Összes cikk a Alkotók kategóriában

Bőséges magyar jelenlét – Viennacontemporary_2018

Ugyan a vásárokon általában bizonyos szelekciós elvek mentén kiállított kortárs műtárgyak szerepelnek white cube-szerű standokon, mégsem érdemes ezekre kiállításként vagy kisebb tárlatok összességeként tekinteni. A legjobb esetben is a múzeumi daraboktól egészen az epigonizmusig terjed a skála. Kézenfekvőbbnek tűnik tehát piaci jellege alapján, pusztán az értékesítések tükrében mérni a sikert. Noha a költségek és az árak egyenesen arányosak az adott vásár nemzetközi rangjával, annak színvonalátmégsem lehet kizárólag anyagi szempontok alapján megítélni. A több ezer műtárgyat felvonultató heterogén anyag, valamint az aktuális eladások minden évben kirajzolják egy-egy ilyen rendezvény karakterét. A viennacontemporary idei kiadását ismét a vezető bécsi galériák dominálták. Tekintélyes méretű standjaik a hagyományokhoz híven egymás mellett kaptak központi helyet. Nem annyira az egyes művek, mint inkább ezek a zömükben sok alkotót bemutató tágasabb terek határozták meg az összképet. A gazdag művészportfólióval rendelkező befolyásos helyi galériák hazai pályán minél több művészüknek igyekeznek lehetőséget adni. Számos esetben a művészkör egy részének az otthoni vásár jelent egyedül biztos eladási lehetőséget. Jó példa erre a Galerie Krinzinger, amely a nemzetközi húzónevek mellett osztrák művészeket, új felfedezetteket is szerepeltet. …

Vásároljon műalkotásokat és műtárgyakat az AXIOART 5. online aukcióján!

2018. október 29 és november 12. között az AXIOART 5. online aukcióján festményekre, szobrokra és műtárgyakra licitálhatnak az érdeklődők. A 81 tételt felvonultató árverés legdrágább darabja az 1,2 millió forintos kikiáltási árról induló Mednyánszky festmény (8. tétel). Az 1918 júliusára datált képen egy csavargót láthatunk, aki a erdőszélen a tűzrakás mellett próbál átmelegedni. “Noha együtt érzõ természete és önfeláldozó segítõkészsége közmondásos volt, mindig is vonzották az ezzel az alaptermészetével ellentétes vonások, a sötét és drámai jelenetek, illetve az élet fonák oldalához tartozó durva karakterek. „Komplementerjeinek” nevezte az ilyen típusokat. Csavargó képeiben õket igyekezett megfesteni, és naplójában is gyakran hivatkozott rájuk. Néha a szadizmus szót használta az ilyen témák felé forduló festõi periódusai kapcsán, illetve, ha a modelljei kerültek szóba, nem egyszer „ragadozók”-ról írt, és az emberben felfedezhetõ „állati” tulajdonságokat igyekezett megfigyelni a környezetéhez sodródott ismerõseiben.” Perneczky Géza: Töredékes morzsák a Mednyánszky recepcióhoz Apa és fia, Neogrády Antal (1861–1942) és László (1896–1962) két–két alkotása is helyet kapott az árverésen. Neogrády Antal  a Mintarajziskolában tanult Budapesten, ahol Greguss János volt a mester. Művészeti tanulmányait később Münchenben, Nauen magániskolájában, majd …

Megmutatjuk Önöknek a Design Hét legizgalmasabb programjait!

Ősz = Design Hét Az idei már a 15. lesz és a jeles évfordulót a Design Hét Budapest 15 napos rendezvénysorozattal ünnepli. 2018-ban a szervezők a fővároson kívül Debrecenben, Győrben, Pécsett és Sopronban is jobbnál jobb programokkal várják a design iránt érdeklődőket. Cikkünkben összeszedtük Önöknek a rendezvény legizgalmasabb programjait! Budapest Mission: Design –  design elméletben és gyakorlatban: TUDATOS VÁSÁRLÓK Helyszín: Societé, 1051 Budapest, Sas u. 15. Időpont: 2018. október 10. 17.00 A mai vásárló rengeteg információt igényel: Honnan származik az alapanyag? Etikusan gyártották-e a terméket? A környezetvédelmi szempontoknak megfelelően készült-e? Mi lesz vele, ha már nincs rá szükségem? Tervezett elévülés és fenntarthatóság között őrlődő designerek. Kozma Klasszik – A budapesti műhely és Kozma Lajos Helyszín: Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37. Időpont: 2018. szeptember 5 – december 2. A kiállítás a világhírű építész, belsőépítész és bútortervező, Kozma Lajos alkotói pályájának alakulását meghatározó és hírnevét megalapozó Budapesti Műhely működését, illetve Kozma ez időben végzett grafikusi-könyvművészi tevékenységét mutatja be. A Budapesti Műhely egy olyan egyedülálló vállalkozás volt a múlt század elejének Magyarországán, amely az igényes kézműipar megtartásával, …

A Single Elvis krónikája

A XX. században megjelentek  a korszak első sztárjai, akiknek arcképei ott lebegtek a címlapokon. Az emberek csodálták, irigyelték a filmcsillagokat, akik sokszor a semmiből bukkantak fel  és az amerikai álom megtestesítőivé váltak. Sztárokat azonban nem csak a film- és zeneipar adott, hanem a képzőművészet is, elég csak Andy Warholra gondolnunk.  A pop art művész nevét a világon mindenki  ismeri, szitanyomatait a mai napig rengeteg márka használja fel termékei népszerűsítéséra. Magyarországon a Westkunst – Ostkunst. Új állandó kiállítás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből című kiállításon láthatunk egy Andy Warhol képet, az 1964-ben készült Single Elvist. Miért Elvis lett a szitanyomat főszereplője? A témaválasztás nem meglepő, Andy Warhol maga is lelkesen és megszállottan csodálta a filmcsillagokat, az irodalmi élet kultikus figuráit. Gyűjtötte autogramjaikat. A Warhol által megjelenített szuperszárok az amerikai sikertörténet megtestesítői voltak. Marilyn Monroe, a sokat szenvedett kislány szexszimbólummá lett az Egyasült Államokban, Elvis Presley-t a teherautó sofőrből lett énekest egy egész nemzedék bálványozta, míg Elizabeth Taylor, aki először gyerekfilmekben játszott, Hollywood egyik legnagyobb jövedelmű sztárjává nőtte ki magát. Attól függetlenül, hogy mind a hárman megszenvedték a …