Vincent van Gogh önarcképei 1887 és 1889 között

“A legfőbb vágyam, hogy megtanuljak hibásan festeni, a valóságnak olyan átalakításával, hogy hazugság legyen belőle, amely hazugság azonban igazabb a szó szerinti valóságnál.” Vincent van Gogh

Vincent van Gogh 33 és 36 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük van Gogh önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre.

“Piszkos és nehéz foglalkozásom van: a festés, és ha nem az lennék, aki vagyok, nem festenék, de mert az vagyok, sokszor élvezettel dolgozom, és a ködös jövőben olyan képek megfestésének lehetőségét látom, amelyekben bizonyos fiatalság és frissesség lesz, még ha én magam el is vesztem már a fiatalságomat. (…) Az a szándékom, hogy a lehető leghamarabb délre költözöm, ahol még több a szín, még több a nap. De amit elérni remélek, az az, hogy egy jó portrét festek.” Vincent van Gogh

Van Gogh 1853. március 30-án Groot Zundertben látta meg a napvilágot egy protestáns lelkipásztor legidősebb fiaként. Testvérei közül a legszorosabb kapcsolat négy évvel fiatalabb öccséhez, Theo-hoz fűzte, aki később szellemileg és anyagilag is segítette.
Tizenhat évesen hagyta ott az iskolát, és egyik nagybátyja támogatásával Hágában, Párizsban és Londonban dolgozott egy műkereskedő vállalkozásánál. 1877-ben Amszterdamba utazott, hogy teológiát tanuljon, két évvel később misszionáriusnak küldték egy bányászfaluba, ahol betegeket ápolt, gyerekeket tanított és szabadidejében rajzolt.
Van Gogh 1880-ban úgy döntött, hogy ezentúl csak a festészettel foglalkozik. A brüsszeli művészeti akadémián tanult, de hazatérve összekülönbözött apjával, családjától egyre jobban eltávolodott és több szerelmi csalódás is érte. Egyedül öccse, a műkereskedő Theo tartott ki mellette, aki támogatta, műtermet szerzett neki, igyekezett képeit értékesíteni, igaz, sikertelenül. A két testvér 1886-tól közösen bérelt lakást Párizsban, ahol Vincent van Gogh olyan festőkkel kötött barátságot, mint Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro és megismerte Paul Gauguint is. Ebben az időben kezdett elhatalmasodni ideggyengesége, amely gyakran erős fejfájással és eszméletvesztéssel párosult, ezért 1889-ben saját kérésére elmegyógyintézetbe szállították. Mindeközben éjjel-nappal dolgozott, és művei közül többet is kiállítottak Párizsban, a „Függetlenek Szalonjában”.

“Nagyon igaz, hogy egy csomó festő elmebeteg – olyan élet ez, amely az embert – enyhén szólva – elidegeníti a világtól. Rendjénvaló, hogy a fejem búbjáig beletemetkezem a munkába, de örökké félnótás maradok.” Vincent van Gogh

1890. május 20-án Párizsba utazott Theóhoz, majd két nap múlva tovább az Auvers-sur-Oise-ben lévő szanatóriumba, ahová a műpártoló dr. Paul Gachet hívta meg. Bár az orvos rövidesen gyógyultnak nyilvánította, júliusban újabb roham tört rá. Július 27-én az auvers-i vár környékén szíven lőtte magát. Orvosa azonnal értesítette Theót, aki az utolsó napokat testvére mellett töltötte. Van Gogh 1890. július 29-én halt meg.