Author: admin

Kortárs művészek testközelből – interjú Csízy Lászlóval

Hajlamosak vagyok elfelejteni, hogy vannak művészek, akik most is köztünk élnek és alkotnak. Interjúsorozatunkkal az a célunk, hogy az AXIOART Kortárs művészeit jobban megismerhessék az emberek és munkáikhoz arcot is tudjanak társítani.  Csízy Lászlóval képzőművészetről, nagy elődökről, a számítógépes grafikáról és a struktúra keresésről beszélgettünk. Mikor kezdett el művészettel foglalkozni? Cs. L.: Erre nehéz egyszerű választ adni, mert gyerekkorom óta festek és szívesen foglalkozom a képzőművészettel. Kettős érdeklődéssel rendelkeztem, a továbbtanulásnál a műszaki pályát választottam. Villamosmérnök lettem. A diploma megszerzése után a mérnöki munkám mellett komputer grafikával kezdtem foglalkozni. 1980-ban volt az első számítógépes kiállításom, ezek a művek egyszerű technikai eszközökkel, például asztali plotterrel és írógéppel készültek. A Vasarely Múzeumban október 6-án nyílt meg Kód és algoritmus című kiállítás, amelyen három régi grafikám is megtekinthető. Több képzőművészeti szervezet mellett MAOE tag is vagyok. Ez azért fontos mert, az az alkotó- mondhatja magát hivatásos művésznek, aki Képzőművészeti Főiskolát végzett vagy MAOE tagsággal rendelkezik. A tagság jogosít fel arra, hogy olyan kiállításokon is részt vehessek, ahol csak profi művészek állíthatnak ki. A 70-es évektől készít számítógépes grafikákat. A technikai …

Czóbel Béla remekműve érte el a legmagasabb leütési árat a Kieselbach aukcióján

Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben. Az árverésen 205 tétel került kalapács alá és a műtárgyak közel 90%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 332 130 000 Ft volt, az árverés végén a tételek összértéke 429 750 000 Ft lett.Több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, közel 2,6 millió Ft értékben, összesen 8 db vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Czóbel Bélának az 1920-as évek végén festett Kertben című olajképe kikiáltási árának kétszereséért, 48 millió forintért cserélt gazdát.Kieselbach Tamás elmondta: a festőnek ebből, az érett korszakából származó műve még soha nem kelt el ilyen magas áron magyarországi árverésen. Leütési rekordot ért el Vörös Géza Műtermi csendélete, korábban egyik képe 26 millió forintért talált új gazdára. A most elárverezett alkotás induló ára 14 millió forint volt, majd több licit érkezése után végül rekord áron, 30 millió forintért kelt el. Kieselbech Tamás kiemelte: a muzeális értékű darab érdekessége, hogy díszletként szerepelt az …

Régi magyar kincsek kerültek haza Amerikából

Izgalmas hét elé néznek a könyvritkaságokat gyűjtők és a műkincseket befektetésként vásárlók egyaránt: három könyvárverést is rendeznek, a Virág Judit Galéria pedig vasárnap tartja őszi árverését. Az utóbbin kalapács alá kerül egy amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla-festmény, a Concertina, amelyre 40 millió forinttól lehet licitálni. A könyvek iránt érdeklődőknek érdemes az október 18-ai dátumot feljegyezniük, ugyanis az Ex Libris és a Kárpáti és Fia Antikvárium ezen a napon tartja teremárverését, illetve a Múzeum Antikvárium online aukcióján is október 18-ig licitálhatnak az Axioart weboldalán. Az Ex Libris árverésén folyóiratok, kéziratok, metszetek és térképek kerülnek kalapács alá. Külön blokkot kapott a gasztronómia, a jog, a judaika, a nyelvészet, a vadászat, a természettudomány, a politika, az emigráns irodalom, az utazás, a földrajz, a szépirodalom és a Gáspár Jenőnek dedikált könyvek. A mostani anyagból érdemes kiemelni Penther Joh(ann) Friedr(ich) Praxis geometriae, worinnen… című gazdagon illusztrált könyvét, ami a legjelentősebb és legnagyobb hatású XVIII. századi földméréstani munka. A gyakorlati matematika minden részterületére kiterjedően, igen alaposan, számos példán keresztül, szemléletesen tárgyalja a föld- és magasságméréshez, tervek, térképek, alaprajzok, madártávlati képek készítéséhez szükséges ismereteket, geometriai rajzok szerkesztését, geometriai …

Árverési tudósítás | Nagyházi Galéria és Aukciósház 245-246. aukció

Az aukciósház kétnapos októberi aukcióján festményekre, bútorokra és néprajzi tárgyakra licitálhattak az érdeklődők. Az árverésen 776 tétel került kalapács alá és a műtárgyak közel 52%-ára érkezett sikeres licit. Az aukciósház 26,6 millió Ft összleütéssel zárta a kétnapos eseményt. Az AXIOART LIVE szolgáltatásának köszönhetően 32 ember regisztrált online licitek leadása céljából, közel 1 millió forint értékű műalkotást és műtárgyat ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukciónált tételek közel 5%-a került online licitálóhoz. Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, közel 1,5 millió Ft értékben, összesen 36 db vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Az AXIOART oldalán leadott vételi megbízások 33%-a sikeres lett. Érdekesség: A katalógus tételei közül érdemes kiemelni Bornemisza László Meseváros teliholdkor festményét, aminek a kikiáltási ára 260 ezer forint volt és az élénk licitharcot követően 320 ezer forintért egy online licitálóé lett. A 19. század második felében készült borszéki palack, kikiáltási ára 14 ezer forint volt, végül 190 ezer forintnál ütötték le a tételt. Élénk érdeklődés övezte az 1788-as, mázas cserép kantát, ami 55 ezer forintos kikiáltási ár után 300 ezer forintért kelt el. A három legdrágábban aukcionált …