Összes cikk a Aktuál kategóriában

Orosz avantgárd hamisítványok a Genti Szépművészeti Múzeumban?

Miután tavaly egy genovai Modigliani-kiállítást kellett bezárni, mert a festmények többsége hamisnak bizonyult, most egy, az orosz avantgárd legnagyobb mestereit bemutató genti tárlatra vetül a gyanú árnyéka. Ez már több is, mint árnyék. Modigliani mellett jónéhány éve már az orosz avantgárd mesterei, Kandinszkij, Malevics, Goncsarova, Larionov és a többiek is a hamisítók kedvencei közé tartoznak. Nem véletlenül: egyfelől, az irántuk megnyilvánuló mind nagyobb gyűjtői kereslet alaposan felverte az áraikat, másrészt életművük jóval kevésbé pontosan dokumentált, mint a hasonló ársávban mozgó más művészek többségének alkotásai. Ennek „történelmi” okai vannak: az említett mestereknek pályájuk csúcsán, a múlt század tízes-húszas éveiben viharos sors jutott osztályrészül; a bolsevik forradalomhoz való mindenkori viszonyuk – és a forradalom hozzájuk való viszonya – függvényében sokszor és kényszerűségből nemritkán viharos gyorsasággal változtatták lakhelyüket, hol elhagyták Oroszországot, hol visszatértek oda, s eközben kevés idejük maradt a világban időközben szétszóródott műveik pontos leltárba vételére – azaz ma ideális terepet kínálnak a hamisítóknak. Már 2013-ban beszámoltunk egy, az orosz avantgárdra szakosodott nemzetközi hamisító banda működéséről; a német rendőrség csak tőlük több mint ezer gyanús műtárgyat foglalt le …

Két újonann azonosított képpel bővült a Van Gogh életmű!

Két újonnan azonosított alkotással gyarapodott holland festő ismert életműve – jelentette be múlt hét kedden az amszterdami Van Gogh Múzeum. Az 1886 márciusából származó, A Montmartre dombja kőbányával című kép egyértelműen a festő keze munkája – olvasható a múzeum közleményében. Az alkotást néhány évvel ezelőtt fedezték fel egy hagyatékban. A kép azonosítása során a múzeum gyűjteményében egy korábban nem Van Goghnak tulajdonított képről, a szintén 1886-os, A Montmartre dombja címűről is bebizonyították a szakértők, hogy a holland művész keze munkája. “A két mű formátuma, stílusa, technikája és anyagai jelentős hasonlóságot mutatnak“– mondta Axel Rüger múzeumigazgató. A Montmartre dombja kőbányával egy alapítvány tulajdonában van, és még sosem állították ki. Teio Meedendorp, a múzeum művészettörténésze azt is közölte, hogy a két képet 1886 elején, Párizsban alkotta a művész. Mintegy 900 képet tulajdonítanak Van Goghnak, a művek több mint fele az amszterdami múzeum gyűjteményében található. Utoljára 2012-ben fedeztek fel alkotást a holland zsenitől. Forrás: MTI

Basquiat még Warholt is kiütötte a ringből!

A nemzetközi sajtó nem tud napirendre térni a fölött, hogy soha nem látott összegért, 110.5 millió dollárért kelt el Jean-Michel Basquiat alkotása a Sotheby’s New York-i aukcióján. A korábbi rekordot Andy Warhol egyik képe tartotta, 105.4 millió dollárral. A cím nélküli, koponyát ábrázoló alkotást vegyes technikával, akril és spray festékkel, illetve úgynevezett oil stickkel készítette az 1988-ban drogtúladagolásban elhunyt művész. A kép három rekordot is megdöntött: ez lett az 1980 óta készült, fekete művész által készített és amerikai művész alkotta legdrágább műalkotás is. A festményt Yusaku Maezawa, egy 41 éves japán divatvállalkozó vette meg, aki egy múzeumot szeretne nyitni otthonában. Tavaly szintén vett egy Basquiat-művet, igaz az csak 57,3 millió dollár volt. De nézzük, milyen műveket utasított maga mögé Basquiat cím nélküli alkotása! 1. 105.4 millió $ Andy Warhol: Ezüst autóbaleset (Kettős katasztrófa) Aukció: 2013. november – Sotheby’s New York 2. 95.4 millió $ Roy Lichtenstein: Nővér Aukció: 2015. november – Christie’s New York 3. 86.9 millió $ Mark Rothko: Narancs, piros, sárga Aukció: 2012. május – Christie’s New York 4. 84.2 millió $ Barnett …

Egyszerre napozhat és licitálhat! Óriási az igény az online licitálásra élőben közvetített árveréseinken!

Múlt héten, szombaton, május 20-án tartotta a Honterus Antikvárium és Aukciósház 95. könyvárverését. A hétvégi időpont és a szabadidős tevékenységre csábító, meleg tavaszi idő ellenére is szép számmal gyűltek össze a licitálni vágyók a Kossuth Klub dísztermében. A gyűjtők egy része azonban úgy döntött, hogy a „kecskét és a káposztát” is szeretné, azaz licitálni is akar, ám a hétvégi pihenést se szakítaná meg azzal, hogy személyesen vesz részt a 623 tételt kínáló, több órán át tartó árverésen. Az AXIOART új szolgáltatásának, a teremárverések online licitálási lehetőséggel párosított élő közvetítésének köszönhetően valóban halmozni lehetett az élvezeteket, bárki licitálhatott kényelmesen a nyugágyból vagy akár kirándulás közben egy farönkön üldögélve laptopja, esetleg okostelefonja segítségével. Az online élő, azaz a LIVE aukciós közvetítés iránti határozott igényt mutatja, hogy a Honterius árverésen 35 ember regisztrált online licitek leadása céljából, összesen több mint 3 millió forint értékű könyvet ütött le az aukciós ház ügyfeleinknél, akik minden 3,5-ödik tételre adtak le online liciteket. Izgalmas intermezzok voltak, amikor egy-egy tételre a teremben senki sem licitált, de az AXIOART LIVE aukciós webfelületén 3 ügyfelünk …