Author: admin

Az antikváriumunk mindig is szeretett kísérletezni – interjú Antal Károllyal

A Múzeum Antikvárium október 3. és 18. között rendhagyó tematikájú árveréssel várja a gyűjtőket. „A teljesség igényével…!” címet viselő aukción csábítóan alacsony kikiáltási árat kapó töredékkötetek kerülnek kalapács alá. A Múzeum Antikvárium tulajdonosával és vezetőjével, Antal Károllyal a töredékárverésről, a fiatal gyűjtőkről, a gyűjtői témák változásáról és a novemberi árverésük sztártételeiről beszélgettünk.  Az online aukciójuk október 3-án indult. Érkezett már visszajelzés az árverési anyaggal kapcsolatban?  A. K.: Úgy gondolom, hogy egy érdekes anyagot sikerült összeszedni: részben gyűjtőktől, részben saját tételek, amik az elmúlt tizenévben jöttek össze. Azokat a darabokat választottam ki, amikre az érzésem szerint a gyűjtők között nagy érdeklődés lehet. Az eddigi visszajelzések és a licitek azt mutatják, hogy a történelmi és helytörténeti munkák kelendőbbek. Érdekes módon az irodalmi sorozatokra kevesebb licit érkezett eddig, pedig nagyon korai első kiadások vagy nagyon szép állapotú sorozatok darabjai kerültek az anyagba. Az aukció próba az Axioart felé is, kíváncsian várjuk milyen sikerességgel tud záródni egy online árverés.  Az árverésen töredékek kerülnek kalapács alá. Hogy született meg a téma?  A.K.: Az egész úgy indult, hogy voltam egy gyűjtőnél árverési anyagokat …

Kortárs művészek testközelből – interjú Gyebnár Istvánnal

Hajlamosak vagyok elfelejteni, hogy vannak művészek, akik most is köztünk élnek és alkotnak. Interjúsorozatunkkal az a célunk, hogy az AXIOART Kortárs művészeit jobban megismerhessék az emberek és munkáikhoz arcot is tudjanak társítani. Gyebnár Istvánnal képzőművészetről, nagy elődökről, a művészet és diplomácia kapcsolatáról beszélgettünk. Mikor kezdett el képzőművészettel foglalkozni? Gy. I.: Szűkebb és tágabb családunkban többen is foglalkoztak képzőművészettel, akiknek a munkásságát gyermekkorom óta követtem. Édesanyám a Dési Huber István Képzőművészeti Körben tanult az ötvenes években; ösztönzésére kezdtem el festeni. Az általam rendkívül nagyra becsült, Munkácsy-díjas szobrászművész, Lóránt Zsuzsa, aki ebben az időben a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban rajztanárként engem is oktatott, kifejezetten bíztatott, hogy folytassak képzőművészeti tanulmányokat is. Ő ajánlott be a Dési Huber István Körbe, akinek akkori vezető tanára, Tamás Noémi az ő baráti köréhez tartozott. Pályám a közgazdász diploma megszerzését követően ugyanakkor elágazott, de valójában soha sem tettem le arról, hogy képzőművészettel is foglalkozzak.  Kik azok a művészek, akik meghatározó hatást gyakoroltak Önre?  Gy.I.: Édesanyám rokona volt Bednay Éva, aki többek közt lakkfestészettel, majd textil-montázsok készítésével foglalkozott, valamint férje, Bednay Dezső, aki tűzzománc-munkáival és …

Itt van az ősz, itt van a nagy leütések ideje

A gyűjtőknek igazi csemegéket tartogat a Kieselbach Galéria 62. őszi árverése, amelynek sztártétele Czóbel Béla több tízmillió forintra taksált Kertben című festménye, de kalapács alá kerül a csúcsokat döntögető Hantai Simon egyik műve is. A mozirajongók szintén örülhetnek, kultfilmek plakátjait szerezhetik meg az Axioart aukcióján, a Keresztapától a Bud Spencer- és Terence Hill-filmekig. Az AXIOART 83 filmes posztert felsorakoztató online plakátaukciója október 9-én este 8 órakor zárul. Az árverésen olyan kultfilmek posztereire licitálhatnak az érdeklődők, mint a Titanic, Az oroszlánkirály, A keresztapa III., a Schindler listája, a Szellemirtók, az Indiana Jones, Az ötödik pecsét és az Óz a csodák csodája. A Bud Spencer filmek szerelmesei pedig az alábbi posztereket vihetik haza: Sötét Torino, Aranyeső Yuccában, Élet vagy halál, Az ördög jobb és bal keze és a Kincs, ami nincs. A világhírű filmek plakátjai mellett a plakátok legendás tervezőiről se feledkezzünk meg! Árendás József három bravúros posztere is szerepel az árverésen. Az Egyszerű eset plakátján (azon a film főszereplője Romy Schneider látható; a 31. árverési tétel) a fénykép sejtelmes hangulatát hangsúlyozza a feltűnő tipográfia és az élénk sárga háttér. Árendás sziporkázó ötletességéről tesz tanúbizonyságot az Út a végzet felé című …

Bud Spencer és Terence Hill filmplakátok kalapács alatt

AXIOART 16. Plakátaukció Leonardo DiCaprio, Kate Winslet, Al Pacino, Diane Keaton, David Bowie, Liam Neeson, Ralph Fiennes, Belmondo, Bill Murray, Meryl Streep és Jeremy Irons, hogy csak a legnagyobb neveket említsük az árverésen szereplő poszterekről. Az Axioart 83 filmes posztert felsorakoztató online plakátaukciója október 9-én este 8 órakor zárul. Az árverésen olyan kultfilmek posztereire licitálhatnak az érdeklődők, mint a Titanic, Az oroszlánkirály, A keresztapa III., Schindler listája, Szellemirtók, Indiana Jones, Az ötödik pecsét és az Óz a csodák csodája. Az áruházakban megvásárolható, egy kaptafára készülő poszterek helyett ismét világhírű filmek plakátjai kerülnek kalapács alá. Az alkoholtilalom idején játszódó Lucky Lady-ben Walker és Claire Mexikóban szeszcsempészhálózatot akarnak beindítani. A Golden Globe-ra jelölt alkotás női főszereplője Liza Minelli. A Jöjjön el egy kávéra hozzánk olasz vígjátékhoz Bánki László készítette a grafikát. A film bohókás hangulatát visszaadó poszteren Bánki csak négy színt használt. A három csúnyácska, magányos vénlány arckifejezését bámulatosan rajzolta meg a grafikus. A történet szerint a nők álszent, szűzies viselkedésükkel és kacérkodással próbálják felcsalni magukhoz a férfit. A Bud Spencer filmek szerelmesei igazi csemegékre bukkanhatnak és az alábbi posztereket vihetik haza: Sötét Torino, Aranyeső Yuccában, Élet vagy halál, Az ördög jobb …