Összes cikk technikák cimkével

Mi fán terem? Grafikai technikák: szitanyomtatás

A szitanyomtatás egy olyan nyomdai technika amellyel – a litográfiához hasonlóan – sokat találkozhattak a művészet iránt érdeklődők. De hogy mit is takar pontosan a kifejezés és hogyan készülnek a szitanyomatok az már kevésbé egyértelmű. Axioart kisokos sorozatunk a ezzel az egyedi technikával folytatódik. A szitanyomás leegyszerűsítve egy olyan nyomdai eljárás, amit sík felületre való nyomtatáshoz használnak. A síknyomtatás ezen formájának legfontosabb eszköze egy szitaszerű eszköz: ezen keresztül jut át a festékanyag a dekorálandó felületre, ahol a szita rácsai átengedik – mégpedig éppen a kívánt minta alakjában. Tradicionálisan a finom szemű szitának (leggyakrabban géz vagy selyem) azon részeit, amelyek nem visznek át színt a képre, viasszal vagy lakkal festették le. A napjainkban használt technológia azonban lényegesen eltér: a szita előkészítése során fényérzékeny anyaggal bevont műanyagból készült szövetre 1:1-es léptékű sík filmet helyeznek. Erős lámpával megvilágítva exponálják a szitára felvitt anyagra a mintát. Az „előhívást” követően vízzel kimossák a szitát, így megjelenik a rajzolat, és a kívánt területeken szabaddá válik a festék útja. Első olvasásra bonyolultnak tűnhet a technika. A nyomtatás művelete ugyan ma is változatlan, de a felhasznált anyagok jelentősen …

Mi fán terem? Grafikai technikák: Síknyomtatás – Litográfia

Sorozatunk korábbi részében a magasnyomtatás fajtáit vettük górcső alá, s a növekvő számú grafikai aukciók okán elérkezettnek láttuk az időt, hogy bemutassuk a síknyomtatás technikáit is. A síknyomtatás avagy planográfia egy viszonylag újabb keletű nyomtatási technika amelyben a lemez nyomtatható és nem nyomtatható területei egyetlen síkban, azaz azonos szinten vannak. Röviden összefoglalva a lényege, hogy a porózus felületen a nyomtató részeket zsíros eszközzel jelölik meg, utána a felületet megnedvesítik. A zsír taszítja a vizet, a szintén zsíros nyomdafestéket tehát csak a rajz veszi fel. Ilyen eljárással készülnek a litográfiák és ofszetek is. A régi gyufásdobozok piciny címkéitől az öles plakátokig óriási az olyan grafikai termékek száma, amelyek a síknyomtatás körébe tartozó valamely eljárás útján készültek. A planográfia gyüjtőelnevezéssel összefoglalt síknyomtatásos eljárások legfőbb és mindenbizonnyal legismertebb ágazata a szitanyomtatás mellett a litográfia, vagyis a kőről való nyomtatás.  A litográfia (görög λίθος – lithosz: ‘kő’ + γράφω – graphó: ‘karcolni, írni, rajzolni) hajdan a nyomdatechnika egyik legfontosabb eljárása volt. Osztrák felatalálója, Alois Senefelder 1796-ban hozta létre az eljárást, és rá mindössze 3 évvel, 1799-ben az akkori budai polgármester, Laszlovszky József már berendezett egy litográfiai síknyomtatót a Budai Várnegyedben lévő Városházán. Érdekesség, hogy a Kossuth-bankó is …

„Gouache…mi?!”

A címet egy múzeumi látogatáskor hallott beszélgetés ihlette: „Ez akkor nem akvarell?” „Nem, ez gouache.” „Gooouuu…mi?! Nem lehetne magyarul írni?” Első ránézésre az akvarell és a gouache (ejtsd: „gvas”) valóban közel azonos médiumnak tűnhet. Ha azonban jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy mindkét festéknek vannak olyan egyedi jellemzői, amelyek megkönnyítik a megkülönböztetést. Az elsődleges különbség a két festék között, hogy a gouache átlátszatlanabb, mint az akvarell. Ha egy réteg akvarellt viszünk fel, a fehér papír és az alatta lévő előzetes rajzok át fognak látszani, míg gouache réteg alkalmazásakor a papír közel sem látszik át. Az akvarell átlátszóságának köszönhetően a fény képes áthaladni a pigmenten és visszaverődik a fehér papírról, így a gouache matt felületétől eltérő fényminőséget biztosít. Bár mindkettő vízben oldódó pigmentekből és kötőanyagokból készül, számos fontos különbség van a két közeg között. A leglényegesebb, hogy az akvarellfesték felvizezhető és elég vékonyan eloszlatható, hogy szinte átlátszóvá váljon. Bár víz adható a gouache-hoz is, de nem teszi azt áttetszőbbé. Ehelyett a gouache jellemzően sűrű, átlátszatlan felületet biztosít. Hogyan állapítható meg, hogy melyikkel „állunk szemben”? Nagyító alatt jól láthatóak …