Fiatal művészettörténészként sokszor kérték számon tőlem az ismerőseim, hogy „Ez a mázolmány, miért műalkotás?”, ezután jöttek a hosszas magyarázkodások és a végeláthatatlan viták. Ahhoz, hogy megértsük a kortárs művészetet először is tisztáznunk kell a következő kérdéseket: Mitől lesz műalkotás az áruházok polcairól ismert Campbell leveskonzerv? Mi különbözteti meg a tucattermékektől Andy Warhol Brillo-dobozait? Mit nevezhetünk műalkotásnak?

A kérdésekre Arthur C. Danto A közhely színe változása és A művészet vége? című művészetfilozófiai írásai adnak választ, ezért a cikk további részében az amerikai filozófus gondolait idézem.

A Brillo-doboz, mint metafora

1964-ben rendezték meg a Keleti 74 utcában az egykori Stable Gallery-ben Warhol kiállítását, ahol Brillo-dobozok hasonmásait láthatta a közönség, „mintha a galériát arra kényszerítették volna, hogy súrolószivacs raktárként működjen”.

A Brillo-dobozok műalkotások lettek, mert a művészeti világ intézményes keretein belül annak tekintették őket. Felvetődik a kérdés: Miért műalkotások Warhol dobozai, mikor 1964-ben az áruházak polcain található közönséges dobozok egyáltalán nem számítottak műalkotásnak?

Danto érvelése szerint a műalkotások nem abban térnek el a „puszta valóságos dolgoktól” hogy imitálnak, hanem hogy reprezentálnak (az ábrázolásnak nem feltétele az utánzás). A reprezentáló jelleg azonban nem elegendő a műalkotás definiálásához, hiszen vannak olyan ábrázolások, amik nem lesznek műalkotásokká. Ezért Danto szerint a műalkotások tulajdonképpen olyan reprezentációk, amelyek egyúttal kifejezések is. Nem pusztán megmutatják saját tartalmukat, hanem a módról is beszélnek, azaz reprezentálják az üzeneteket és kifejeznek róla valamit.

A képlet a következő:

Műalkotás = dolog (reprezentáció – aminek nem feltétele az imitálás) + értelmezés

„Első pillantásra úgy tűnik, a Brillo doboz ugyanazt az üdítő oda-nem-illést hozza a művészet világába, mint Strauss operájában a commedia dell’arte figurák Ariadne szigetére. Úgy tűnik, forradalmi és egyben nevetséges követelést fogalmaz meg, aminek nem az a célja, hogy felforgassa a műalkotások társadalmát, mint inkább az, hogy elismert tagként maga is bekerüljön: ugyanolyan jogú helyet követel magának, amilyennel a magasztos tárgyak rendelkeznek. Egy pillanatig úgy tűnik, a követelés teljesítése minden bizonnyal lealacsonyítaná a művészeti világot: szóba sem jöhet, hogy egy ilyen közönséges és alpári tárgyat a művészeti világba befogadva kitüntetett szereppel ruházzunk fel. Ám ekkor rájövünk, hogy a műalkotást – a „Brillo-doboz”-t – összetévesztettük a kereskedelem valóságában létező mindennapi megfelelőjével. A mű azzal követeli meg, hogy művészet legyen, hogy egy pimasz metaforát ad elő: a brillo-doboz-mint-műalkotást. És a közönséges tárgynak ez az átlényegítése végső soron semmit sem változtat meg a művészeti világban. Csupán tudatosítja a művészet struktúráit, melyeknek természetesen bizonyos történeti fejlődésen kellett keresztülmenniük, hogy ez a metafora lehetségessé váljon. Abban a pillanatban, hogy lehetséges lett, valami a Brillo doboz-hoz hasonló elkerülhetetlen és értelmetlen lett. Elkerülhetetlen, mert ezt a gesztust meg kellett tenni, vagy ezzel vagy egy másik tárggyal; értelmetlen, mert ha egyszer már meg lehetett tenni, nem volt rá ok, hogy megtegyék.” Arthur C. Danto: A közhely színeváltozása

Danto szerint a műalkotások harcot vívnak az idővel, abban az értelemben, hogy bizonyos remekművek nem lehetnének műalkotások a törtélem bizonyos korszakaiban, például ha Prakszitelész korában egy szobrász csak torzókat készített volna, előbb-utóbb felkopott volna az álla, mert a torzók akkor nem számítottak műalkotásnak.

Következő cikkünkben annak járunk utána, hogy mi különbözteti meg az eredeti műalkotást a hamisítványtól és mi történik, ha egy hétköznapi ember Warhol után leemel egy Brillo-dobozt az áruház polcáról és műalkotásként próbálja eladni!

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!