Kiállítás, Portré
Hozzászólok

Velencéig gurultak a szentendrei biliárd golyók!

2016. augusztusában a szentendrei Duna-korzón izgő-mozgó biliárd golyókat súlyoztak le, amik pár hónapig a zöld posztó helyett a hullámokon lebegtek. Vincze Ottó land artos alkotását tavaly októberig láthatták a Szentendrére látogatók. A River Pool című munkájában Vincze a színes hajózási bójákat idézte meg, de ezúttal biliárd golyók alakjában. Installációjában megfordította a biliárd dinamikáját: a golyók véletlenszerűen elhelyezve, lehorgonyozva lebegtek a víz felszínén, míg az „asztal”, azaz a Duna, folyamatos mozgásban volt alattuk.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

“A River Pool bármilyen nemzetközi mezőnyben azonnal sikert aratna. A zöld posztó helyett zöld hullámokban izgő-mozgó golyók minden helyi kontextus nélkül is jókedvű, látványos és könnyen érthető műalkotást jelentenének.” Szily László

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

A nemzetközi sikerre nem sokat kellett várni, ugyanis Vincze Ottó a Velencei Biennáléra apróbb változtatásokkal ismét elkészítette River Pool-t. A labdák maradtak, csak a golyókra a szentendrei kettőskereszt helyett a velencei oroszlán került. A szemfülesebbek a fotókon is észrevehetik, hogy egy kivétel azért akadt: az egyik fehér golyón ugyanis rajtamaradt a horgonyos címer.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Akik Szentendrén nem látták az alkotást, azok most a Giudecca-sziget rakpartjánál, a széles lagúnában nézhetik meg az óriási biliárd golyókat. A bójákat egyébként a vaporettók erős hullámverése miatt kéttonnás betontömbökkel horgonyozták le.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Kirakták egy velencei lagunára, épp most hódítja meg a világot a szentendrei vízi biliárd
Óriási biliárdasztallá alakította át egy művész a Dunát a szentendrei korzó előtt
Biliárdasztallá változott a Duna Szentendrénél

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük