Author: Antikvárium.hu

Karácsonyi árverés

Az Antikvárium.hu 13. online aukcióját december 03-án indítja el, ahol a széles kínálatban a dedikált és aláírt könyveken kívül számos első kiadás, szépirodalmi ritkaság, antik, bibliofil kiadvány, különböző témájú szakkönyv, valamint művészeti album, fénykép, festmény, plakát, metszet és rézkarc hívja a látogatókat az aukciós térbe. Nem kell mást tennie, csak a karosszékből végigkísérni az árverés alakulását és a megfelelő pillanatban megtenni licitjét! 1941 őszén hagyta el a nyomdát a Szerelmes versek című antológia, melyben Radnóti Miklóson kívül Képes Géza, Szemlér Ferenc és Vas István fordításai is olvashatók. Radnóti naplóbejegyzéséből tudjuk, hogy a cenzúra több verset, szám szerint tizenhetet törölt e könyvből, kivívva ezzel Radnóti felháborodását. Jelen példány Radnóti Miklós dedikációjával kerül a nagyközönség elé. Radnóti Miklós versei legelső alkalommal a Jóság című antológiában jelentek meg 1929-ben. Az akkoriban formabontónak számító, ún. szabad versek több fiatal költő kezdeti szárnypróbálgatásait tartalmazza, mint például Vajda Jánosét, ki eme példányt dedikációjával látta el! Vámbéry Ármin olthatatlan tudásszomja és könyvek iránti szeretete ösztönözte arra, hogy rendkívüli műveltségre tegyen szert az irodalom és tudományok területén. Fő érdeklődési köre a török kultúra, …

Őszi könyvritkaságok

Az Antikvárium.hu 12. online aukcióját szeptember 17-én indítja el, ahol a széles kínálatban a dedikált és aláírt könyveken kívül számos bibliofil kiadvány, útikönyv, szépirodalmi ritkaság, tiltólistára került kötet, különböző témájú szakkönyv, valamint művészeti kiadványok, festmények, metszetek és rézkarcok csalogatják a látogatókat az aukciós térbe. Nem kell mást tennie, csak a karosszékből végigkísérni az árverés alakulását és a megfelelő pillanatban megtenni a licitjét! A minden eddiginél több első kiadású kötettel induló, számos témakörbe tematizálódó aukciós tárlat tételei közül kitűnik s az online piactér látogatóinak figyelmét kiérdemli Guillaume Apollinaire válogatott versei című kötet, mely könyvet az egyik fordító, Radnóti Miklós dedikációja emeli a piedesztálra, valamint Picasso, a szerzőről készült fekete-fehér egész oldalas rajza teszi még értékesebbé. A kuriózumok sorát gazdagítja Teleki Pál géppel írt levele dr. Sebess Dénes ny. államtitkár úrnak, miniszterelnöksége idején hivatalos fejléccel ellátott levélpapírra írt, s melyet sajátkezű aláírásával illetett. Az aukciós kínálatot nagy számban színesítik azok a XVIII. és XIX. században megjelent kötetek is, melyeket korábbi korok jegyzékei már a becses és ritka magyar könyvek közé sorolnak, így a kínálatban szereplő egyik legrégebbi …

Liszt, Picasso és a többiek…

Az Antikvárium.hu 11. online aukciója bővelkedik a meglepetésekben! A kínálatban nem csak aláírt és dedikált kötetek, de ritkán látott és sokatmondó kéziratok, levelek és képeslapok is szerepelnek. A különlegességeket kiegészíti seregnyi képzőművészeti alkotás és a több mint 450 tétel licitjének változását online, a karosszékből követheti nyomon! Az árverés április 16-án kezdődik és 10 napon keresztül várja az érdeklődőket! A jelen aukció kínálatában Liszt Ferenc zeneszerző, zongoraművész számos kottája megtalálható, emellett egy olyan kuriózum is helyet kapott, mint a zongoraművész autográf levele, melyet Weimarból írt Rómába francia nyelven, 1885-ben. Ebben az évben a magyar származású virtuóz zongorista főként hol Bécsben, hol Weimarban vagy Strassburgban tartózkodott. A kézirat Liberato Aureli számára íródott fizetési felszólító levél. Megőrzött állapotban, a borítékon egy majdnem ép pecséttel kerül a nyilvánosság elé. Hasonló unikum az a kézzel írott számla, melyet Arany János, mint akadémiai főtitkár illetett pár sorral és az aláírásával. A kéziratban az Akadémia Palotában végzett festőmunkákért kifizetendő összeget hagyta jóvá. Sarah Bernhardt francia színésznő saját társulatával bejárta az egész világot, többször megfordult Budapesten is. A maga korában extravagáns művésznő számára …

Tavaszi könyvpaletta

Az Antikvárium.hu tavaszi színekbe öltözteti a 10. dedikált vagy aláírt könyvek és kéziratok aukcióját! A színpompás kínálat több mint 200 tétele között számos irodalomtörténeti különlegesség, könyvészeti ritkaság, páratlan kéziratok, levelek, a hozzáértők számára nélkülözhetetlen kincsek kerülnek a választékba. Az aukció március 19-én indul és 10 napon keresztül várja a lelkes érdeklődőket! Jelen aukció kiemelkedő tétele Kosztolányi Dezső Szegény kisgyermek panaszai című verseskötete, melyet a szerző aláírással és datálással látott el. Kosztolányi Dezső többnyire saját életéből vette az ihletet verseihez, regényeihez. Ebben a kötetben sincs ez másképp, ahol gyermekkorának szubjektív élményeit, lelki rezdüléseit önti szavakba, melyek szépsége és dallama elkápráztatja olvasóját. Kosztolányi legjobb barátja Karinthy Frigyes volt. Leginkább a humor volt közöttük a kapocs, sosem fogytak ki egymás ugratásából és mindent kifiguráztak, amit csak nem szégyelltek. A Tanár úr, kérem című irodalmi karikatúrában a szerző – többek között – épp az előbbi bekezdésben említett vers paródiáját osztja meg olvasóival A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései címmel. Jelen kiadást az író aláírása tesz még értékesebbé. A piactérbe kerülő több mint 80 klasszikus regény között megtalálható Márai …