Fektessünk műtárgyba? 3. rész – Segítünk, hogy ne hibázzon!
A hazai és a nemzetközi műtárgypiac mérete: különbségek, törvényszerűségek. A cikksorozatunk legutóbbi részében ott tartottunk, hogy a konstans időhiányban szenvedő tőkeerős vásárlóréteg manapság luxuskocsikon száguldozik egyik tárgyalásról a másikra, és bőszen reménykedik abban, hogy a klónozás tudománya mihamarabb képes lesz az ember megkétszerezésére, háromszorozására, hogy bőven legyen idő múzeumba, galériába járni, pezsgőt szürcsölve irodalmi és művészeti szalonokban korlátlan mennyiségben felszippantani a kultúrát. A viccet félretéve, a műgyűjtés bizony időigényes hobby. Nem azért, mert olyan sokáig tart a műtárgyakat megvenni akár aukciókon, akár galériákban, hanem azért, mert rengeteg ismeretet és tapasztalatot kell felhalmozni, ahhoz, hogy a gyűjtő értékes, sőt értékálló (!) kollekciót hozzon létre. Gyakran érzek a hozzám forduló érdeklődőkkel való beszélgetések során elemi bizonytalanságot részükről a témával kapcsolatban. A hezitálás tökéletesen érthető, sőt kívánatos! Sokkal jobban szeretek olyan kezdő gyűjtőkkel beszélgetni, akikben megvan az egészséges szkepticizmus a műtárgypiaccal kapcsolatban, mint azokkal, akik magabiztosan tájékoztatnak elhatározásukról, hogy ők ripszropsz a művészetbe kívánnak fektetni punktum, és én adjak most azonnal konkrét tanácsot taxatíve felsorolva a büdzsébe árban passzoló, éves szinten minimum 50%-os haszonnal kecsegtető műtárgyakról. Aki kritikával …