Latest Posts

2023 legdrágábban elárverezett alkotásai

Annak ellenére, hogy a nemzetközi elemzők a piac enyhe visszaeséséről cikkeztek, az óévben több eladási rekord is született. Íme a 10 legdrágább, 2023-ban aukción elkelt mű.

2022-ben rendkívül magasra tették a lécet a licitálók, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a néhai Microsoft- alapító, Paul Allen gyűjteményének árverésén öt lenyűgöző alkotás kelt el 100 millió dollárért – darabonként. Ezúttal ezt a magas, kilenc számjegyű összeget csak egyszer sikerült túllépni, ami jelzi, hogy a piac csúcsán változások mutatkoznak. Az árak még mindig jónak mondhatók, de a gyűjtők a bizonytalan világgazdasági háttér közepette kifejezetten válogatósak lettek – foglalja össze az eseményeket az Artnet.

Az év tíz legmagasabb árverési tételéből nyolc New Yorkban kelt el, kettő pedig Londonban. És míg Picasso volt messze a legkelendőbb 139,4 millió dollárt érő női portréjával, Gustav Klimt két festménye is a legjobb tételek közé került: egy tengeri tájkép és egy portré együttesen 138,4 millió dollárt hozott.


1. Pablo Picasso: Femme à la montre, 1932


Fotó: WIktor Szymanowicz / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Sotheby’s New York, 2023. november 8. – 139,4 millió dollár (48, 2 milliárd forint).

Az év „sztártétele” Picasso szerelméről, Marie-Thérèse Walterről készült festménye, amely a néhai Emily Fisher Landau gyűjteményének legbecsesebb darabja volt. A műalkotás 121 millió dollárért került kalapács alá a Sotheby’s New York-i aukcióján, amelyet a sokak áltak csodált gyűjtőnek és mecénásnak szenteltek, aki amellett, hogy hosszú ideig tagja volt a Whitney Museum of American Art igazgatótanácsának, saját magánmúzeummal is rendelkezett. A Picassót állítólag a kandallóján tartotta. A festmény az alkotó „arany múzsájaként” ismert Waltert ábrázolja. A pár 1927-ben találkozott először a párizsi Galeries Lafayette előtt, amikor Walter mindössze 17 éves volt; az akkor 45 éves Picasso pedig még az ukrán táncosnő Olga Hohlovával, Pablo szintén művésszé lett fia, Paulo édesanyjával élt házasságban.

A festmény a jutalékkal együtt 139,4 millió dollárt hozott a Sotheby’s-nek, ami az árverés teljes eladási értékének mintegy 34 százalékát tette ki.


2. Gustav Klimt: Dame mit Fächer, 1917–1918 körül

Fotó: Mathilde BELLENGER / AFP

Sotheby’s London, 2023. június 27. – 85,3 millió font (36,9 milliárd forint).

Gustav Klimt utolsó portréja, amely még a festőművész 1918-ban bekövetkezett halálakor is a festőállványon volt a műteremben, az Európában valaha árverésre bocsátott legdrágább műalkotásként döntött rekordot a Sotheby’s Modern és kortárs aukcióján júniusban Londonban.

A műalkotás becsértéke a 65 millió fontot is meghaladta, így várható volt, hogy megdönti a 2010-es rekordot, melyet Alberto Giacometti Sétáló ember című szobra tartott 65 millió fonttal. Amikor Klimt vászna tízperces licitversenyt követően 74 millió fontnál tartott, az árverésvezető bejelentette, hogy megdőlt a rekord.

Dame mit Fächer egyben a valaha aukción eladott legdrágább Klimt-kép is. Felülmúlta a Christie’snél a 2022-es Paul Allen-gyűjtemény árverésén beállított 104,6 millió dolláros árat .


3. Claude Monet: Le bassin aux Nymphéas, 1917–1919 körül

Fotó: TIMOTHY A. CLARY / AFP

Christie’s New York, 2023. november 9. – 74 millió dollár (25,6 milliárd forint).

Claude Monet 80 éves korához közeledve, hályoggal mindkét szemén, készítette a Le bassin aux nymphéas című képet. A késői impresszionizmus mérföldkövének számító, lélegzetelállító festmény egy olyan tájat ábrázol, ahol az ég és a víz egyetlen kék árnyalatban egyesül, és a tavirózsák jelentik az egyetlen térbeli igazodási pontot.

A festmény a 65 millió dolláros becsült értéket megdöntve 74 millió dollárt ért el a Christie’s novemberi impresszionista és modern művészeti árverésén New Yorkban. A Le bassin aux nymphéas című festményt az árverés előtt még soha nem mutatták be kiállításon vagy aukción. A „lappangó” mű több mint 50 évig volt magángyűjteményben, egyetlen családnál.


4. Jean-Michel Basquiat: El Gran Spectaculo (The Nile), 1983

Fotó: Christie’s Images Ltd. 2023

Christie’s New York, 2023. május 15. – 67 millió dollár (23,2 milliárd forint).

Ez a korai Basquiat volt a Christie’s májusi felhozatalának legértékesebb képe: 45 millió dolláros becsértéket kapott, majd 67,1 millió dollárért kelt. A hatalmas mű, amelyet a művész mindössze 22 éves korában festett, élénk licitharc tárgyát képezte, többek között Larry Gagosian, a kereskedőmogul is ringbe szállt érte. Jelenleg ez a negyedik legdrágábban eladott Basquiat-festmény.


5. Gustav Klimt: Insel im Attersee, 1901–1902 körül

 Fotó: Sotheby’s

Sotheby’s New York, 2023. május 16. – 53,2 millió dollár (18,4 milliárd forint).

Ez a Klimttől ritka és lenyűgöző tengeri tájkép egy olyan helyszínt ábrázol, ahol a művész a nyári vakációit töltötte. A Sotheby’s alelnöke és a modern eladások vezetője úgy jellemezte a helyet, hogy „ahová Klimt elmenekült a bécsi műterméből”, hozzátéve, hogy a tájat felidéső mű, amely eltér Klimt legismertebb munkáinak többségétől, “olyan, mint egy költemény a természethez”. A művet korábban még soha nem kínálták aukción. Az Insel im Attersee eredetileg Otto Kallir osztrák művészettörténész gyűjteményének a része volt. A kép szerepelt a New York-i Galerie St. Etienne 1940-es Saved from Europe című kiállításán, amely kulcsfontosságú esemény volt Klimt életművének amerikai megismertetésében.


6. Francis Bacon: Figure In Movement, 1976

Fotó: Christie’s Images Ltd. 2023

Christie’s New York, 2023. november 9. – 52 millió dollár (18 milliárd forint).

A gyász a központi témája Francis Bacon e művének, amelyen két meggyötört alak birkózik a tüzes narancssárga szőnyegen. Mint Bacon összes műve, ez is mélyen személyes, a veszteségről szóló megragadó meditáció, amelyet szerelme és múzsája, George Dyer halála után született mintegy katartikus válaszként. Az ár alapján ez a nyolcadik legdrágább árverésen eladott Bacon-kép.


7. Mark Rothko: Untitled (Yellow Orange Yellow), 1955

Fotó: Christie’s Images Ltd. 2023

Christie’s New York, 2023. november 9. – 46,4 millió dollár (16 milliárd forint).

A közel két méter magas vászon a művész saját gyűjteményében volt 1970-ben bekövetkezett haláláig.
A Christie’s leírása szerint „drámai aranyszínű ragyogásba burkolja a nézőt”. A mű lenyűgöző provenienciával büszkélkedhet, mivel az elmúlt tíz évben többször is gazdát cserélt. 50 évig a legendás 20. századi gyűjtő- és mecénás pár, Paul és Bunny Mellon tulajdonában volt; 2014-ben Helly Nahmad kereskedő vásárolta meg a művet a Sotheby’s-nél, később magánúton adta el Steve Wynnnek, a legutóbbi tulajdonosnak.


8. Richard Diebenkorn: Recollections of a Visit to Leningrad, 1965

Christie’s New York, 2023. november 9. – 46,4 millió dollár (16 milliárd forint).

A közel két méter magas vászon a művész saját gyűjteményében volt 1970-ben bekövetkezett haláláig.
A Christie’s leírása szerint „drámai aranyszínű ragyogásba burkolja a nézőt”. A mű lenyűgöző provenienciával büszkélkedhet, mivel az elmúlt tíz évben többször is gazdát cserélt. 50 évig a legendás 20. századi gyűjtő- és mecénás pár, Paul és Bunny Mellon tulajdonában volt; 2014-ben Helly Nahmad kereskedő vásárolta meg a művet a Sotheby’s-nél, később magánúton adta el Steve Wynnnek, a legutóbbi tulajdonosnak.


Fotó: Christie’s Images Ltd. 2023

Christie’s New York, 2023. november 9. – 46,4 millió dollár (16 milliárd forint).

Az aukciósház „úttörő festménynek” nevezte a művet, amely egyben Henri Matisse munkásságát ünnepli, hiszen tükrözi a francia mester festményeinek Diebenkorn karrierjére gyakorolt mély hatását. Az 1960-as években Diebenkorn ritka utazást tett a Szovjetunióba, itt látta először személyesen Matisse több tucat festményét.


9. Wassily Kandinsky: Murnau mit Kirche II, 1910

Fotó: Wiktor Szymanowicz / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP

Sotheby’s London, 2023. március 1. – 37,2 millió font (15,5 milliárd forint).

A Sotheby’s a festményt „Kandinszkij kulcsfontosságú remekműve”-ként írta le, amely „radikális fordulópontot jelent a művészettörténetben”. A művész ekkor alakította ki azt az absztrakt nyelvet, amely meghatározta pályafutása hátralévő részét – és jelntősen hozzájárult az absztrakt expresszionista mozgalom kialakulásához.

A mű 1951 óta az eindhoveni Van Abbemuseumban volt. Az intézmény Karl Legattól, egy zsidó kereskedőtől szerezte meg, aki Myrtil Frankkal együtt a Mühlmann ügynökséggel vállvetve dolgozott a nácik által Hollandiában lefoglalt műtárgyak feldolgozásán és eladásán – cserébe azért, hogy elkerüljék saját maguk és családjuk deportálását.

Az eredeti tulajdonos a Johanna Margarete Stern és Siegbert Samuel Stern házaspár voltak, akik jól menő berlini textilüzletüknak köszönhetően gazdag műgyűjteményt hoztak létre. Siegbert 1935-ben meghalt, Johanna Margarete pedig a nácik elől Hollandiába menekült.


10. Henri Rousseau: Les Flamants, 1910

Fotó: Ed JONES / AFP

Christie’s New York, 2023. május 11. – 43,5 millió dollár (15 milliárd forint).

Az 1907-ben készlt posztimpresszionista mű a májusi árverés sztárajánlata volt; az autodidakta művész jellegzetes, lapos, mégis élénk, álomszerű stílusában készült. Tükrözi a Rousseau-művek ritkaságát a piacon, hogy a második legmagasabb aukciós ár ennek csak töredéke: 2,9 millió dollár, melyet 2009-ben fizettek.

Borítókép: Sotheby’s aukció, New York, 2023 november 8., fotó: ANGELA WEISS / AFP

eredeti cikk: A MŰ: https://amu.hvg.hu/2024/01/02/2023-legdragabban-elarverezett-alkotasai/

New Kids on the Wall – a Resident Art karácsonyi képzőművészeti vására

2023. december 14-22. (1085 Budapest, Horánszky utca 5. I. emelet)
nyitva: hétköznap 12:00-19:00hétvégén 10:00-18:00

A vásár katalógusa az alábbi képre kattintva érhető el:

Megjelent a Resident Art karácsonyi képzőművészeti vásár katalógusa. A New Kids on the Wall című vásáron 70 művész közel 250 alkotása látható. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt.

A rendszeresen kiállító művészek mellé közel 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most debütál a kortárs műkereskedelmi piacon. A vásár lehetőséget teremt a fiatalok számára a bemutatkozásra és műveik értékesítésére. A sokszínű válogatás egyszerre szól a bevállalós gyűjtőkhöz, a kezdő vásárlókhoz és azokhoz is, akik most lépnek be a kortárs műkereskedelembe.

„Vásáraink a felfedezésről, a bemutatkozásról és egy új művészetkedvelő és művészetfogyasztó réteg megszólításáról szólnak. Számos pályakezdő tehetséget fedeztünk fel az elmúlt öt évben, akik nálunk debütáltak, majd értékesítették első műalkotásukat ‒ közülük mára többen fontos résztvevői a kortárs művészeti szcénának. Másfelől, sok fiatal művészetkedvelő nálunk vásárolta meg első műalkotását. Erre vagyunk a legbüszkébbek.” ‒ mondják a kurátorok.

Megtekinthető a Resident Art galériában december 14-22 között minden nap.

Cím: 1805 Budapest, Horánszky u. 5. 1. emelet

A katalógus elérhető itt: link

472 tétel, számos könyvészeti ritkaság, antik kiadvány és grafikai mestermunka!

Az Antikvárium.hu felületén november 30-án nyitotta meg kapuit a 2023 karácsonyára készült tárlata, mely egészen december 10-ig várja a licitálókat.

Tekintse meg a kalapács alá kerülő tételek egyedi válogatását!

A karácsonyi aukció exkluzív tétele a Klasszikus Arany Biblia I-II. – Olvasatlan, kiadói állapotú, védődobozos példánya, nyomdatiszta Családi krónika melléklettel.

Az először 1897-ben megjelenő Klasszikus Arany Biblia volt az első olyan hazai bibliakiadás, amelyet színes képekkel illusztráltak. A Szentírás szövegének elbeszélő átiratát, valamint a Bibliára vonatkozó történelmi és teológiai ismereteket is közlő kötetpár igazi jelentőségét az egész oldalas, színes illusztrációk: a híres festőművészek (pl.: Tiziano, Rubens, Raffaello, Leonardo Da Vinci, Rembrandt, stb.) bibliai eseményeket megjelenítő képeinek reprodukciói adták. A páratlan díszmű rangját tovább emelte, hogy abban a címlap “a legszebb Korvin-Kodexek egyikének hű mása.”

Ritka, továbbá gyűjtői állapotban megőrzött bibliafordítások is helyt kaptak az aukciós kínálatban; így:

[Szenczi Molnár Albert], [Caroli Gaspar]: Az mi urunc Jesus Christusnac uy testamentoma/Szent Davidnac soltari – Oppenheim 1612 [Szent Biblia – Uj Testamantum]

Biblia Sacra Vulgatae editionis — Sixti V. et Clementis VIII. Pontif. Max. Auctoritate Recognita uberrimis prolegomenis dogmaticis, et chronologicis illustrata.

The Holy Bible — The national illustrated family bible. With the commentaries of Scott and Henry containing also many thousand critical and explanatory Notes.

Káldi György: Ószövetségi Szentírás I-III./Újszövetségi Szentírás I-II.

Közel 80 gazdagon fotózott, részletes történeti adalékkal ellátott antik kiadvány!

Budán, Pesten, Kassán, Nagyszombaton, Nagyenyeden, Pozsonyban, Veszprémben,

Augsburgban, Nürnbergben, Göttingenben, Glasgowban kiadott kötetek

a 17., 18., és a 19. századból.

Die österreichisch-ungarische Monarchie in Wort und Bild 1-24. Auf Unregung und unter Mitwirkung Seiner kaiserlichen und königlichen Hoheit des durchlauchtigsten Kronprinzen Erzherzog Rudolf. avagy Az Osztrák-Magyar Monarchia irásban és képben 1-24. Rudolf trónörökös főherczeg ő császári és királyi fensége kezdeményezéséből és közreműködésével

Első kiadás. Teljes sorozat különálló egységes kötetekben!

Minden eddiginél több tétel a szabadságharc idejéből és korszakából!

Grafikák, versgyűjtemények, regények, és díszmunkák.

Köztük: Petőfi Sándor: A hóhér kötele c. egyetlen regényének első kiadása,

mely Pesten 1846-ban Hartleben Konrád Adolf gondozásában jelent meg.

Az aukció szervezői licitálásra hívják a bibliofil kötetek gyűjtőit.

Kiváló állapotban megőrzött kötetek, számozott példányok, ritka próbanyomatok, egyedi kidolgozású könyvkötészeti remekek…

Válasszon gyűjteményébe színes kínálatunkból!

Az aukció közel 250 első kiadásban megjelent kötetet válogat,

köztük mintegy 70 dedikált, aláírt példányt.

Így többek között Benedek Marcell, Csukás István, Fekete István, Feleky Géza, Füst Milán, Karinthy Frigyes,

Kassák Lajos, Keleti Arthur, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Örkény István

Pilinszky János, Pósa Lajos és Tersánszky Józsi Jenő keze vonását őrző kötetekre lehet licitálni.

Egyre több minőségi sorozat egyedi válogatása kerül az Antikvárium.hu aukciós tárlatába!

Móra Ferenc munkái – Jubileumi díszkiadás 1-11. kötet (aláírt példány)

Karinthy Frigyes munkái I-X. (A “Tanár úr kérem” c. kötetben Karinthy Frigyes aláírásával. Teljes sorozat.)

Arany János összes költeményei 1-6. (Teljes kötetsor.) — (A kötetek szerepeltek az ÁKV 1977. évi, XI. aukciójának 41. tételeként.)

A Pallas Nagy Lexikona I-XVIII. (Teljes sorozat!)

Brehm – Az állatok világa 1-19. (Teljes sorozat)

Cantu Caesar: Világtörténelem 1-15. (Teljes sorozat!)

Fáy András szépirodalmi összes munkái 1-8.

Jókai Mór művei – Centenáriumi kiadás 1-100. + Előfizetők névsora (Teljes sorozat!)

Shakespeare színművei 1-19. (Teljes kötetsor.)

Dr. Szalay József, Dr. Baróti Lajos: A magyar nemzet története I-IV. (Kaucsuk kötésben!)

Válogasson kiváló állapotban megőrzött díszműveket könyvespolcára!

Több mint 60 egyedi kiállítású tétel.

Karácsonyi kínálatába az Antikvárium.hu aukciós csapata minden eddiginél több ritka térképészeti kiadványt válogatott össze – tekintse meg témakörünket!

Kalapács alatt:

A magyar állam közigazgatási térképe, 1914. Mérték: [1:400.000]

[Johann Baptist Homann]: Accurata Utopiae Tabula

Jakabffy Lajos: Szeged sz. kir. város határának színes térképe 1919.

Tobias Conrad Lotter: Planisphaerum Coeleste

Edmund von Zuccheri: Carte Générale et postale du Royaume de Hongrie, de la Transylvanie, de la Croatie & de l’Esclavonie, du pays des confins militaires, et de la Bukovina 167 cm x 105 cm (térkép)

Licitáljon ritka metszetekre, metszetsorozatokra!

Magyar városképsorozat Solnock [Szolnok, 1686]; Segedin [Szeged, 17. sz.]; Ziget [Szigetvár, 1686]

Sendrae [Szendrő látképe, 1686]

Az aukció tételei között számos ritka érdekesség, többek között féltve őrzött bankjegy-gyűjtemény, régről őrzött, kézzel írt gyógyszerészeti receptúra-gyűjtemény, számos térképészeti kiadvány, valamint egy hidászati fotógyűjtemény is fellelhető.

Keresse fel az online aukciós platformot és licitáljon a tételek közül arra, amely még színesebbé, még gazdagabbá tenné gyűjteményét!

Tekintse meg az aukciós katalógus tradicionális részévé vált grafikai kínálatot!

Artner Margit, Barabás Miklós, Borsos Miklós, Csergezán Pál, Csók István,

Gross Arnold, Gy. Szabó Béla, Kosztolányi-Kann Gyula, Paulovits Pál, Perlmutter Izsák, Slowikowski Ádám

Az egyes köteteket az érdeklődők megtekinthetik, és személyesen kézbe vehetik a webáruház IX. kerületi, budapesti átadópontján november 30-tól december 7-ig.

A már jól ismert módon minden egyes kötetről az átlagos katalógusinformációnál sokkal gazdagabb fotóanyag és írásos háttérinformáció (a leiratokon túl előszó, tartalomjegyzék és fülszöveg van minden olyan könyvnél, ahol ezek rendelkezésre állnak) található a webáruház aukciós felületén, hathatósan segítve ezzel a licitálás előtti tájékozódást új és visszatérő ügyfeleink számára egyaránt.

Utolsó Felhívás: Magyar Horizontok

Tettamanti Ádám (1988) Napnyugta, 2023

Utolsó Felhívás: A Magyar Horizontok a magyar szcéna legkiemelkedőbb és legígéretesebb alkotóit vonultatja fel!

A Magyar Horizontok: Best of Best online aukcióján november 24-én 19 óráig van lehetőség licitálni 50 hazai kortárs művész, több mint 100 kivételes alkotására.

A LAVOR alapítói évek óta szenvedéllyel támogatják és ünneplik a művészeti életérzést, melyet most első aukciójuk keretében az alkotások által is formában öntenek. Az általuk válogatott művek nemcsak a magyar képzőművészet sokszínűségét jelenítik meg, hanem kifejezik a kortárs magyar életérzést és annak kollektív gondolatvilágát.

AZ ÁRVERÉSI KATALÓGUS IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ

Kemény György (1936) Rubens kép egyenesei, 2019

Az aukció keretében számos kiemelkedő alkotóval találkozhatunk, akik ikonikus alakjai a kortárs magyar művészetnek. Olyan neves művészek munkáit is megvásárolhatjuk, mint Kemény György, aki a 60-as évek pop art kulcsfontosságú alkotásait hozta létre és számos nemzetközi díjat nyert műveivel.Váli Dezső az egyik legkeresettebb kortárs alkotó. Művei rendszeres szereplői a hazai aukcióknak. Kepeit hosszan, gyakran évekig érleli, és rendszeresen katalogizálja, melyet érdemes a deske.hu-n köventi. Palotai Gábor, a svéd-magyar tervező, művész és grafikus kiemelkedő művészeti teljesítményt nyújtott az évek során, többszörös Red Dot Design nyertes és a 2019-es Velencei Biennálé Magyar Pavilon arculatának és nyitóelemének tervezője. Hegedűs 2 László multimediális művész, munkássága létezésünk legfontosabb aspektusait érinti – az idő múlását, az örökkévalóságot és az emlékezést.

Váli Dezső (1942) Műterem estefelé – A 2023 40, 2023 (balra)
Hegedűs 2 László (1950) A növény is nő, 2018-2021 (jobbra)

Az aukció keretében pedig nem csak a befutott, hanem a feltörekvő művészek is helyet kapnak, így lehetőség nyílik licitálni ígéretes fiatal alkotók műveire is. A résztvevő művészek munkássága sokféle stílust és irányzatot ölel fel, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb alkotást.

A műalkotásokra legkésőbb november 24-én, pénteken 19 óráig lehet licitálni. Az alkotásokat pedig nagy felbontásban a LAVOR oldalán meg lehet tekinteni.

Geibl Kata (1989) There is Nothing New Under the Sun, 2022 (balra)
Verebics Kati (1980) Spillow, 2021 (jobbra)

A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) jóvoltából, pedig minden vásárlás mellé ingyenesen jár Kertész László: Kortárs Műgyűjtés kézikönyve, valamint ezen felül minden 300 000 forint értékű, vagy azt meghaladó műtárgyvásárláskor az érték 10%-a CCA ArtCreditként jóváírásra kerül, mely kurzusok és galériaséták formájában levásárolható.

Jánosi Anna (1985) Suture Rupture, 2023

Az aukcióban résztvevő művészek teljes névsora:

Kemény György (1936), Váli Dezső (1942), Hegedűs 2 László (1950), László Kiss Dezső (1953), Soós Tamás (1955), Palotai Gábor (1956), Szotyory László (1957), Tóth Csaba (1959), Koroknai Zsolt (1961), Somody Péter (1963), Vedres Ági (1965), Gál András (1968), Sipos Barbara (1969), Ferenczy Zsolt (1970), Gábor Enikő (1972), Glázer Attila – THE MULTIARTIST (1975), Szax Olivér (1975), Mayer Hella (1976), Földesi Barnabás (1980), Verebics Katalin (1980), Czanik Mátyás (1981), Verebics Ágnes (1982), Fajgerné Dudás Andrea (1985), Jánosi Anna (1985), Meszlényi Karl (1985), Bardon Barnabás (1987), KristofLab (1988), Szabó Franciska (1988), Tettamanti Ádám (1988), Czinder Fanni (1989), Geibl Kata (1989), Kecső Endre (1989), Merényi Dávid (1989), Papp Eszter (1989), Hajgató Terézia (1990), Matisz Richárd (1990), Nagy Boglárka (1990), Szalontai Margit (1990), Balogh Gallus (1991), Biró Dávid (1992), Eddie Wolf (1992), Kalán Viktória (1993), Határ Attila (1994), Németh Ábel (1994), Enyedi Zsolt (1996), Győrbíró Csenge (1996), Labrosse Dániel (1997), Sibitka Anna (1997), Tomecz Dániel (1997), Borsos Lőrinc (2008).