Összes cikk Andy Vajna cimkével

Elakad a szava ennyi magyar kincset látva

Andy Vajna Munkácsy-tanulmányképe, Petőfi Sándor ajánlással fennmaradt verseskötete, Radnóti Miklós Két karodban című népszerű versének kézirata is szerepel az e heti műkereskedelmi aukciók sztártételei között. Lotz Károly, Csók István és egy 17. századi milánói mester remeke is ott van a milliós festménytételek között. mpozáns anyaggal, négynapos eseménnyel ünnepli 250. aukcióját a Nagyházi Galéria és Aukciósház. December 3. és 7. között az elhunyt Andy Vajna producer és kormánybiztos gyűjteményének és filmes relikviáinak anyagával együtt több mint 1200 tétel kerül Soóky Marietta és Nagyházi Lilla kalapácsa alá. Régi mesterek festményei, szobrai mellett, 19. és 20. századi festmények, iparművészeti tárgyak, ötvösművészeti remekek, ezüstök, ékszerek, bútorok és szőnyegek kaptak helyet a katalógusban. A régi mesterek művei közül elsősorban a késő reneszánsz itáliai hagyományokon nevelkedett, de már a kora barokk előfutárának tartott milánói Cesare Procaccini művészetével kapcsolatba hozható remekművet ajánlja az aukciósház az érdeklődők figyelmébe (Mária a gyermek Jézussal, Keresztelő Szt. Jánossal és angyalokkal című fatábla). Az olajfestmény 12 milliós indulóárat kapott. Az 1940-es évek magyar festészetének kiemelkedő festőnője Anna Margit Csendélet fekete retkekkel című kompozíciója képviseli az aukció anyagában a háború éveiben kialakult lélektani mélységekkel felruházott …

Sztártételek a Balaton utcában – jubileumot ünnepelnek

Impozáns anyaggal, négynapos eseménnyel ünnepli 250. aukcióját a Nagyházi Galéria és Aukciósház. Procaccini, Fontebasso, Csók, Aba-Novák, Munkácsy és Schönberger Armand egy-egy műve is kalapács alá kerül. 25 éve A Nagyházi Galéria a rendszerváltás utáni Magyarországon az első olyan magántulajdonú műkereskedelmi vállalkozás volt, mely megtörte az állam évtizedek óta tartó monopóliumát a művészeti aukciók területén. A hazai műkereskedelmi átalakulás úttörőjeként 1994. április 14-én a londoni Sotheby’s közreműködésével, Peter Batkin, a festményszekció vezetője és Soraya Stubenberg grófnő segítségével megtartották első aukciójunkat a Balaton utca 8. szám alatt. 250 aukció A Nagyházi Galéria az elmúlt 25 esztendő alatt megjelentetett 250 katalógusa ma már szakkönyvtárak polcain sorakozik és megbízható művészettörténeti hivatkozási forrásnak számít. Az aukcióra kerülő tárgyak jelentős részét az ország legjobb restaurátorainak közreműködésével konzerváltatták és restauráltatták a tárgyak és a tulajdonosok igényei szerint. A 250 aukció anyagából a kiváló műalkotások ezrei gazdagítják magyar és külföldi magángyűjtők kollekcióit, a legkiválóbbak pedig hazai és külföldi múzeumok gyűjteményébe kerültek. A jelen 250. aukció négy napján Andy Vajna gyűjteményének és filmes relikviáinak anyagával együtt több, mint 1200 tétel kerül Soóky Marietta és Nagyházi Lilla kalapácsa alá. Nagy …