Thibaud Bárdy a háború utáni műkereskedelem kiemelkedő alakja volt. Mi a történet a művészet iránti szeretete mögött?

Valójában soha nem találkoztam Thibaud Bárdyval – avagy barátainak – „Tibivel”, de egyszer, élete végén volt alkalmam beszélni vele telefonon, és ez egy csodálatos beszélgetés volt! 1901-ben született Budapesten, 97 évet élt, 1998-ban New Yorkban hunyt el.

Dinamikus egyéniség volt, vállalkozó hajlammal és szellemiséggel, akit a magyar képzőművészet az 1920-as évek elején ragadt meg, s szoros barátságot kötött a korabeli fiatal művészek csoportjával, többek között Rezes Molnár Lajossal, Neogrády Lászlóval, Molnár C. Pállal és Jancsek Antallal. Ebbe a körbe tartozott továbbá Kontuly Béla, Csillag József, Szánthó Mária, Mihalovits Miklós, Viski János, Romek Árpád, Péczely Antal, Náray Aurél, Herman Lipót, Henczéné Deák Adrienne, Kömpöczy Balogh Endre, Komáromi-Kacz Endre, Vízkeleti Witman Etelka és Szegvári Károly.

Bárdy úr szerette a szülőföldjén készült, különféle műfajokban festett képek esztétikai szépségét és átalakító erejét – hogyan vonzották, serkentették képzeletét, optimizmust és jó közérzetet keltettek. Ezeket a hatásokat és a képzőművészet birtoklásának örömét szerette volna megosztani és művészbarátai pályafutását akarta képviselni, népszerűsíteni kezdetben Magyarországon, majd a második világháború után az Egyesült Államokban is.

A szovjet-kori magyar művészek gyakran hivatalos, állami megbízást kaptak, hogy alkotásaikkal díszítsenek köztereket és nagyobb középületeket. Az állami érdekeknek eleget téve megalakult az állami tulajdonú társaság, az ArtEx Külkereskedelmi Vállalat. A Kulturális Minisztérium az ArtEx-szel együttműködve elindította azt a beszerzési és műkereskedelmi rendszert, amelynek keretében a műveket rendeltek exportra, és a művészek alkotói teljesítményükért – a műtárgyak államkasszába történő eladásának egyenlegével – ösztöndíjat fizettek. Mondanunk sem kell, hogy ez eredendően igazságtalan és elnyomó megállapodás volt és a magyar művészek méltányosabb megközelítésre törekedtek alkotói munkájuk monetizálása kapcsán.

Bárdy úr nagylelkű ember volt, kedves barátja és nagy mecénása a szovjet időkkel küzdő magyar művésztársadalomnak. A méltányosság és a szabadpiaci elvek által vezérelve az ArtEx rendszeren belül dolgozott azon, hogy megerősítse hitelességét az állammal szemben, de azt egyben meg is kerülte: amerikai árat fizetett a műalkotásokért, amelyeket közvetlenül az általa képviselt baráti körtől vásárolt hosszú műkereskedői karrierje során.

Rendhagyó módszerrel, a művészek elvittek néhány be nem jelentett művet a nyugat-európai művészeti kiállításaikra, hogy közvetlenül eljuttassák Bardy úrhoz, vagy valamelyik közvetítőjének. Maga Bardy úr is gyakran járt Magyarországra, és személyes tárgyként „nem hivatalosan exportálta” a bőröndjében lévő műalkotásokat. Az 1956-os felkelés megviselte Magyarországot, így Tibi művész barátait is. Nem tudtak gyógyszerhez, ruházathoz és a készpénzhez jutni, ezeket Tibi gyakran postacsomaggal küldte nekik – amiért ők természetesen nagyon hálásak voltak!

Mi késztette arra, hogy a magyar művészek pártfogója legyen?

Noha Magyarország aktívan részt vett és befolyásolta a modern művészet fősodrát, az elmúlt évszázad viharos geopolitikája – mind a mai napig – azt eredményezte, hogy esztétikai hozzájárulásait a politikai elit méltánytalanul háttérbe szorította a nyugati kultúra történetében. A szovjet korszak nyomán a magyar művészek a vasfüggöny mögé kényszerültek, alkotói tevékenységüket elnyomták, szó szerint kikerülve Amerika kulturális radarja elől, így pedig képzőművészeti mecenatúrájából is. Munkácsy és talán néhány másik alkotó kivételével az amerikai „mainstream” gyűjtők számára a magyar művészek továbbra is a kevésbé ismertek között vannak Európa modern mesterei között.

Az ijesztő geopolitikai akadályok ellenére Bárdy úr fáradhatatlanul dolgozott hosszú évtizedeken keresztül, hogy legyőzze az akadályokat és védje az elszigetelt magyar művészek alkotói munkáját. Azzal, hogy elérhetővé tette pártfogolt művész barátai munkásságát, s ezáltal kreatív zsenijét az amerikai gyűjtők számára – köztük a „régi ország képeire” vágyó külföldi magyar közösség –, lelkes vevőközönségre talált.

Tibi a magyarországi realista, akadémiai, impresszionista és szecessziós mozgalmaktól szerzett alkotásokat. A legkiválóbb európai művészeti irányzatok és hagyományok befolyását mutatják, ugyanakkor egyedülállóan tükrözik a 20. századi magyar élmény élénk karakterét is.

Mely művészek álltak a legközelebb Bárdy úrhoz?

A lista szerencsére hosszú. Az egy életen át tartó, terjedelmes levelezések alapján Bárdy úrhoz Rezes Molnár Lajos, Szánthó Mária, Mihalovits Miklós, Neogrády László, Csillag József, Kontuly Béla, Viski János, Molnár C. Pál, Romek Árpád, Jancsek Antal, Komáromi Kacz Endre, Benyovszky István és Péczely Antal álltak a legközelebb.

Sok fényképet, levelet és pénzátutalási nyugtát találtak ezen művészekhez kapcsolódóan Bárdy úr személyes tárgyai között, ami megmagyarázza a „miértet” is szoros barátságuk mögött. Keresztanyám (Margareta) ezeket a tárgyakat, valamint számos művészvázlatot és munkafüzetet egy fehér bőröndbe helyezett, amelyet a raktárban találtam, miután itt hagyott bennünket.

Bizonyára meglehetősen kockázatos lehetett 1956 előtt magánúton művészettel kereskedni. Meggyűlt a baja Bárdy úrnak valamilyen szervvel amiért „unortodox módon” kereskedett és műveket vitt ki Magyarországról?

Bárdy úr agyafúrt üzletember volt, aki nagyra becsülte barátait a magyar művészvilágban, és számtalan kiszámított kockázatot vállalt értük. Intelligenciája, jóakarata, józan esze és szimpatikus személyisége egyértelműen a javára vált. Hosszú és eredményes életet élt, és nem tudok semmiféle jogi eljárásról, amely valaha is indult volna ellene műkereskedése vagy bármi más miatt sem Magyarországon, sem az Egyesült Államokban. 97 éves koráig büntetlen maradt.

Honnan eredt felesége, Margareta Schik-Bárdy magyar művészet és művészek iránti szenvedélye?

Margareta 1916-ban született Jászberényben, és korán kezdett magyar művészetet gyűjteni. Az 1956-os forradalom után első férjével, Frank Schikkel mindent maguk mögött kellett hagyniuk és politikai menekültként érkeztek az Egyesült Államokba. Műgyűjteményét Tibihez hasonlóan amerikai állampolgárként építette újjá, időnként ő is Magyarországra utazott új szerzeményekért.

Bárdy úr ismerte Margarétát a New York-i Magyar Kulturális Klubon keresztül. Miután mindketten elveszítették első házastársukat, úgy döntöttek, hogy adnak még egy esélyt annak, hogy újra szerelemre találjanak, s randevúzni kezdtek. Az 1980-as évek elején immár házaspárként egyesítették erőiket s a művészet iránti szeretetüket. Thibaud megtartotta new yorki lakását, Margareta pedig Miami Beachen lévő otthonát, idejüket így a két város közötti utazással és gyakori Magyarországi látogatásokkal töltötték.

Keresztanyám komoly gyűjtő/kereskedő volt, több mint 70 éves szakmai pályafutással. A magyar modern művészet vezető magánkereskedője lett az Egyesült Államokban. Gyűjteményének saját kurátora volt rendkívüli esztétikai és befektetési érzékkel. Tibihez hasonlóan Margareta is a magyar modern és klasszikus művészet szenvedélyes szaktekintélye és bajnoka lett az Egyesült Államokban.

Gyűjteménye valóban egyedi és hiteles tükre Magyarország gazdag kulturális hagyatékának. Margareta magyar művészet iránti szenvedélye tiszteletére készítettem egy videót, amely megtalálható a http://youtu.be/LfbAIMF4ArA oldalon. Az első aukciónkon szereplő munkák közül több is szerepel rajta.

Margareta is 97 évig élt, hosszú és eredményes élete áthidalta a 20. század nagy részét. Ahogy élete, úgy gyűjteménye is magába foglalja a klasszikus és a modern világot.

Mint Margareta Schik Bárdy keresztfia, mit érzett amikor az egész kollekciót a gondjaidra bízta?

Mélységes hálát éreztem kedvességéért, amely azzal a küldetéssel párosult, hogy tiszteljem kiemelkedő életét és Magyarország kulturális örökségét, amelyet oly nagyra értékelt.

Láttad valaha az Auntie Mame című hollywoodi filmet? Először az 1950-es évek elején volt a legkelendőbb regény, majd elsöpő Broadway siker lett, végül 1958-ban nagysikerű vígjáték lett Rosalind Russell főszereplésével. A film egy kisfiú őrült kalandjait mutatja be rendhagyó Mame nénije gondviselőjeként, akinek személyisége, optimista szemlélete és életkedve rendkívüli volt. Nos, elmondhatom, hogy Margareta ugyanilyen dinamikus, “nagyobb, mint az élet” volt.

Ami az előéletemet illeti, nemzetközi üzleti ügyvéd vagyok Dél-Floridában, és az 1980-as évek elején képviseltem Margaretát egyes ügyleteiben, mert beszéltem magyarul. 33 éves barátságunk során ő lett a legkedvesebb barátom, keresztanyám, mentorom és személyes Mame nénim!

Akkoriban a Miami Külkereskedelmi Övezet főtanácsosa voltam, és azon dolgoztam, hogy Miami gazdaságát film- és televíziós műsorgyártással diverzifikáljam. Margareta az utolsó évtizedében csatlakozott hozzám Los Angelesben, amikor a gondozója lettem.

Addigra megörökölte Tibi művészeti gyűjteményét, és úgy döntöttünk, hogy 2010-ben elindítunk egy internetes galériát, amely a házaspár eredeti magyar alkotásait mutatja be.

Mi az oka annak, hogy elárverezi ezt a gyönyörű kollekciót? Nehéz szívvel teszi?

Az idő senkire sem vár, és ez természetesen rám is igaz. Amikor Margareta 2013-ban távozott, két figyelemreméltó műgyűjtő-kereskedő hatalmas gyűjteményét örököltem, amely 1200 eredeti magyar olajfestményből és 2400 akvarellből, nyomatból, litográfiából és grafikai alkotásból áll.

A gyűjteményből több műalkotásom is van, amelyek otthonom falait díszítik, és mindig beszélek erényeikről és a magyar művészet iránti szenvedélyemről – és arról a hihetetlen történetről, hogyan jutottam ezekhez a gyönyörű festményekhez a Margarétával való barátságom révén.

Életem jelenlegi szakaszában az a legnagyobb szolgálat, amit a magyar művészek népszerűsítésében nyújthatok az Egyesült Államokban és azon túl is, ha megtisztelem Margareta belém fektetett bizalmát és teljesítem küldetésemet. A kollekciót visszahoztam Magyarországra, ahol a legnagyobb megbecsülésnek örvend, és az Axioarttal való szoros együttműködésem révén megosztom a világgal.