A világ két vezető árverőháza, a Christie’s és a Sotheby’s számos új aukciós formátummal és technikai újítással hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években, de közben szorgalmasan barkácsoltak hálózatukon is. E téren az újdonságok nem egyszerűen földrajzi terjeszkedést jelentenek.
A műkereskedelem globalizálódása az utóbbi évtizedekben a nagy nemzetközi aukciósházakat is hálózatuk rendszeres bővítésére késztette. Ez elsősorban a kiemelt ügyfelekkel kapcsolatot tartó, értékesíteni tervezett műtárgyaikat az adott ház számára megnyerni igyekvő képviseletek számának növelését jelentette: a két legnagyobb háznál, a Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél ezek száma már 80 körül mozog és Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Azoknak a városoknak a száma viszont, ahol árveréseket rendeznek, lényegesen alacsonyabb és lassabban is változik. A két ház listája e tekintetben alig különbözik: New Yorkban, Londonban, Párizsban, Milánóban, Genfben, Zürichben, Dubaiban és Hong Kongban mindketten árvereznek, s mellettük a Christie’s Amszterdamban és Sanghajban is aktív. Az egyes helyszínek súlya rendkívül eltérő; a hierarchia élén New York áll, majd London és – egyre inkább – Hong Kong következik. Ezekben a városokban szinte a műtárgyak minden kategóriáját és gyakran műtárgyaknak nem minősülő luxuscikkeket is árvereznek, és rendszerint itt kerülnek kalapács alá a legmagasabb árfekvésű tételek. Egyes városokban ugyanakkor a műfaji vagy akár a földrajzi kínálat is erősen korlátozott; Zürichben például mindkét ház csak svájci képzőművészeti alkotásokat árverez, míg Genf a legfontosabb ékszerárveréseknek ad otthont. A városok felsorolásából jól látható, hogy egyelőre mindkét ház hálózata Európában a legsűrűbb, s mivel nem is ez a kontinens mutatja a leggyorsabb fejlődést, új árverőterem megnyitására itt már hosszabb ideje nem is került sor.
Most azonban megtört a jég, a Sotheby’s bejelentette kölni árverőházának megnyitását. Ez végül is nem meglepő, hiszen Németország 3%-os részesedéssel az artprice legfrissebb, tavalyi adatai szerint a globális műkereskedelem ötödik legnagyobb szeletét hasítja ki magának – igaz, jócskán lemaradva a piac legnagyobb szereplőitől, de biztosan megelőzve azokat az országokat – Olaszországot, Svájcot és Hollandiát – ahol a két nagy ház közül legalább az egyik tart aukciókat. A német művészet ráadásul a műkereskedelem kínálati oldalában is igen fontos szerepet játszik – a régi mestereknél Dürertől Cranach-ig éppúgy, mint a moderneknél Kirchnertől Beckmannig vagy a kortársaknál Richtertől Baselitzig. És nincs hiány keresletben sem: a magángyűjtők mellett – akik közül nyolcan is szerepelnek az ARTnews TOP200 Collertors listájának legfrissebb kiadásában – Münchentől Hamburgig nagyon sok jelentős céges gyűjtemény is épül és tiszteletre méltóan magas a közgyűjtemények száma is, melyeknek akvizíciós büdzséje ugyan Németországban is viszonylag szerény, de az átlagosnál így is nagyobb. Persze egy árverőház számára az aukciós helyszínek kiválasztásánál más szempontok is szerepet játszanak – így például Svájc esetében nyilvánvalóan nagy súllyal esett latba, hogy az ország a pénzvilág egyik központja és a műkereskedelem egyik legfontosabb tranzitországa. Németországban valószínűleg több tényező is hátráltatta, vagy legalábbis nem tette sürgetővé a „két nagy” számára saját aukciósterem nyitását – miközben képviseleteikkel régóta behálózzák az országot, hiszen a Christie’s öt, a Sotheby’s négy német városban van jelen. És éppen ezeknek a képviseleteknek a jó munkája az egyik ok, amiért eddig nem szerveztek aukciókat Németországban; a német gyűjtők nagyobb értékű munkái könnyen utat találtak a New York-i vagy londoni árverésekre, mint ahogy azok vevőkörében is ott voltak-vannak a német gyűjtők. A másik, a „két nagyot” óvatosságra intő ok az lehetett, hogy Németországnak sok, nagyrészt gazdag hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkező „saját” aukciósháza van, amelyek ráadásul jól lefedik az országot; a legnagyobbak Münchenben, Kölnben és Berlinben működnek. Kialakult tehát egyfajta „munkamegosztás”, aminek keretében az alacsonyabb értékű művek beadói és potenciális vevői a német aukciósházakkal bonyolították üzleteiket, míg a több millió, vagy több tízmillió eurós tételeket a „nagyoknál” adták-vették a műkereskedelem főbb nemzetközi központjaiban. Jellemző, hogy miközben a fentebb említett német mesterek munkái New Yorkban vagy Londonban nem ritkán több tízmillió eurós vagy dolláros árat érnek el, a német árverési rekordot egészen a legutóbbi napokig egy 1942-es Max Beckmann festmény tartotta, amely 2018-ban a berlini Grisebach árverésén 5,5 millió euróért kelt el és került egy svájci magánalapítvány tulajdonába. (Néhány nappal ezelőtt ez a rekord megdőlt, amikor egy kínai gyűjtő 9,5 millió eurós kalapácsot, jutalékkal és forgalmi adóval együtt 14,5 millió eurót fizetett a stuttgarti Nagel Aukciós Háznál egy, a Ming-dinasztia korában, 1473-ban készült, Vajrabhairava istenséget ábrázoló szoborért. A 169 kilót nyomó alkotás zömmel bronzból készült, de tíz kiló aranyat is felhasználtak hozzá. A szobor közel fél évszázad után bukkant fel újra a műkereskedelemben; a mostani árverésre egy svájci gyűjtő adta be.)
A németországi nyitás másik okát a pandémia tapasztalataiban kell keresnünk. A járványt, és az ezzel járó utazási korlátozások időszakát az átlagosnál lényegesen kisebb veszteséggel vészelték át a műkereskedelem azon egységei – aukciósházak, vásárok –, amelyek nem globális, hanem regionális vagy akár lokális ügyfélkörrel dolgoznak, azaz a földrajzi közelség a digitalizáció korában újra értékké vált. A vezető német aukciós házak többsége 2020-ban sem könyvelt el visszaesést, többen még ebben a nehéz évben is forgalomnövekedést, bővülő ügyfélkört tudtak felmutatni. Míg más országok esetében a döntés megszületése után általában már nem nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy melyik városban legyen az új árverezőház, a műkereskedelemben is több központú Németország esetében ez komoly dilemmát jelenthetett a Sotheby’s-nek. Választásuk talán azért eshetett a komoly helyi konkurenciát felmutató Kölnre, mert a város művészeti infrastruktúrája különösen fejlett – jelentős múzeumokkal, ismert galériákkal és az ország legfontosabb művészeti vásárával, az Art Cologne-nyal –, földrajzi elhelyezkedése pedig könnyen elérhetővé teszi a Benelux államokban élő gyűjtők számára is. A hivatalos nyilatkozatokban az aukciósház vezetői a német gyűjtőkör növekedését jelölik meg fő okként és tagadják, hogy a lépésnek köze lenne a Brexithez. Adataik szerint a nehéz tavalyi évben a licitálók között 40%, a sikeres licitálók, azaz a vásárlók körében pedig 30% volt Németországban az új ügyfelek aránya – ezek valóban imponáló számok. Úgy vélik, a helyi házakkal szemben komoly versenyelőnyt jelent számukra, hogy kínálatuk egy sokkal szélesebb potenciális vevőkörhöz jut el.
A döntéssel természetesen Köln lesz a Sotheby’s németországi központja, ami a patinás Oppenheim Palotába költözik be. Az elegáns épületben a private sale üzletághoz kapcsolódó kiállításokat terveznek, amelyeken a műtárgyak mellett luxuscikkek is helyet kapnak. Az aukciós program erre az évre három árverést tartalmaz, egyelőre online formában, de a cég vezetői a következő évekre a tapasztalatok függvényében nem zárják ki élő árverések szervezését sem. Az első online árverés szeptember 10-17. között lesz, modern mesterek, köztük Otto Piene és Markus Lüpertz munkáival, a tételek becsértéke várhatóan 3 ezer és 300 ezer euró között mozog majd. Novemberben fiatal, feltörekvő művészek alkotásait kínálják, köztük olyanokét, akiknek ez lesz az első aukciós szereplése – a hasonló aukciók Franciaországban már komoly sikert arattak. A tételek között képzőművészeti alkotások, fotók és design objektek egyaránt szerepelnek majd. A harmadik árverésen luxuscikkeket – táskákat, órákat, ékszereket, stb. – kínálnak; ez a kategória az elmúlt években növekvő népszerűségnek örvendett a ház árverésein. Ugyanakkor tudatában vannak annak is, hogy a helyi árverőházakhoz hasonlóan őket is negatívan érinti, hogy Németországban viszonylag szigorú a kulturális örökségvédelmi törvény és a műtárgyakra nem a kedvezményes, hanem a normál ÁFA-kulcsok érvényesek. Ez utóbbi szabály megváltoztatásáért a német műkereskedelem hosszabb ideje lobbizik és új érvként a pandémia okozta nehézségeket is bevetették – egyelőre hiába.
Míg korábban a képviseletek, illetve az árverési csarnokok jelentették a két nagy ház jelenlétének lehetséges formáit az egyes országokban és városokban, most mindketten kísérleteznek egy olyan új formával is, ami valahol a kettő között helyezkedik el: több a képviseleteknél, de kevesebb az árverőtermeknél. A Christie’s-nél ezeket az új egységeket regionális galériáknak hívják és eddig kettő volt belőlük – Los Angelesben és San Franciscoban. Idén újabb kettőt nyitnak, szezonális jelleggel, ugyancsak az USÁ-ban, Southamptonban és Aspenben. A regionális galériák nem rendeznek árveréseket, de bemutathatják a küszöbön álló aukciók legérdekesebb tételeit és rendezhetnek értékesítéssel egybekötött kiállításokat, azaz szerepet kapnak a private sale-ben.
A Sotheby’s nem így hívja ugyan, de hasonló megoldással kísérletezik most, ráadásul Európában. „Oda kell mennünk, ahol az ügyfeleink vannak” jelszóval Monacoban nyitnak egy, a nyári hónapokban működő pop-up kiállítóteret, a Christie’s regionális galériáihoz hasonló feladatkörrel. A július 3-i indulást a Grimaldi Forum retrospektív Alberto Giacometti-kiállításának megnyitásához, illetve a hagyományosan sok látogatót vonzó Art Monte Carlohoz kötik. A nyitó kiállításon többek között Pablo Picasso, Francis Picabia, George Condo és Lucio Fontana festményeit, illetve exkluzív ékszereket és más luxuscikkeket vásárolhatnak a kellően vastag pénztárcával rendelkező látogatók. Később Karl Lagerfeld hagyatékából terveznek ugyancsak vásárlással egybekötött bemutatót. A vagyonos polgárairól ismert Monaco a nagy vetélytárs érdeklődését is felkeltette: a Christie’s júliusban egy étteremben rendezendő private sale kiállítással teszi itt le a névjegyét, amin a képzőművészetet ugyancsak ékszerekkel kombinálja. Monaco műkereskedelmi szerepének erősödéséről tanúskodik az a minapi – nem árverőházi – hír is, miszerint a világ egyik legnagyobb kereskedelmi galériája, a Hauser & Wirth június 19-én állandó kiállítóteret nyitott itt és elsőként Louise Bourgeois műveiből rendezett bemutatót.
Nyitókép: Wayne Thiebaud: United (Sunglasses) / Forrás: Christie’s
Szerző: Emőd Péter
A cikk 2021. július 5-én jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.
