Author: admin

Rekordok születhetnek ezen a héten

November 18-án zárul az Axioart 7. online aukciója, ahol festményekre és grafikákra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukció tételei közül érdemes kiemelni Miklóssy Gábor érzéki olajképét és Scheiber Hugó karakteres portréját, előbbi 170 ezer utóbbi 150 ezer forintos kezdőárat kapott. Az aukció teljes katalógusa itt tekinthető meg.  A modern magyar kerámia megteremtőjeként számon tartott Gádor István hagyatéka, saját kiemelkedő darabjai mellett a kor legnagyobb művészeitől kapott festményei és szobrai is szerepelnek a BÁV 75. Művészeti aukciójának kínálatában. A kétnapos árverésen november 19-én ezüst műtárgyakat és ékszereket, 20-án pedig festményeket és porcelánokat árvereznek el a MOM Kulturális Központban.  Gádor István hagyatékában legféltettebb saját művei mellett barátaitól kapott festmények és szobrok is találhatók. Gádor István az 1920-as években egy képzőművészeti csoportban találkozott Dési Huber Istvánnal, tőle kapta A Budakeszi gépház vörös kéménye című festményt, amelyre 4,8 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Gyakori vendég volt nála Kmetty János, Scheiber Hugó, Bene Géza és Pekáry István is, akiktől ugyancsak szerepel egy-egy műalkotás a kínálatban. A felbecsülhetetlen értékű művészbarátságokat őrző hagyaték ezen felül többek között Lossonczy Tamástól, Novotny Emiltől és Mattioni Esztertől is őriz műveket.  Az aukció további tételei közül kiemelte Munkácsy Mihály egyik leghíresebb festményéhez, a Zálogházhoz készült tanulmányát: az Anya gyermekével II. című alkotás kikiáltási ára 28 …

Áttörés a kortárs magyar műtárgypiacon

A Virág Judit Galéria kortárs aukciójának eredményei tovább növelhetik a hazai képzőművészet iránti érdeklődést  A Virág Judit Galéria háború utáni és kortárs művekből rendezett aukcióján Nádler István, Lakner László, Keserü Ilona és Csernus Tibor művei is rekord áron keltek el. Az elért eredmények fordulatot jelentenek a műtárgypiacon, és komoly hatással lehetnek az érintett magyar képzőművészek nemzetközi piaci értékére is.  Az utóbbi években a nemzetközi és a hazai műtárgy-kereskedelemben is egyre nagyobb az érdeklődés a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar képzőművészete iránt. Ezért az őszi árverési szezon egyik legizgalmasabb aukcióját rendezte a Virág Judit Galéria, hiszen a nagyközönség egyszerre több mint 100 háború utáni és kortárs műre licitálhatott, köztük számos kulcsfontosságú alkotásra. A tematikus árverésen sorra dőltek meg az életműrekordok: Nádler István, Lakner László és Keserü Ilona alkotása is a korábbi legmagasabb leütési ár többszöröséért kelt el. A novemberi aukció egyik szenzációja és a korszak szimbolikus jelentőségű alkotása, Lakner László Metamorfózis – egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye 2015-ben volt kiállítva a Ludwig Múzeumban, addig több mint 45 évig nem láthatta a hazai közönség. A tigris fejű …

Több mint 7 milliós összleütéssel zárt a Mike és Tsa és Portobello Aukciósház online aukciója

99. aukció | könyv, kézirat, aprónyomtatvány, fotó, festmény, műtárgy, numizmatika, egyéb gyűjtemények Aukció időpontja: 2019. október 15-27. A Mike és Tsa és Portobelló Aukciósház árverésén az érdeklődők az axioart.com weblapján mérhették össze erejüket. A licitálók összesen 750 tételnél éltek a licitügynök nyújtotta lehetőséggel. Az árverésen 1674 tétel került kalapács alá és a műtárgyak közel 60%-ára érkezett sikeres licit. Az aukciósház közel 7,1 millió Ft összleütéssel zárta az aukciót. Érdekesség: A katalógus tételei közül érdemes kiemelni Rideg Sándor autográf önéletrajzi írását, aminek a kikiáltási ára 5 000 forint volt és az élénk licitharcot követően 54 000 forintért ütötték le a tételt. Magyary Géza A magyar polgári peres eljárás alaptanai című művének a kikiáltási ára 4 000 forint volt, végül 50 000 forintnál ütötték le a könyvet. Élénk érdeklődés övezte Kertész Imre Az angol lobogó című kötetét, ami a 16 000 forintos kikiáltási ár után 46 000 forintért lett egy licitálóé.  Íme, a három legmagasabb áron aukcionált könyv: 1, Poncins, Léon de: A forradalom titkos erői: szabadkőművesség, zsidóság. Ford. Endre LászlóKikiáltási ár: 2 000 FtLeütési ár: 115 000 Ft 2, Juhász Gyula: Késő szüret. Versek. Első kiadás. Aláírt, számozott példányKikiáltási ár: 16 000 …

Ötven évig nem láthatták azt, amit most eladnak

Karácsonyi online aukciót tart a Nagyházi Galéria, a Virág Judit Galéria pedig száznál is több háború utáni és kortárs művet árverez el. Ezen a héten értékes plakátokra és könyvritkaságokra is licitálhatnak a műgyűjtők és az érdeklődők. Az Axioart 117 posztert felsorakoztató online plakátaukciója november 14-én este 8 órakor zárul. Az árverésen ritkaságszámba menő kereskedelmi plakátokra, kultfilmek posztereire és angol nyelvű filmplakátokra licitálhatnak az érdeklődők. Az aukció teljes katalógusa itt tekinthető meg. November 15-án 30. alkalommal rendez plakátárverést a Pest-Budai Árverezőház. A 216 tételből álló aukción dekoratív filmplakátok, politikai, zenei, szocreál, kiállítási, mezőgazdasági és reklámplakátok kaptak helyet. A filmplakátokban bővelkedő aukción igazi ritkaságok is kalapács alá kerülnek. Ilyen például a Helényi Tibor által 1984-ben komponált Csillagok Háborúja: A Jedi visszatér plakát, mely 300 ezer forintos indulóárral várja a licitálókat. A Laskai Osvát Antikvárium november 16-ai árverésén könyvek, folyóiratok, fotográfiák, kéziratok, plakátok, röplapok, termékkatalógusok, metszetek és térképek kerülnek kalapács alá. A mostani anyagból érdemes kiemelni Gulielmus Rouillius Prima (-secunda) pars promtuarii iconom című kötetét. Rouillius műve a világtörténelem 828 jelentős személyét ismerteti Ádám és Évától a XVI. század közepéig. A rövid életrajzok mindegyikét rézmetszetű portrékkal illusztrálja. Az árverés kiemelkedő darabja a Bak …