Összes cikk Nyomtatás cimkével

Mi fán terem? Grafikai technikák: cinkográfia

Mivel a cinkográfia közeli „rokona” az előző cikkünkben bemutatott litográfiának, most ezt az egyedi technikát vesszük górcső alá. A cinkográfia a magasnyomás kategóriájába tartozó nyomdai technika, mely szorosan kapcsolódik a litográfiához, de a nehézkes, költséges litográfiai kő helyett a nyomdászok cinklemezzel dolgoznak. A cinklemezeket alacsonyabb költséggel és jóval nagyobb mennyiségben lehetett beszerezni, mint a finom litográfiához szükséges mészkövet elősegítve az eljárás elterjedését. Története Jelenlegi tudásunk szerint Alois Senefelder (a litográfia feltalálója) 1801-es angol szabadalmi leírásában említette először a cink litográfiai felhasználását a bajor mészkő helyettesítőjeként. Az első meggyőző próbálkozások az 1820-as évekig nyúlnak vissza, mikor Claude-Joseph Breugnot először alkalmazta az eljárást nagy földrajzi térképek nyomtatásához, amelyekhez a kőzetfelületek nem voltak elegendők. Végül 1834-ben szabadalmat nyújtott be egy olyan technikára, amely lehetővé tette a “litográfiai kő cinkkel történő helyettesítését”, ezt a folyamatot később “cinkográfiának” nevezték el. Ezt a technikát különösen földrajzi térképek nyomtatására használták nagy cinklemezekről. Ezt a szabadalmat gyorsan széles körben átvették, s 1837–1842 között Eugène-Florent Kaepelin tökéletesítette a folyamatot, hogy létrehozhasson egy nagyméretű polikróm (többszínű) geológiai térképet, úgynevezett georámát. Magasnyomású fémmetszetek: cinkográfia A fémmetszeteket …

Mi fán terem? Grafikai technikák: szitanyomtatás

A szitanyomtatás egy olyan nyomdai technika amellyel – a litográfiához hasonlóan – sokat találkozhattak a művészet iránt érdeklődők. De hogy mit is takar pontosan a kifejezés és hogyan készülnek a szitanyomatok az már kevésbé egyértelmű. Axioart kisokos sorozatunk a ezzel az egyedi technikával folytatódik. A szitanyomás leegyszerűsítve egy olyan nyomdai eljárás, amit sík felületre való nyomtatáshoz használnak. A síknyomtatás ezen formájának legfontosabb eszköze egy szitaszerű eszköz: ezen keresztül jut át a festékanyag a dekorálandó felületre, ahol a szita rácsai átengedik – mégpedig éppen a kívánt minta alakjában. Tradicionálisan a finom szemű szitának (leggyakrabban géz vagy selyem) azon részeit, amelyek nem visznek át színt a képre, viasszal vagy lakkal festették le. A napjainkban használt technológia azonban lényegesen eltér: a szita előkészítése során fényérzékeny anyaggal bevont műanyagból készült szövetre 1:1-es léptékű sík filmet helyeznek. Erős lámpával megvilágítva exponálják a szitára felvitt anyagra a mintát. Az „előhívást” követően vízzel kimossák a szitát, így megjelenik a rajzolat, és a kívánt területeken szabaddá válik a festék útja. Első olvasásra bonyolultnak tűnhet a technika. A nyomtatás művelete ugyan ma is változatlan, de a felhasznált anyagok jelentősen …