Összes cikk Madonna tengeliccel cimkével

Ismerje meg, mit jelképeznek a festményeken szereplő állatok! – 2. rész

Az állatok évezredes szimbólumok az emberi kultúrában, nem túlzás azt állítani, hogy ábrázolásaik már az ősidőktől kezdve többletjelentéssel bírnak. Az ókeresztény és a román művészetben bontakozott ki igazán az a jelképes képzőművészeti kifejezési forma, amely a különböző állatfigurákat a vallásos gondolkodás alapfogalmaira utaló tartalommal és jelképértékkel ruházta fel. Sorozatunk első részében a hermelinről írtunk, most a 2017-es év madarának választott tengelict mutatjuk be Önöknek! A tengelic   A legenda szerint a keresztet vivő Jézus töviskoronájából egy kismadár ki akart csípni egy darabot, ekkor a tollára egy csepp vér hullt és ezért piros lett a tengelic fejtolla. A keresztény ikonográfiában a gyermek Jézust gyakran ábrázolták szegfűvel vagy tengeliccel, így utalva a passióra. Emellett a tengelic a kitartás, a termékenység és az ártatlanság szimbóluma is. Raffaello még húszéves sem volt, amikor megfestette a Mária megkoronázását, majd Perugino ösztönözésére a mesterét felülmúló első nagy képét, a Mária eljegyzését. 1504-ben Firenzében telepedett le, ahová Leonardo és Michelangelo híre vonzotta. Ekkori készült híres sorozata a Madonna tengeliccel, az Esterházy-Madonna, a Madonna del Prato és a La Belle jardiniére. Raffaello Madonna tengeliccel …