Aktuál, Aukció

2016 felejthetetlen aukciós pillanatai

Ahogy közeledik az év vége hajlamosak vagyunk listákba szedni az év nagy eseményeit, gyűjtjük a felejthetetlen pillanatokat, élményeket.  December végéhez közeledve a legjobb 2016-ban készült filmeket, zenéket, könyveket felsorakoztató cikkekre bukkanunk úton s útfélen. Az idei év azonban a műtárgypiacon is tartogatott meglepetéseket. Klasszikus festők és még élő alkotók is rekordokat döntögettek.  A listán 5 külföldi művész és 5 magyar művész nagy aukciós pillanatát szedtük össze.

1.Monet: Szénaboglya – 81,4 millió dollár (23,6 milliárd forint)

 

Claude Monet: Szénaboglya (1891). 72,7 x 92,1 cm. A Christie’s jóvoltából

Monet képei eddig is szépen szerepeltek a nemzetközi aukciókon. Azonban idén novemberben a francia festőóriás a Christie’s New York- i árverésem új eladási rekordot állított fel. Korábban a 2008-as londoni aukción kalapács alá kerülő Tavirózsa sorozat egyik darabja 80,4 millió dollárral számított csúcstartónak. Monet híres Szénaboglya sorozatába 25 festmény tartozik, ezeket a művész a normandiai Givernyben lévő lakóháza előtt festette 1890-1891 telén. Az aukció azért is volt jelentős, mert a sorozat nagy része a világ nagy múzeumainak tulajdonában van (párizsi Musée d’Orsay, New York-i Metropolitan Museum, chicagói Art Institute). A novemberben árverésre kerülő festményt 1891-ben vásárolta egy Knoedler nevű műkereskedő, aki magával vitte az Egyesült Államokba.

2.Willem de Kooning: Cím nélkül XXV – 66,3 millió dollár (19,8 milliárd forint)

Willem de Kooning: Cím nélkül XXV (1977). A Christie’s jóvoltából

Rekordáron kelt el a Christie’s aukciósház New York-i kortárs művészeti árverésén Willem de Kooning Cím nélkül XXV című festménye.  A Cím nélkül XXV Willem de Kooning  legnagyobb méretű festménye. Az előzetes becslések alapján 30–40 millió dollárra számíthatott a Christie’s, a licitharc azonban csaknem ráduplázott a várakozásokra. Az 1997-ben elhunyt művész legtermékenyebb, hetvenes évekbeli korszakából származó festmény végül 66,3 millió dollárért kelt el. Ez új aukciós rekordot jelent az absztrakt expresszionista stílusáról ismert művész életművében. A festményt 2006-ban egy aukción 27,1 millió dollárért (7,8 milliárd forintért) adták el.

Edvard Munch: Lányok a hídon (1902). A Sotheby’s jóvoltából

3. Edvard Munch: Lányok a hídon (1902) – 54,2 millió dollár (16, 18 milliárd forint)
A Sotheby’s New York-i árverésének egyik legnagyobb sztárja Edvard Munch Lányok a hídon című alkotása volt, amit a norvég expresszionista festőművész 1902-ben festett az Oslo-fjord egyik falujában. A festmény 20 éve még csak 7,7 millió dollárért cserélt gazdát, 2008-ban már 30,8 millió dollárért kelt el – mindkettő rekordösszeget jelentett a norvég festő esetében – novemberben pedig már több mint 50 millió dollárt fizetett érte egy műgyűjtő. 2012-ben egyébként Edvard Munch Sikoly című képéért 119,9 millió dollárt adtak a Sotheby’s árverésén. Ez volt az első kép, amely aukción átlépte a 100 millió dolláros határt.

4. Njideka Akunyili: Drown – 1,1 millió dollár (3,2 milliárd forint)

Njideka Akunyili: Drawn (2012). A Sotheby’s jóvoltából

Novemberben új aukciós rekordot állított fel a nigériai születésű Njideka Akunyili. A művésznő Drown című képe a Sotheby’s New York-i aukcióján a becsült érték (200-300 dollár) háromszorosáért, több mint 1 millió dollárért kelt el. 11 ember licitált a képre, amit végül egy névtelen telefonos vásárló vett meg. A novemberi leütés azért is kiemelkedő, mert Akunyili idén szeptemberben felállított személyes csúcsát döntötte meg. Az Untitled című festményét 93 ezer dollárért adta el a Sotheby’s. A Drown egy intim hangulatú önarckép, a képen a művésznő és férje látható, a két alakot Akunyili korábbi képeinek montázsai veszik körül.

5. Adrian Genie: Nikelodeon – 7,1 millió font (2,41 milliárd forint)

Adrian Ghenie: Nickelodeon, 2008, olaj, akril, két részben, à 238 x 207 cm. A Christie’s jóvoltából

Rekordösszegért kelt el a londoni Christie’s aukciósház árverésén Adran Ghenie román kortárs festőművész képe. A leütési ár nemcsak a művész életében számít rekord összegnek, hanem abszolút román csúcs is. A 2008-ban készült kompozíció két nagyméretű (2,38 x 4,14 méteres) festményből áll, és az árverés előtt az aukciós ház 1 – 1,5 millió fontra becsülte az értékét. Ghenie az idén februárban felállított személyes csúcsát döntötte meg. A Napraforgók 1937-ben című festményét 3,11 millió fontért (1,06 milliárd forintért) adta el a Sotheby’s. Idén Adrian Ghenie a kortárs színtér egyik legdrágább alkotójává vált.

6. Moholy-Nagy László: Telefonkép (1923) – 6 millió dollár (1,728 milliárd forint)

Moholy – Nagy László: Telefonkép (1923). A Sotheby’s jóvoltából

6 millió dollárért (1,728 milliárd forint) kelt el Moholy-Nagy László Telefonkép című zománcképe novemberben a Sotheby’s impresszionista és modern árverésén New Yorkban. A Telefonkép egy 1923-ban készült, 95 x 60 centiméteres, zománcgyárban készített geometrikus festmény. Az árverési katalógusban az aukciósház szakértői 3-4 millió dollár között becsülték az árát. A képet, amely eddig egy neves magángyűjteményben volt, a közelmúltban kiállították a New York-i Guggenheim Múzeumban a Bauhaus festőjéről összeállított retrospektív kiállításon. Az aukción Moholy-Nagy László egy másik festménye, az 1940-ben készült CH P. Space Modulator című alkotás 792 ezer dollárért kelt el. De annyit, mint a Telefonképért, a magyar festő egyetlen művéért sem fizettek eddig. Ezzel az összeggel magyar csúcsot állított Moholy – Nagy.

7. Hantai Simon: M. A. 4 (1960) – 4,432 millió euró (1,38 milliárd forint)

Hantai Simon: M.A.4 (Mariale), 1960, olaj, vászon, 226 x 207 cm. A Sotheby’s jóvoltából

A Sotheby’s párizsi aukciósháza december 6-án egy két napos kortárs árverést tartott, ahol rekord áron kelt el Hantai M. A. 4 című képe. A Sotheby’s maga sem számított ekkora rekordra, hiszen a Mariale sorozat darabját 1,5 – 2 millió eurós becsértékkel küldte kalapács alá. Az 1960-ban született nagyméretű olajkép végül 4,432 millió euróért kelt el. Hantai Simon festményeinek árai 2010-től kezdődően ugrásszerűen megnövekedtek. 2010-ben még 720 ezer eurós csúcsnál tartott, 2013-ban már 2,464 millióval döntött rekordot, egy évvel később 2,555 millió eurót fizettek egyik képéért. Az M. A. 4 legutóbb 11 éve szerepelt aukción, a Christie’s-nél 560.800 euróért vásárolta meg egy gyűjtő. A festményt Párizsban a Pompidou Központban szervezett nagyszabású Hantai tárlatán is bemutatták.

8. Reigl Judit: Kitörés (1955) – 411 ezer euró (129 millió forint)

Reigl Judit: Kitörés, 1955, olaj, vászon, 200 x 221 cm. A Sotheby’s jóvoltából

A Sotheby’s júliusi aukcióján Reigl Judit Kitörés című, az 50-es években készült sorozatának egyik darabja döntött rekordot. Az aukciós csúcs nem volt előzmény nélküli, ugyanis tavaly decemberben a Sothesby’s-nél 100 millió forintot adtak a Kitörés sorozat másik darabjáért.
A mostani aukción szerepelt festmény  1955-ben készült és több mint fél évszázada volt ugyanazon francia magángyűjtemény része. A ház most már a tavalyinál jóval magasabb, 2-300 ezer eurós kikiáltási árral bocsájtotta kalapács alá a képet. Az eredmény azonban minden várakozást túlszárnyalt, hiszen új tulajdonosa 411 ezer eurót, azaz közel 129 millió forintot fizetett a Kitörésért.

9. Szűcs Attila: Érintés (2016) 16,25 ezer font (6,5 millió forint)

Szűcs Attila: Érintés (2016). A Sotheby’s jóvoltából

Hatalmas magyar siker született június 7-én délután Londonban, a Sotheby’s Contemporary East aukcióján, ahol Szűcs Attila, a Deák Erika Galéria művészének Érintés című művét a kikiáltási ár négyszereséért, 16 250 angol fontért (azaz mintegy 6,5 millió forint) ütötték le. Hasonlóra még nem volt példa a magyar kortárs festészet történetében. Szűcs Attila 1967-ben  Miskolcon született. Mára az egyik legjelentősebb középgenerációs kelet-közép-európai festővé vált.  Számos egyéni kiállítása mellett a kétezres évek végétől kezdve több jelentős, nemzetközi csoportos kiállításon is képviseltette magát.

10. Czóbel Béla: Körhinta (1904) – 36 millió forint

Czóbel Béla: Körhinta (1904), olaj vászon, 37 x 47 cm. A BÁV jóvoltából

Czóbel Béla Körhinta című képe igaz nem döntött eladási rekordot, azonban a kép előkerülésével annál nagyobb szenzációnak számít. A kép Czóbel korai, kevésbé ismert korszakában készült. A Körhinta 2010-ben a Wanted-listára is felkerült.  Ezekre a listákra nem minden elveszett alkotás, csak a legfontosabbak az életmű rekonstrukciója szempontjából sorsdöntő munkák kerülnek fel. A BÁV aukcióján ugyan a Körhinta kikiáltási ára nem volt túl magas – 12 millió forint, ez azonban jól illeszkedik ahhoz a trendhez, amit az aukciós ház követ. A BÁV nagyon ritkán árverez 10 millió forint felett. A licit 36 millió forintig ment, ami 40 millió fölötti vételárat jelent. Az árverés után az egyik közösségi oldalon az Ernst Galéria örömmel jelentette be, hogy ők az új tulajdonosok. Így akár az is elképzelhető, hogy pár év múlva újra találkozhatunk az alkotással egy aukción.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:

Henri Neuendorf:  The Top Auction Moments of 2016. https://news.artnet.com/market/top-auction-moments-of-2016-766628
Most megveheti Monet egyik búzakazalját. http://index.hu/kultur/2016/10/15/most_megveheti_monet_egyik_buzakazaljat/
Ennyit még soha nem fizettek egy román festő képéért. http://vs.hu/magazin/osszes/ennyit-meg-soha-nem-fizettek-roman-festo-kepeert-1007#!s
Álomáron kelt el a román ügyletes világsztárjának festménye. http://artportal.hu/magazin/mugyujtes/alomaron-kelt-el-a-roman-muveszet-ugyeletes-vilagsztarjanak-festmenye
Art by Nigerian-born Njideka Akunyili Crosby Auctions for Record $1.1m at Sotheby’s. http://www.thisdaylive.com/index.php/2016/11/24/art-by-nigerian-born-njideka-akunyili-crosby-auctions-for-record-1-1m-at-sothebys/
66 millió dollárt ér ez a kép és még címe sincs. http://ujszo.com/online/kultura/2016/11/16/66-millio-dollart-er-ez-a-kep-es-meg-cime-sincs
Rekordarat fizettek Moholy – Nagy egyik képéért. http://index.hu/kultur/2016/11/15/rekordarat_fizettek_moholy-nagy_laszlo_egy_kepeert/
Hantai Simon megállíthatatlan: újabb csúcs. http://artportal.hu/magazin/mugyujtes/hantai-simon-megallithatatlan-ujabb-csucs
Ennyit még nem fizettek élő magyar művész munkájáért. http://artportal.hu/magazin/mugyujtes/ennyit-meg-nem-fizettek-elo-magyar-muvesz-munkajaert
Jól futottak a kortárs magyar festmények a londoni árverésen. http://index.hu/kultur/2016/06/08/jol_futottak_a_kortars_magyar_festmenyek_a_londoni_arveresen/
Gréczi Emőke: Hiányzó láncszem: a Körhinta. In.: Műértő, XIX. évf. 12. sz. – XX. évf. 1. sz. (2016. december – 2017. január)