Összes cikk Kortárs cimkével

Mi mennyi – és miért?

Kötet a kortárs művészeti piacról A nem szakértő közönség tájékoztatására, tévhitek eloszlatására és némi provokáló adat- és számhalmaz felmutatására vállalkozott második „műgyűjtős” kötetében Martos Gábor. A Múzeumcafé egykori alapító főszerkesztője új könyvének első része szembesíteni kívánja a hitetlenkedő, a kortárs művészettől – elsősorban annak absztrakt-nonfiguratív vonalától – ódzkodó nézőket a közkeletű kijelentéssel: „Mi ebben a művészet? Ilyet én (a gyerekem, az unokám) is tudok!” A kötet második, nagyobb terjedelmű részében pedig a kortárs galériák, a hazai és nemzetközi aukciósházak kortárs eladásainak gazdag felsorolását, az árverések körülményeit, történeteit, az ismert és ismeretlen vásárlók körét tárja fel. Könyvének első harmada úgy indul, mint egy kortárs művészeti szöveggyűjtemény. Sorra veszi és idézetekkel szemlélteti (a Megértéskísérletek című fejezetben), milyen elméletek, vélemények és elemzések formálják a szakmai közönséget a „contemporary art” befogadása során. A szerző Németh Lajos, Hegyi Lóránd és számos további jeles hazai és nemzetközi művészettörténész-potentát írásaiból szemezget. Egyik kiindulási pontja Marcel Duchamp Forrás című ready made-jének (1917) megszületése, fogadtatása és utóélete a művészettörténetben és a műtárgypiacon. Martos módszere, hogy anekdoták, történetek, életrajzi adatok sorával hitelesíti a kortárs alkotók …

Rekordáron kelhet el David Hockney medencés festménye

A “legdrágább, aukción elkelt műtárgy, amit élő művész készített” kategória rekordere Jeff Koons és 2013 óta soha nem volt ekkora esélyes rá, hogy megdőljön a csúcs! Élő művész esetében aukciós rekordot jelentő csaknem 80 millió dollárért (22 milliárd forint) találhat új gazdára David Hockney Medence két alakkal (Pool with Two Figures) című festménye a Christie’s novemberi aukcióján. Az aukciósház szerint ez a modern kor egyik legjobb alkotása, ezért nem véletlen, hogy ennyire értékelték a festményt. Az 1972-ben festett alkotás, egyike Hockney híres „medencés festményeinek” és a művész legelső munkái közé tartozik. „Most 80 millió dollár környékére becsültük a Hockney festményét, ami nem jelenti azt, hogy ott is kell maradnia, de a piac történelmét ismerve ez egy megfelelő ár” – mondta Alex Rotter, az aukciósház háború utáni, kortárs művészetekkel foglalkozó szakértője. Rotter azt is elmondta, hogy ha az új tulajdonos 10–20 év múlva úgy dönt megválik a képtől, a Christie’s szívesen visszaveszi és és a mostani árnál jóval többért fogja eladni. Idén már fizettek komolyabb összeget egy Hockney-ért, májusban 28,5 millió dollárt kelt el a Pacific Coast Highway és Santa Monica című festménye, …

Kortárs művészet mindenkinek! – Gallery Weekend Budapest szeptember 8–9.

A Kortárs Galériák Egyesülete 2018. szeptember 8–9-én ötödször is megrendezi a Gallery Weekend Budapestet, a hazai kortárs képzőművészet fesztiválját. Egy hétvége erejéig minden a kortárs képzőművészetről szól majd a fővárosban: tárlatvezetések, megnyitók és túrák a legjobb magángalériákban. A kortárs művészet iránt érdeklődőknek két napjuk van arra,  hogy a 14 galéria (Art+Text Budapest, Chimera-Project Gallery, Deák Erika Galéria, Glassyard Gallery, Horizont Galéria, INDA Galéria, ISBN könyv+galéria, Knoll Galéria, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, TOBE Gallery, Trafó Galéria, Várfok Galéria és VILTIN Galéria) tárlatainak valamelyikébe elmenjenek. Aki pedig nem tudna részt venni a kortárs művészeti fesztiválon, annak sem kell elkeseredni, ugyanis a kiállítások a nyitott hétvége után is mindenkit szertettel várnak! Kiállítások Ezer Ákos: — boom… crash… bang…. | Art+Text Budapest Megtekinthető: 2018. szeptember 8. – október 19. Megnyitó: 2018. szeptember 7. 19.00 Ezer Ákos (1989–) összetéveszthetetlenül energikus és groteszk, színrobbanással felérő képei egyéni színfoltot képviselnek a magyar művészeti színtér feltörekvő új nemzedékének palettáján. Legújabb, boom… crash… bang… című kiállítása a 2018-ban festett legfrissebb munkáit mutatja be. A különböző méretű – a 25 centiméterestől a 2,5 méteresig – képek középpontjában a …

Tavaszi kortárs online aukció az AXIOART CONTEMPORARY-n!

2018. február 28 – március 12. között rendezi meg Tavaszi kortárs online aukcióját az AXIOART CONTEMPORARY. Az 53 tételt felsorakoztató árverésen Benkő Lilla, Bor Benjámin, Cseke Szilárd, Dóra Ádám, Gresa Márton, Jancsó Zoltán, Kele Juci, Martin Henrik, Nádas Alexandra, Orosz Gellért, Págels-Tóth Anna, Páhi-Fekete Noémi, Poroszlai Eszter, Siegmund Ákos, Sramkó Zita, Szabó Kristóf, Szerdi Gábor, Szlávics Alexa, ifj. Szlávics László, Tóth Anna, Varga Patrícia Minerva és Veres Balázs műalkotásaira licitálhatnak az érdeklődők. 2017-ben az AXIOART saját közvetítő szerepén túllépve létrehozta az AXIOART CONTEMPORARY-t, ahol saját online kortárs műtárgy árveréseket szerveznek a kurátorok magas szakmai követelmények mentén gyűjtött válogatásai alapján, illetve nagy választékban kínálnak kitűnő minőségű műalkotásokat és dizájntárgyakat fix áron, árverésen kívül. Az AXIOART CONTEMPORARY a hagyományos offline műkereskedelem alternatívájaként kíván online teret biztosítani a kortárs műalkotások értékesítésének. Az aukción több olyan alkotás is kalapács alá kerül, amelyek néhány évtized múlva főművekké válhatnak egy-egy életművön belül. Az aukció összeállítói – néhány kiemelt tételt leszámítva – alacsony kikiáltási árakat határoztak meg annak érdekében, hogy minél szélesebb gyűjtői és befektetői kört tudjanak megszólítani. Ennek megfelelően a műtárgyak …