Kortárs, Műtárgypiac
Hozzászólok

A tajvani gyűjtők feladták a leckét

Taipei Dangdai 2020

Másodjára rendezte meg január közepén Tajpejben kortárs művészeti vásárát 99 galériával és az egész várost bevonó programokkal Magnus Renfrew, az Art Basel Hong Kong alapítója. Idén társrendezőként maga mellé vette az Ázsiában jártas fiatal kurátort, Robin Peckhamet is, aki a megnyitón tökéletes kínai nyelvű beszédében elmondta: remélik, hogy a Dangdai Ázsia és a világ egyik vezető vásárává válik.

Mostani formájában a Dangdai „kicsi, de pont elég nagy” – ahogyan Rachel Lehmann, a Lehmann Maupin társtulajdonosa fogalmazott. A vásár valóban kisebb az Art Baselnél, ennek ellenére a nulladik nap VIP-bemutatóján valódi tömeg alakult ki, a galériák beszámolója szerint pedig új gyűjtőket is sikerült megszólítani.

„Tajpej zsong az élettől, a gyűjtők éhesek” – mondta Mariko Kawashima, az Axel Vervoordt Gallery Hong Kong vezetője. A tajvani műgyűjtők komoly, felkészült és tudásra nyitott közönségnek bizonyultak, akik – Lehmannt idézve – „rendesen megcsinálták a házi feladatukat”. 

A legtöbb eladást is helyi gyűjtőkkel bonyolították le. David Zwirner már az első két órában eladta Luc Tuymans több munkáját is 1,5 millió dollár összértékben, illetve az idei Turner-díjas Oscar Murillo Untitled című (2019) festménye került tajvani tulajdonoshoz 380 ezer dollárért. Zwirner szerint a szárazföldi kínai, japán és nyugati gyűjtők részéről is nagy volt az érdeklődés.

A bemutatott anyag jórészt kortárs absztrakt festményekből, valamint nonfiguratív szobrokból, video- és fényinstallációkból állt. Egymással vetekedtek itt Takeo Hanazawa aranyozott olajfestményei, intext LED-es tükrei, Dan Flavin neon installációi és Julian Opie ikonikus gyalogosai. Páran a kortárs kereteit feszegették – háború utáni festményeket mutatott be például az Axel Vervoordt galéria. David Peckham jóvoltából olyan installációk is eljutottak a Dangdaira, mint Ai Weiwei óriási Law of the Journey című (2016) PVC menekülthajója vagy Chen Wan-Jen Midnight Black című (2019) fekete videotava.

Juri Markkula: IKB Ground III., 2019
pigment, polivinil-poliuretán, 150×150 cm

A vásáron végignézve nehéz volt nem gondolni az Instagram hatására – az erős színek és neonfényű installációk előtt többen fotózkodtak (erre előre reflektált Nir Hod TBD című sorozata, melyen a saját tükörképüket fotózó, krómozott vászonra festett figurákat látni). A selfie-kultúra persze már Kelet-Ázsián kívül sem számít szokatlannak, de az Instagram-barát művek központi elhelyezése arról tanúskodott, hogy sokszor a fiatalabb közönség figyelmének megragadása volt a fő szempont.

A vezető nemzetközi galériák stratégiája hasonló volt a tavalyihoz – a Lisson londoni vezetője, Sam Chatterton Dickson elmondta, hogy tudatosan festői, grafikus anyagot hoztak. Sean Kelly, aki már második éve volt személyesen jelen a vásáron, azt tartotta fontosnak, hogy minél több művészüket képviseljék az új piacon. De fontos az is, mi áll a cédulán: „Az emberek imádják felismerni a művész nevét” – mondta, olyan közönségkedvencekre utalva, mint Anish Kapoor vagy Marina Abramovic.

A sok festmény közt kiemelkedően népszerű volt a Blue Lotus Gallery standja, ahol Fan Ho az ötvenes évek hongkongi mindennapjait bemutató fotóit állították ki. Egyértelmű igény volt a helyi és a kínai művészek munkáira, ahogy az egyik vezető helyi galerista, Tina Keng sikere is jelezte – a hagyományos lakktechnikát alkalmazó Su Xiaobai képei mellett a kortárs, fiatal tajvani Joyce Ho több munkáját is bemutatták, és ezek komoly gyűjtői érdeklődést keltettek.

A hongkongi politikai helyzet fontos kerete lehetett volna az idei Dangdainak, de ezt mind a rendezők, mind a galériák érezhetően szerették volna elkerülni. Akarva sem lehetett nyíltan politikai vonatkozású művekre bukkanni – a téma inkább humor tárgyaként, a mémkultúra irányából közelítve jelent meg, például Ching-Yao Chen Russia Salt Bae-jén (2019). Kína-kritikát talán csak Dagoberto Rodriguez No estrella roja dos című (2019) vörös csillag-festményén lehetett felfedezni, bár a mű eredetileg a kubai művész hazájának vonatkozásában született.

A felhozatal politikamentessége persze érthető, és Tajvannak piaci szempontból előnyös is lehet. „Hongkong energiája fölötte áll a politikai helyzetnek – jelentette ki Arthur de Villepin, a volt francia miniszterelnök, Dominique de Villepin fia, aki idén márciusban Hong Kongban nyit galériát. – Az, hogy ez az energia szétoszlik a térségben, nem feltétlenül rossz dolog.” Ha ez az energia az elkövetkező években is a tajvani piacot erősíti majd, akkor a Dangdai valószínűleg jövőre sem fogja politikai tartalmú művekkel kockáztatni a kínai befektetőkkel ápolt kapcsolatát.

A vásár egész Tajpejt megmozgatta: Sean Kelly megnyitotta a fotorealisztikus olajfestményeiről ismert James White önálló kiállítását, a nívós Taipei Fine Arts Museum pedig fiatal művészeket díjazott a hétvégén. Esténként a sokáig a világ legmagasabb épületeként számon tartott Taipei 101 torony is a Dangdait reklámozta, oldalán a tajvani művész, Michael Lin által tervezett fényinstallációval. A vásár jövőre is visszatér, a terv a növekedés: Renfrew 2021 januárjára még több galéria bevonását ígérte.

Szerző: Csarnó Ella

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük