Összes cikk Kortárs cimkével

Documenta 15 – Az antiszemitizmus vádak árnyékában

A januárban fellobbant vitának a Documenta megnyitása előtti rendezésére, így a kiállítás „tehermentesítésére” irányuló kísérletek rendre kudarcot vallottak, sőt a polémia előbb Frank-Walter Steinmeier német államfőnek a megnyitón mondott beszéde, majd az egyik bemutatott mű egyértelműen antiszemita szimbolikája kapcsán magasabb fokozatba kapcsolt. Május 15-i írásunkban már részletesen beszámoltunk arról,  hogy a vitát egy, az antiszemitizmus ellen küzdő helyi, azaz kasseli szervezet indította el, amely főként egyes palesztin szervezeteknek a „nemzetközi lumbung”  csapatába való meghívását kifogásolta. A témára történelmi múltjából adódóan a német politika, mint mindig, ezúttal is rendkívül érzékenyen reagált, s csakhamar már a szövetségi kormány, illetve a Németországi Zsidók Központi Tanácsa is intenzíven foglalkozott a vádakkal. Előbbi inkább elfogadva a Documenta adminisztratív és művészeti vezetésének az antiszemitizmus vádját következetesen visszautasító álláspontját – az idei Documenta művészeti vezetője, mint ismeretes, az indonéz ruangrupa csoport –, utóbbi viszont magáévá téve, sőt felerősítve a vádakat. Claudia Roth, aki államminiszterként felel a kulturális ügyekért, a Documenta és a zsidó szervezetek vezetőivel is többször találkozott és közvetítőnek is felajánlkozott a feszültség enyhítése érdekében, ám az ő erőfeszítéseit sem kísérte siker. A Documenta vezetése …

Megújulás – Megnyílt a Pannonhalmi Főapátság új időszaki kiállítása

Március 21-én nyílt meg a Pannonhalmi Főapátság 2022-es időszaki kiállítása, ‘Megújulás’ címmel. Az alábbiakban Bazsányi Sándor irodalomtörténész, esztéta megnyitó beszédének szerkesztett változatát olvashatják. Nem hiszem, hogy találhatott volna jobb hívószót a Pannonhalmi Főapátság. Meg egyáltalán, a katolikus egyház, régiségénél fogva, nem engedheti meg magának, hogy ne éppen ez, a megújulás legyen az egyik legfőbb témája. Vagy legalábbis a legfőbb témái szóba hozatalának és kezelésének a módja. Hiszen csakis így, folytonosan megújuló voltában, a lelki-szellemi és intézményes-kulturális megújulás változatos formái révén válhat igazán képessé arra, hogy rákérdezzen saját megváltoztathatatlan alapjára, pontosabban az alaphoz, ama bizonyos „szegletkőhöz” való viszonyára, viszonyulására. Hogy ne csak kiüresített dísznek, álságossá maszatolt cirádának bizonyuljon az épület boltozatát egyben tartó „zárókőre” faragott képmás. Krisztus arca mint ciráda. Még leírni is borzasztó. Ne kelljen leírni. És ehhez csak annyi szükséges, hogy az egyház ne hagyja abba a létesítő alapjára való rákérdezést, leginkább ezzel foglalkozzon, újra és újra, újabb és újabb módokon, a megújulás állandósított gyakorlatában. Úgy is mondhatnám: a megújulás változatlanságában. Vagy: változatlan megújulásban. Ha nem ezt teszi, az bizony nem vezethet máshoz, mint: …

Megszületett a kortárs műgyűjtés etikai kódexe

A dokumentumot nyolc nemzetközi rangú műgyűjtő állította össze. Tulajdonképpen nincsenek benne világrengető újdonságok, de azért jó lenne, ha minél több gyűjtő igyekezne a benne foglaltak szerint eljárni. Miért van az, tették fel maguknak és egymásnak a kérdést a kortárs művek gyűjtésével kapcsolatos etikai elvárásokat megfogalmazó és a megvitatásukra külön honlapot létrehozó gyűjtők, hogy miközben más ágazatokban már régóta igyekeznek kezelni az olyan jelenségeket, mint az erőfölénnyel való visszaélés, az összeférhetetlenség vagy a bennfentes kereskedelem, a műtárgypiacon még nagyon kevés történt ezeken a területeken. Pedig, hogy szükség lenne rá, számos példa igazolja. Így az olyan gyűjtőké, akik saját kollekciójukat abban a múzeumban mutatják be, melynek vezető testületeinek maguk is tagjai. Vagy az olyanoké, aki pozíciójuk révén jó előre megtudják, hogy egy művésznek egy kánonformáló múzeumban terveznek kiállítást és ezért gyorsan felvásárolják, ami hozzáférhető tőle a piacon, számolva árai későbbi jelentős emelkedésével. Vagy az olyanoké, akik olcsón bevásárolnak egy feltörekvő művész műtermében, kiállítják a beszerzett műveket saját múzeumukban, majd úgy tesznek, mintha meglepné őket, hogy ezek a művek hamarosan felbukkannak egy aukción… Miért van az, hogy ebben, …

Jótékonysági aukcióval segít a Nagyházi Galéria a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézetnek

Messze földön már bizonyított kortárs művészek, műgyűjtők és fiatal alkotók reagáltak a Nagyházi Galéria meghívására, hogy munkájukkal támogassák a Heim Pál Gyermek Gyermekgyógyászati Intézet működését. A galéria márciusban tart aukciót, s bevételeinek tekintélyes részével támogatja a kórház eszközbeszerzését.  A március 8-i Kortárs aukción a jótékonysági tételek sorában 24 kortárs alkotó műveit bocsájtja aukcióra a Nagyházi Galéria, hogy segítse a Heim Pál Gyermekkórház betegeinek ellátását. Az árverésen helyet kapnak azok a művészek, akiknek már komoly neve van a szakmában és a feltörekvő, kiemelkedő tehetséggel bíró fiatal alkotók is, akik ezen az estén debütálnak majd az aukciós piacon, köztük Jagicza Patrícia, Dóra Ádám, Leitner Levente, Viszokai Krisztián “MR. ZERO”, Kecső Endrecés Bagi Attila.  A műtárgyakhoz rendhagyó módon exkluzív videósorozat is készült, amelynek köszönhetően a közönség kicsit jobban megismerheti a művészeket és az aukción szereplő alkotásaikat. Háttérinformációkat kaphatunk az egyes művek keletkezésével, mondanivalójával kapcsolatban és a művészek izgalmas részleteket is megosztanak alkotásaikról az érdeklődők számára.  A Nagyházi Galéria fontosnak tartja, hogy a múlt tisztelete mellett támogassa a kortárs és a feltörekvő fiatal tehetségeket, akiknek művei az aukciós kiállításon …