“Egy általános műveltséget adó, tágító programsorozattal szeretnénk segíteni a látogatókat”
A régi Antik Enteriőr Kiállítások mintájára tavaly megrendezett I. Antik and Art Régiség és Kortárs Művészeti Vásár nagy sikert aratott a szakma és a látogatók körében. A március 5. és 8. között megrendezésre kerülő vásár 50 kiállítóval, érdekes előadásokkal, sok izgalmas műtárggyal és egy jótékonysági online aukcióval várja a látogatókat. A II. Art and Antique Művészeti Kiállítás és Vásár szakmai programjairól Serfőző Krisztinával beszélgettünk. A látogatottsági és eladási adatok alapján a tavalyi vásárt eredményesen zártátok. Mikor éreztétek azt, hogy az Art and Antique rendezvény megérdemli a folytatást? S.K.: A galériák már a nyitónapot nagyon komoly eladásokkal zárták, így már az első napon éreztük, hogy 2020-ban is meg fogjuk rendezni a vásárt. Az értékesített műtárgyak száma és értéke azt mutatta, hogy ennek a rendezvénynek van helye és jövője a hazai piacon. Miért tartod jelentősnek Art and Antique Művészeti Kiállítás és Vásárt a hazai palettán? S.K.: Magyarországon az Art and Antique rendezvény hiánypótló. Tíz év kihagyás után tavaly élesztettük újjá az eseményt a nagysikerű Antik Enterőr kiállítás mintájára. A tavalyi indulásnál rögtön éreztük, hogy ez egy sikersztori lesz. …




