Összes cikk Fotó cimkével

Móricz-Sabján Simon Árnyéksáv című sorozatával nyerte el a 2022-es Capa-nagydíjat

A Capa Központ 2014-ben alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat azon alkotók munkájának elismerésére, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar fotográfia bármely területén. A Capa-nagydíj 2022-es öttagú zsűrije tavaly októberben három ösztöndíjast (Barakonyi Szabolcs, Horváth Katalin Fanni, Móricz-Sabján Simon) választott ki a beérkezett pályaművek alkotói közül, ők hárman egy éven keresztül dolgoztak tovább sorozataikon. Móricz-Sabján Simon: Árnyéksáv Az elismerést minden évben az a fotós kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot – áll a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ közleményében. Móricz-Sabján Simon az Alföldről készített Árnyéksáv című sorozatával nyerte idén a nagydíjat. Több mint 10 éve fényképezi az Alföldet, korábbi fotóesszéjét új címmel és tágabb témákon át folytatta, elsősorban ezen települések lakóinak és közösségeinek sorsfordulataira koncentrálva. A fotóst idézve: Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, melynek jeleit testközelből látom. Szinte mindent veszély fenyeget a kiöregedés, az elvándorlás és a szűkös lehetőségek miatt, így a fiatalok helyben maradását, a hagyományok, a szokások megőrzését és a közösségek életben tartását …

Múlandó részek: az emberi test hajlékonyságának találkozása a marványlappal

Milena Naef amszetrdami művészről nem túlzás azt állítani, hogy otthonról hozta a márvány szeretetét. A család ugyanis négy generációra visszamenőleg foglalkozik szobrászattal, így nem csoda, hogy Milena-t már kisgyerekként is foglalkoztatta a kő, mint anyag. A Múlandó részek címet viselő projektben a szobrász saját testének hajlékonyságát állította szembe a márványlapok keménységével. Milena szerint a kő fizikai súlyának segítségével az emberre nehezedő mentális súlyokhoz is közelebb kerülhetünk. A Múlandó részek nagyban táplálkozik a családi örökségből, de a szobrász nem próbálta utánozni az otthon látottakat. Milena elsődleges célja az volt, hogy személyes hangvételű alkotásokat hozzon létre a szobrászat nyelvén.  Az amszterdami művész nagyméretű nyílásokkal törte át a márványlapokat, hogy a testrészei átférjenek a lyukakon. Felvetődik a kérdés: A női test tényleg törékeny lenne? A szobrok súlyát Naef azért viseli magán, hogy megmutathassa a test erősségeit. A sorozat képeit látva a márványtáblák mellett az emberi test mégis kecsesnek és törékenynek tűnik. A Múlandó részekben a szobrász egy pillanatra egyé olvadt a műalkotással. A faragott lapok keretbe foglalják a testet, a nézőnek lehetősége van megfigyelni Naef testét úgy, mintha …

A londoni művész gépei még a házimunkát is elvégzik helyettünk!

Gyerekkorom kedvenc meséjében a Wallace és Gromit-ban a címszereplő Wallace hihetetlen pontosan kiszámított mechanikai találmányokkal próbálta megkönnyíteni az életét. Ki ne álmodozna arról, hogy a mobiltelefonja helyett egy olyan csodaóra hangjára ébred, ami segít a felkelésben és közben az önműködő szerkezet mindent megcsinál helyette? Wallace-nak csak meg kellett nyomnia az ébresztőórát, elindult a mechanikus eszköz, ami megmosta a fogát, felöltöztette és a következő pillanatban már az étkezőasztalhoz repítette, ahol Gromit forró kávéval és friss pirítóssal várta. Igaz, Kyle Bean projektjében nem minden valósul meg a fent leírtakból, de azért még így is elképesztő szerkezeteket láthatunk! A londoni képzőművész, dizájner Komplett egyszerűség című sorozatában a mechanika felváltja az egyszerű emberi cselekvéseket, kézzel készített fogaskerekek, csigák és kötelek végzik el a rutinszerű feladatokat. Bean a sorozatot Jonathan Knowles fotográfussal és Lauren Catten művészeti vezetővel közösen hozta létre. A fő inspirációt pedig Rube Goldberg önműködő alkotásai adták. A Komplett egyszerűség sorozat öt “háztartási eszköze”: Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat! Forrás: Domestic Tasks Performed With Complex Simplicity

Íme, a land art Skóciában élő úttörőjének alkotásai, melyek a természetben rejlő költészetről vallanak

Andy Goldsworthy a természetben járva, türelmes munkával szabályos alakzatokat, formákat és motívumokat hozott létre, fényképezővel pedig megörökítette ezeket az alkotásokat! Goldsworthy mindig asszisztensek közreműködése nélkül készíti el műveit a világ távolabb eső zord tájain (Ausztrália forró homokja, Északi Sark) és Skóciában is. A land art művész kizárólag organikus anyagokat: fát, leveleket, köveket, agyagot, jeget használ fel alkotásai megkomponálásához, melyek többsége csupán néhány óráig él. A pusztuló efemer anyagok Goldsworthy romanticizmusban gyökerező világában szentimentalitás nélkül képesek az elmúlásról, a körforgásról vallani és univerzális üzenetet közvetíteni! Fotók: Ignant és BoredPanda Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat! Forrás: Andy Goldsworthy’s Land Art Photography Andy Goldsworthy a londoni Albionban Magical Land Art By Andy Goldsworthy

Mit keresnek Nápoly utcáin a klasszikus festmények szereplői?

Alexey Kondakov ukrán művész, dizájner ismét klasszikus festmények szereplőit helyezte kortárs díszletek közé, Kijev után most napjaink Nápolya adja a képek helyszínét! Kondakov hosszú ideig élt és dolgozott Olaszországban, a reneszánsz hazájában, amely nemcsak rá, mint emberre, hanem művészetére is nagy hatással volt. A kijevi művész kivágta a klasszikus festmények és freskók jól ismert alakjait azért, hogy kortárs díszletek közé helyezhesse őket. A Nápolyi munka és Művészettörténet a kortárs életben című sorozataiban a művész által készített fotók adják a hátteret. Hétköznapi helyszíneken elevenednek meg Hans Holbein portréi, Bouguereau  és Waterhouse múzsái. Kondakov egyszerre ötvözi és ütközteti képeiben a festett figurákat és a modern környezetet. A fotómanipulációk pedig a feszültségből táplálkozva kívánnak esztétikai hatást elérni. A művész további munkáit Instagram és Facebook oldalán tekinthetik meg! Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat! Forrás: Alexey Kondakov újból felkarolja a reneszánszt Alexey Kondakov’s Remixed Classical Paintings A művész Instagram oldala

Szürreális képek főszereplőjévé vált a világ leghíresebb útja, a Route 66!

Jack Kerouac kultregénye óta az Amerikai Egyesült Államokat átszelő utazás milliónyi ember álmává vált. Már-már klisének számít, amikor valaki az Úton elolvasása után nekikezd a nagy kalandnak. A kontinensen átívelő kiruccanás alatt óhatatlan, hogy közhelyes fotókat készítsenek a modern kor vándorai, ezért is érdemes megismerkednünk Hayley Eichenbaum munkásságával. A képek annyira szürreálisak,  hogy hamarabb eszünkbe juttatja Wes Anderson vagy Stanley Kubrick filmjeit, mint a valós életet. Eichenbaum munkáiban fontos szerepet kap a minimalista építészet,  a formatervezés és a geometria. Az amerikai fotós szerint a képek egy része gondosan eltervezett, de vannak olyan fotók is, amiket egy-egy spontán pihenő alkalmával készített. Hayley Eichenbaum  2013-ban végzett a Milwaukee Institute of Art & Design-ban, majd ottmaradt a városban, hogy barátaival közös stúdiót béreljen. Eichenbaum azonban nem bírt sokáig egy helyben maradni és nekivágott a Chicagóból induló és Santa Monica mólónál véget érő 66-os útnak. A fotós 2015 óta folyamatosan úton van, instagram oldalán, pedig bárki nyomon követheti, mikor merre jár! Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat! Forrás: Hayley Eichenbaum on Going …

Egy német fotós megmutatta, hogyan látják a madarak a tengerparti napernyőket!

A rekkenő melegben a vízparti nyaralás csak távoli álomnak tűnhet és az iroda légkondicionált falai között nehéz elképzelni, hogy egyszer majd a vízparton fogunk ülni a napernyők alatt. A szabaság alatt próbáljuk kipihenni a hétköznap fáradalmait, pihenünk, eszünk, élményeket gyűjtünk, fotózgatunk és a munkát próbáljuk teljesen kizárni az életünkből. De mi történik, ha egy fotográfus nyaral? Fényképez és még ekkor is témákat gyűjt! A müncheni fotós Bernard Lang pár évvel ezelőtt az olaszországi Adrian nyaralt, amikor is döbbenten tapasztalta, hogy a szállodai napernyők milyen katonás sorokba rendezve várják a nyaralni vágyókat. Lang amúgy is előszeretettel készít fotókat a levegőből, sorozatain eddig szénbányák és ipari ingatlanok is szerepeltek, így nem meglepő, hogy amint visszatért Olaszországba Ravenna és Rimini között légifotókon örökítette meg a napernyőket. A színes és mintás ernyők a levegőből egészen lenyűgöző látványt nyújtanak! Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat! Forrás: Aerial Adria by Bernhard Lang