Vannak az építészetnek kevésbé hivatkozott rétegei, amelyek pedig szembeötlő jelenségei az utcaképnek. Épp ez a feladatuk, felhívni magukra a figyelmet, információt generálni. Csáki László és Vízkelety Márton Cégérpornó című sorozata is ilyen, egyedi tervezésű és kivitelezésű cégéreket dokumentál. A cégérek eredetileg a szakmai tudás jelei, szimbólumai voltak. Az inas-, majd a legényévek teljesítése után a mesterré vált műhelytulajdonos kihelyezhette saját cégérét. A sokféle anyagból készült, eleinte nyugati mintákat követő kézművesjelzések szerepét később a kirakatok vették át, de a kapitalista piacgazdaság versenyszelleme visszaidézte a műfajt, ha nem is úgy és ugyanabban a minőségben, mint ahogy korábban létezett. Az egyéni elhatározásból, saját eszközökkel és kreativitással, szakember bevonása nélkül készült üzletportálok a város kevésbé védett köztereinek nem ritka kiegészítői. Az ilyen módon készült cégérek érdekes kérdéseket vetnek föl. Vajon milyen előképek alapján jönnek létre? Beszélhetünk-e a buherált cégérekről, a népi művészet egyfajta folytatásaként? Bernard Rudofsky az Architecture without architects című, 1964-ben kiadott könyvében nonpedigreed architecture-ként, azaz nem törzskönyvezett építészetként definiálja a hatvanas évektől egyre növekvő jelentőségű spontán építményeket, melyek amúgy már évszázadok óta velünk vannak. Rudofsky többnyire olyan nemzetközi példákat mutat …