Összes cikk a Műtárgypiac kategóriában

Horror Pistával nyitott a magyar galéria

London, David Kovats Galériát nyitni a Brexit és a koronavírus évében Londonban talán őrültségnek tűnik. Kováts Dávid műkereskedő azonban határozott döntés hozott, és 2020 decemberében megnyitotta magyar, illetve – tervei szerint – kelet-európai kortárs művészeti fókuszú galériáját a Covent Gardenben. Pályáját ismerve és érveit meghallgatva azonban mégis lehet ráció abban, hogy Kováts egy több szempontból terhelt évben és helyszínen nyitott műkereskedést.  Támogatta elhatározását, hogy hazánktól eltérően Nagy-Britanniában a műtárgypiac jelentősége miatt a válsághelyzet sem gördíthet számottevő akadályt a gyűjtők, vásárlók elé, illetve gazdasági szinten is olyan fontos a szektor a szigetország számára, hogy a kormány ilyenkor sem hagyhatja ellehetetlenülni. A galerista igyekezett kihasználni a válság okozta pozitívumokat is, így sikerült kedvező áron hozzájutnia egy olyan, a műkereskedelem szempontjából frekventált helyen lévő üzlethelyiséghez, amire normál körülmények között nem sok esélye lett volna. Merész lépése a nemzetközi szaksajtó figyelmét is felkeltette, így több jelentős lap és portál adott hírt a galériáról – erre szintén csekély esélye lett volna, ha nem egy ilyen rendkívüli időszakban vág bele a munkába. A David Kovatsról egyebek mellett a brit műkereskedelmi piac …

Íme, a WOP Galéria Budapest 11. online árverésének legizgalmasabb tételei

A WOP Galéria Budapest 2021. május 9–11 között rendezi összevont online árverését az AXIOART weboldalán. Az eseményeken Joseph Kadar válogatott műveire, magyar és nemzetközi művészek alkotásaira és illusztrált magyar könyvritkaságokra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukciós esemény apropóján Jagasics Márkkal beszélgettünk. A 9. 10. és 11. aukciótok egy összevont árverés, míg a 9. és 10. aukciós katalógusban szereplő tételekre csak online liciteket fogadtok, addig a 11. aukciótokon az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően valós időben és vételi megbízások adásával érvényesíthetik a gyűjtők licitjeiket. Miért döntöttetek e mellett a felosztás mellett? J. M.: Elsősorban praktikus okokból, a nagy tételszám – több mint 300 tétel – miatt osztottuk fel az anyagot. Eddig kisebb, homogén árveréseket tartottunk, amik jól beváltak. Ugyanakkor a grafikai anyagunk olyan különleges és erős kollekció, hogy szívesen mutatjuk meg egy klasszikus árverési formában élő zoom közvetítéssel kiegészítve. Az aukciótokon szép számban szerepelnek grafikák. Több helyen hallani, hogy a grafika sokáig a művészet mostohagyermeke volt, viszont a fiatal, kezdő gyűjtők körében az utóbbi időben igencsak felfutott. Hogy látod? J. M.: A WOP Galéria Budapest az egyetlen, budapesti …

Íme, a BÁV 15. Grafikai aukciójának legdrágább tételei

A BÁV aukcióján csak vételi megbízással, telefon és online tudták a gyűjtők érvényesíteni licitjüket. A megváltozott körülmények mellett a vásárlási kedv nem lankadt és hatalmas licitharcoknak lehettünk szemtanúi. A BÁV eseményét az Axioart élőben közvetítette a Zoom-on , így képpel és hanggal is nyomon lehetett követni az aukciót. A felvétel itt nézhető vissza. Az árverésen 256 tétel került kalapács alá és 58 százalékukra érkezett sikeres licit. Az aukció végén az összleütés 27 560 000 forint lett. Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően közel 187 ember regisztrált online licitek leadása céljából. Az árverésen a sikeres online licitek összértéke több mint 11,5 millió forint volt.Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, 8,6 millió forint értékben, összesen 80 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Az Axioart oldalán leadott vételi megbízások 16%-a lett sikeres. Nagy licitharcok Az aukción élénk érdeklődés övezte Bak Imre két grafikáját. A két szitanyomat – Négyzet, Kör, Kereszt és Labirintus – 90 ezer forintos indulóárat kapott, előbbi 750 ezer forintért utóbbi 650 ezer forintért cserélt gazdát. Szép áremelkedést tudhat magának Egry József színezett Balaton litográfiája. Az alkotást 40 ezer forintos kikiáltási árról indították és 460 ezer …

Mutatjuk a BÁV a tavaszi online aukciójának kínálatát!

Nem csak a gyűjtőknek kínál izgalmas darabokat a BÁV a tavaszi online aukcióján. A május 5-i árverésen mindenki találhat az ízléséhez illő, megfizethető árú ékszert, festményt vagy műtárgyat. A tavasz ékszerei A tavasz slágerei mindig az ékszerek, a májusi online aukción széles a kínálat a finom kidolgozású, értékes drágakövekkel díszített klasszikus darabokból. Ezek a mára már igazi ritkaságszámba menő, aprólékos kidolgozású, visszafogott vagy éppen feltűnő ékszerek nagyszerűen kombinálhatók modern ruhákkal is. Ilyen a Tiffany & Co. egyik leghíresebb tervezőjének, Elsa Perettinek letisztult arany nyaklánca is. A 100 ezer forintról induló ékszer briliáns függőjével a mindennapi elegancia megtestesítője. Az utóbbi években egyre inkább reflektorfénybe kerültek a színes drágakövek, nem véletlen, hogy az aukció egyik kiemelt darabja egy gyémántokkal övezett, 4,5 karátos cseppfoma smaragddal ékített nyakék. Érdemes lesz licitálni többek között a rubinnal, akvamarinnal, almadinnal, topázzal, türkizekkel vagy éppen gyöngyökkel ékített ékszerekre is. A BÁV szakértői gondoltak a ballagási ajándékot keresőkre is, számukra olyan, jól kombinálható fülbevalókat, karkötőket és nyakláncokat kínálnak, amelyek igazi alapdarabjai lehetnek egy ékszerkollekciónak.  Akár a májusi esküvőt tervezők is elkápráztathatják arájukat egy különleges …