Összes cikk Absztakt cimkével

Kandinszkij absztrakt képeinek krónikája

Az absztrakt képekkel kapcsolatban az a téveszme él az emberekben, hogy ilyen mázolmányt tényleg bárki tud festeni. Az igazság persze ennél sokkal összetettebb, ha azt az instrukciót kapjuk, hogy vegyünk magunk elé egy üres papírt és alkossunk olyan formákat, amivel ki tudjuk fejezni milyennek látjuk a világot, akkor a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk, hogy a művészet nem egyenlő a mázolással, egy festményen minden formának és színnek, ecsetvonásnak jelentősége van. Egyik reggel a villamoson utaztam és azon agyaltam, miért nem értékelik jobban az emberek a kortárs művészetet. Hánytam vetettem a dolgot és arra a következtetésre jutottam, hogy ebben az nagy szerepe van az oktatásnak, vagyis a művészeti oktatás hiányának. A rajzórákon nem tanítják meg hogyan lássunk a művészetet és a műtárgyakat. Jobb esetben a korábbi korokról még van valami halvány lila fogalmunk, de a kortárs művészet többnyire fekete folt marad. Ha a modern festészet megértéséhez nem is lesz elegendő ez a cikk, talán az absztrakt festészet egyik meghatározó alakjának, Kandinszkijnak a recepciójához igen. „A hegedűk, a basszusok mély tónusai és különösen a fúvósok az éjfél előtti …

Ilyet én is tudok festeni!

Izgalmasnak tartja a kortárs festészetet, de elakad, ha értelmeznie kell a képeket, szobrokat? Szeretné megtudni, hogy kell-e egyáltalán magyarázni az absztrakt művészetet? És az is foglalkoztatja, hogyha megpróbálkozna ezzel, akkor milyen eszközök lennének a segítségére? Zavarba ejtik az absztrakt formák, vagy a látszatra kaotikus benyomást keltő figurális kompozíciók, ugyanakkor kíváncsi a jelentésükre, vagy arra, hogyan tudna e kortárs alkotásokban rejlő gondolatokhoz, érzésekhez közelebb kerülni? Cikkünkben irányvonalakat adunk a kortárs művészet megértéséhez! Az emberek egy nagy része falra mászik a kortárs képzőművészettől. A leggyakoribb kijelentések a kortárssal, főleg az absztrakt művészettel kapcsolatban a következők: Nem értem. Ilyet én is tudok festeni … Ez a kép, hogy kerülhetett múzeumba, amikor a háromévesen szebbet festettem ennél? Menjünk sorba ezeken az állításokon! Ad. 1. „Nem értem” Azért mert nem értünk valamit, abból nem következik az, hogy rossz is.  Egyfelől lehet, hogy csak hiányosak az ismeretink, másfelől a kortárs képzőművészet általában nem ad pontos definíciókat. A múzeumokban látható tárgyleírások zavarba ejtő összetettsége a legtöbb esetben abban rejlik, hogy a kurátorok a szavak nyelvére akarják lefordítani azt, amit látunk. Szerintem az …