Az EU jogalkotása lassan működik és nehézkes. Vannak országok, amelyek a közös szabályoknak fittyet is hánynak – hazánk és Lengyelország gyakorlata a legismertebb számunkra.
Talán mégis van valami, ami az európai örökség elhanyagolhatatlan részét képezi, és minden fontos alapdokumentumban szerepel: a tulajdonjog védelme. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt 1. számú jegyzőkönyv 1. cikke a legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály. Ez a védelem azonban – s erre Juhász Sándor írása (Műértő, 2020. március) is rámutat – nem érvényesül maradéktalanul.
Nálunk különösen nem, ha az állam által egykor ellopott és a mai napig tulajdonaként (?) kezelt műtárgyakról van szó. A magyar jog és a magyar bíróságok jogalkalmazása (lásd: Herzog-ügy) nemhogy megkönnyítené a restitúciót, de kifejezetten megnehezíti.
Az EU már 20 éve felfigyelt erre, de ennyi idő is kevés volt arra, hogy kiizzadjon magából egy olyan rendeletet, amely minden tagállamban egységes módon alkalmazandó. Az ilyen jogszabály értelmezését a Kúria végezné el, amelynek ítéletei valamennyi tagország bírósága számára kötelezőek.
Jelenleg azonban nem ez a helyzet, hanem – a mindenkor nyitva álló bírósági út mellett – aközgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 22/2019. (II. 25.) Korm. rendelet torturális-statáriális közigazgatási szabályai adottak az állammal „ujjat húzók” számára. Az állampolgárságtól való megfosztás „lenyomozása” és egyéb, meglehetősen intim tények tekintetében hasonlóak ahhoz, amiként a nemi erőszak áldozatait meghallgatják a nyomozók a „körülményekről”. Még annak a kérelmezőnek is hátrányos az új szabály, aki véletlenül – a szükséges és végsőnek számító miniszteri döntés alapján – visszakapja az adott műtárgyat, a visszaadás ténye és a birtoklása ugyanis nem eredményezi a tulajdonjogi igény eldöntését.
Mindenféle jogi rafinéria nélkül is bárki kérdezheti: ha elismerték az igényét, és vissza is adták a műtárgyat, vajon akkor és annak ellenére az állam fenntarthatja magának a tulajdonjogot? Mert a jogszabály szerint az nem száll át az átadással a birtokosra, a műtárgy bármikor visszavehető! A jóhiszemű és engedélyezett birtokost akármikor megszabadíthatják a részére átadott műtárgytól. A Pákh Imre Munkácsy-képeivel kapcsolatos processzus, a védetté nyilvánítás a visszaadás része: azt azonnal kezdeményezhetik. S mindennek tetejébe, ha a szerencsés halandó kedvező választ kap, még akkor is elveszíthet mindent: „A miniszteri döntéssel visszaadott vagyontárgy átvételére az igénylő a visszaadásról szóló miniszteri döntés kézbesítésétől számított 6 hónapos – jogvesztő – határidőn belül jogosult.”
Az egészet lássuk egyben: valamikor államilag elloptak valamit a tulajdonostól, de annak (vissza)igénylésekor a valódi tulajdonos (vagy örököse) a közigazgatási eljárásban nem tulajdont kap, hanem egyszerűen birtokot azzal, hogy rögvest megindul a műtárgy védetté nyilvánítása, amellyel egy időben az ideiglenes védettség őrizete alá kerül. Ha pedig nem veszi át a tárgyat, akkor még a birtoklásra sem válik jogosulttá soha többé.
A rendelet világossá teszi, hogy a magyar állam nem törekszik a nyilvánosság elé vinni, hanem zárt körben akarja intézni az ilyen kellemetlen (lopás, rablás, emberélet árán szerzett tulajdon) eseteket. Ez az, ami miatt jogosan háborodik fel Juhász Sándor, amikor a bennfentes „ügykezelés” általa ismert szervezeti rendszerét taglalja.
Azt azonban nem veti fel, hogy az egész rendszer – amelyet belülről kívánna megreformálni, ezt kifejezetten művészettörténészi-szakmai feladatnak gondolva – mennyire tartozik ránk, a közösség nem művészettörténész tagjaira? És ha van közünk hozzá, akkor az általa leírt – példátlanságában is példaszerű – titkolódzás a szakemberek szerint hogyan egyeztethető össze az ICOM Múzeumok Etikai kódexével – különösen a 6. pont szabályaival –, illetve mindezek együtt a megszorító kormányrendelettel?
Azért a lassú EU is mozgolódik, az Egyesült Államok példáját követve, és emiatt szerény optimizmussal tekinthetünk a jövőbe. Az Európai Parlament a fegyveres konfliktusokban és háborúkban zsákmányolt műkincsekkel és kulturális javakkal kapcsolatos, határon átnyúló visszaszolgáltatási kérelmekről szóló, 2019. január 17-i – a cikkben nem említett – állásfoglalása „felszólítja a Bizottságot, hogy határozza meg a tulajdonjog vagy jogcím megállapításának módjára vonatkozó közös alapelveket, illetve az elévülési szabályokat, a bizonyítási küszöböt és a zsákmányolás, valamint a műkincs fogalmát, figyelembe véve a vonatkozó hatályos szabályokat a tagállamokban”. A pár évtizednyi átmeneti időt meg ki lehet várni…
Szerző: Gyárfás Péter
