szedett nemzeti zászlóit állította ki – ezzel az országhatárok viszonylagosságára felhíva a figyelmet.

A Zona Sur szekcióban főleg kisebb, fiatalabb galériák mutatkozhattak be – általában kisebb méretű standokon. A helyi Maia az El Salvador élő Simon Vega talált anyagokból – műanyag, keménypapír, fadarabok – készült ironikus űrhajós-installációját kínálta. Az északír születésű Ryan Brown limai emlékeit elevenítette fel textilből formált, kitömött, heverésző „kóbor kutya”-installációival, melyek nemcsak az OMR és a New York-i Y galéria közös standján, de a rendezvény számos pontján felbukkantak.

A vásártér szélén sorakozott fel a Diseno szekció 30 nemzetközi kiállítója. Standjaikon 1960-tól egészen napjainkig volt megtekinthető érdekes válogatás az elmúlt több mint fél évszázad bútorainak, ruháinak, ékszereinek, kerámiáinak, szőnyegeinek jellegzetes példányaiból. 

Szerző: Bagyó Anna

Kövesse online a BÁV 74. Művészeti aukcióját!

A BÁV májusi aukciójának első napján rendhagyó módon a festmények és a műtárgyak kerülnek Gundel Takács Gábor kalapácsa alá. 

A nap sztártétele Munkácsy Mihály A bogrács című, 1864-ben született festménye lesz, amelyre 24 millió forintos kikiáltási árról lehet licitálni. A pályája legelején járó festő az alkotást orvosának ajándékozta, aki kigyógyította őt súlyos szembetegségéből, ezzel lehetővé téve, hogy Munkácsy elinduljon a világhír felé. Emellett többek között Zichy Mihály, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, a modernek közül pedig például Gyarmathy Tihamér festményeiért is érdemes harcba szállnunk.

A műtárgyak kedvelői több Zsolnay különlegességre, így például Zsolnay Júlia alkotásaira és egy kígyókkal és virágokkal díszített, nagyméretű virágtartóra is licitálhatnak. Mindezeken túl olyan ritkaságok is megtalálhatók az anyagban, mint az üvegvázáiról ismert Emile Gallé fajansz díszkancsója vagy egy századelőről származó Phonola Hupfeld gépzongora.

A május 15-i ékszernapon a jól kombinálható darabokból álló, világhírű márkáké lesz a főszerep, mint a Cartier, a Baraka és a Bulgari, amelyek mellett egy 70 jáde drágakővel és 10 karátnyi brillel ékített, egyedülálló platina kollekcióra és számos nagyértékű brilles befektetési ékszerre is licitálhatunk.

Az aukció záróakkordjaként az ezüst műtárgyak kerülnek árverésre, amelyek egyik szenzációja a 19. század legjelentősebb magyar ötvösének, Szentpéteri Józsefnek az unikális tintatartója lesz.

Az aukció kiállítását május 4-12. között ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverésre május 14-15-én, 18.00 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban. Az aukción online is licitálhatnak az AXIOART LIVE szolgáltatásán köszönhetően.

Az árverés első napjára itt a második napjára pedig itt jelentkezhet. Figyelem! A jelentkezéseket 24 órával az aukció kezdete előtt lezárjuk!

További információk és katalógus: www.bavaukciok.hu

“A nemzetközi trendnek megfelelően terjeszkedünk az internet irányába” | Forma Boutique – Első online aukció

A Forma Boutique 2019. május 04–11 között rendezi első online árverését az AXIOART weboldalán. A aukción enteriőrökre, bútorokra és dizájntárgyakra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciós esemény apropóján Madarász Magdolnával beszélgettünk.

Miért döntöttetek az online aukció mellett?

Az online aukció mellett kíváncsiságból döntöttünk, illetve a nemzetközi trendnek megfelelően terjeszkedünk az internet irányába.

Hogyan választottátok ki az aukcióra a tárgycsoportokat?

Az aukcióra kiválasztott tételekkel üzletünk kínálatának egy metszetét szerettük volna megmutatni. Mindazt a széles tárgykört ami a lakberendezéshez és az élettér berendezéséhez járul hozzá. 

Melyek a kedvenc tételeid ebből az anyagból?

Aktuálisan kedvenc tételeim a Fledermaus chair, a japán nők kézimunka és Percz János bronz falidísze. A szék egy rendkívül neves, elismert bútortervező munkája, a japán nőkben az egzotikum és a hagyományos népművészet összeforrása látható az art deco időszakában, a Percz falidísz pedig gyönyörűen reprezentálja a háború utáni színvonalas iparművészet formavilágát. 

FLEDERMAUS CHAIR – JOSEF HOFFMANN

A Forma Boutique a 20. század képzőművészeti és iparművészeti alkotásaival foglalkozó lakberendezési üzlet, amely rendkívül nagy hangsúlyt fektet az élettéren belüli enteriőrök és hangulat kialakítására. Minden ami a környezetünkben van kifejez minket sőt, hatással van ránk. Egy alkotás minél egyedibb és minél színvonalasabb, annál intenzívebb hatást gyakorol, annál kifejezőbb. 

JAPÁN NŐK – KÉZIMUNKA FALIKÉP
PERCZ JÁNOS BRONZ IPARMŰVÉSZETI FALIDÍSZ

“Nem szorítkozunk stílusokra vagy időszakokra. A Forma Boutique kínálatában az antik bronz szobor, a mid-century modern légies bútorai és az absztrakt faliszőnyeg mind egy célt, a harmonikus tér kialakítását és az ebben lelt örömünket szolgálják. 
Foglalkozunk lakberendezési és stílus tanácsadással, akár egy órában, akár részletekbe menően. 
A Forma Boutique tartalmas, fantázia dús lakberendezést kínál és színvonalas műtárgyakkal, lámpákkal, szellemes  berendezési tárgyakkal valamint design és régi bútorokkal várja látogatóit és vásárlóit.”