Vannak az építészetnek kevésbé hivatkozott rétegei, amelyek pedig szembeötlő jelenségei az utcaképnek. Épp ez a feladatuk, felhívni magukra a figyelmet, információt generálni. Csáki László és Vízkelety Márton Cégérpornó című sorozata is ilyen, egyedi tervezésű és kivitelezésű cégéreket dokumentál.
A cégérek eredetileg a szakmai tudás jelei, szimbólumai voltak. Az inas-, majd a legényévek teljesítése után a mesterré vált műhelytulajdonos kihelyezhette saját cégérét. A sokféle anyagból készült, eleinte nyugati mintákat követő kézművesjelzések szerepét később a kirakatok vették át, de a kapitalista piacgazdaság versenyszelleme visszaidézte a műfajt, ha nem is úgy és ugyanabban a minőségben, mint ahogy korábban létezett.
Az egyéni elhatározásból, saját eszközökkel és kreativitással, szakember bevonása nélkül készült üzletportálok a város kevésbé védett köztereinek nem ritka kiegészítői. Az ilyen módon készült cégérek érdekes kérdéseket vetnek föl. Vajon milyen előképek alapján jönnek létre? Beszélhetünk-e a buherált cégérekről, a népi művészet egyfajta folytatásaként?
Bernard Rudofsky az Architecture without architects című, 1964-ben kiadott könyvében nonpedigreed architecture-ként, azaz nem törzskönyvezett építészetként definiálja a hatvanas évektől egyre növekvő jelentőségű spontán építményeket, melyek amúgy már évszázadok óta velünk vannak. Rudofsky többnyire olyan nemzetközi példákat mutat be, ahol az idő, a környezeti hatások és az emberi tényező együtt hozott létre spontán építményeket. Ezek részben még ma is láthatók a maguk szépségében. Ilyen például az Ördek nekropolisza, mely négyezer éve áll egy kiszáradt tó sivatagos medrében Kína nyugati részében, de ide tartoznak az ázsiai folyók partján összekapaszkodó lakóhajók is, vagy a szerelemlakatok, de akár a nagykörútat díszítő üzletportálok is.
“Buhera – A találékonyság esztétikuma.” Rajk László, 2019-ben elhunyt építész, dizájner és aktivista így összegezte a környezetünkben folyamatosan jelenlevő spontán megoldásokat, melyekre Csáki László és Vizkelety Márton számos példát gyűjtött a mai Magyarországon. A fotósorozat készítői 2015-ben kezdték el figyelni a boltok és vállalkozások környékét, majd fotózni a helyeket, ahol kreatív, egyéni ötletek jelentek meg. A szerzőpáros számára könnyen érzékelhető volt a profi és a barkácsolt cégéreket elválasztó határ. Úgy látják, hogy sok esetben a csináld magad kreativitásból kiinduló esetlegesség, az ízléses naivitás és az abszurd humor miatt ezek a cégérek figyelemfelkeltőbbek mint profi társaik.
A reklámoknak a tolakodó megjelenés lételemük, így alapvetően elütnek az utca vizuális komfortjától. Ugyan a lenti önreklámok esetén is találhatunk kapcsolódási pontokat a hordozó homlokzatokkal, illeszkedési igényt az épített környezethez, továbbá megjelenésükben és kivitelezésükben néha súrolják a kortárs képzőművészeti installáció minőségét, a végeredmény mégsem helyezhető tágabb perspektívába, sajátos kompozíciós elveik elszigetelt példákként állnak egymás mellett.
Az itt látható cégérek mellett szól azonban, hogy az egyes helyszínek közelében talált, újrafelhasznált anyagokból és helyi kreatív energiák felhasználásával készültek. A sorozat pedig folytatódik, máris többen kezdtek önkéntes gyűjtésbe a kollekció bővítése érdekében. Így, ha az olvasó hasonló minőségű buhera jelenséggel találkozik, bátran küldje el nekünk és mi továbbítjuk a szerzőpárosnak!
Szerző: Erdei Kriszta
A cikk 2020. 02.03-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.
