A hazai műkincspiacon magánkereskedelemben a nyilvános eladások között a valaha volt legmagasabb áron vásárolták meg Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festményét a Virág Judit Galéria nyári kiállításán. Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve a festő egyik legrejtélyesebb festménye.
A Csontváry-életmű ismert alkotásai közül alig több mint 20 festmény található meg magángyűjteményben, a többit múzeumok, közgyűjtemények őrzik. Ezért a Csontváry-festmények valódi ritkaságnak számítanak a műkereskedelemben. A festőművész eddigi legdrágábban értékesített festménye a Traui tájkép naplemente idején volt, ami 240 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria 2012-es téli aukcióján.
„A Hídon átvonuló társaság legutóbb 2006-ban szerepelt a Virág Judit Galéria aukcióján, akkor 180 millió forintért vásárolta meg egy magángyűjtő. Megtisztelő, hogy 15 évvel később ismét mi értékesíthettük a festményt, amely nyári kiállításaink főműve lett. Az alkotást ismét magángyűjtő vásárolta meg. A felek kölcsönös megállapodása alapján az eladási árat nem hozhatjuk nyilvánosságra, de magánkereskedelemben Magyarországon a valaha volt legmagasabb árú festményeladásról beszélhetünk” – emelte ki Törő István, a Virág Judit Galéria ügyvezetője.
A Hídon átvonuló társaság Csontváry Kosztka Tivadar egyik legtöbbet reprodukált alkotása. A 60×72 centiméteres képet a művészettörténészek Csontváry nagy kompozícióinak előzményeként tekintik. Szimbolikáját régóta kutatják, azonban eddig még senkinek sem sikerült igazán feltárni. A dinamikus kompozíciójú festményt mesebeli álmodozó figurák, vadászok, lovasok, köztük egy amazon, bohócok, gyermekét karjában tartó anya, tétova férfiak népesítik be. A Hídon átvonuló társaság is azok közé az alkotások közé tartozott, amelyeket a művész a bérelt patikájában őrzött. A közönség először a festő halála után 11 évvel, 1930-ban az Ernst Múzeum Csontváry kiállításán láthatta.
Rekordáron, 8,86 millió fontért (3,684 milliárd forint) kelt el Leonardo da Vinci Medvefej című rajza csütörtökön egy londoni árverésen.
A mindössze 7 centiméteres, ezüstpont-technikával pink-bézs papírra készült rajz egyike “annak a kevesebb mint nyolc fennmaradt Leonardo-rajznak, amely még magánkézben van a Brit Királyi Gyűjteményen és a chatsworthi Devonshire Gyűjteményeken kívül” – írta a Christie’s aukciósház.
Előzetesen 8-12 millióra becsülték a leütési árat. A rajzra egyetlen ember licitált. A jutalékokat is magában foglaló 8,886 millió fontos vételár meghaladja az előző rekordot: Leonardo (1452-1519) Ló és lovas című rajzát 2001-ben valamivel több mint 8 millió fontért (mai árfolyamon 3,3 milliárd forint) adták el.
A rajz tulajdonosait Thomas Lawrence brit festőig lehet visszakövetni. Lawrence 1830-as halála után a Medvefej a festő kereskedőjéhez, Samuel Woodburnhöz került, aki 1860-ban eladta a Christie’snek 2,50 fontért. Jelenlegi tulajdonosa 2008 óta birtokolja. A világ legdrágább festménye, a Leonardónak tulajdonított Salvator Mundi 2017-ben a Christie’s árverésén 450 millió dollárért (mai árfolyamon 135,8 milliárd forint) kelt el.
A világ két vezető árverőháza, a Christie’s és a Sotheby’s számos új aukciós formátummal és technikai újítással hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években, de közben szorgalmasan barkácsoltak hálózatukon is. E téren az újdonságok nem egyszerűen földrajzi terjeszkedést jelentenek.
A műkereskedelem globalizálódása az utóbbi évtizedekben a nagy nemzetközi aukciósházakat is hálózatuk rendszeres bővítésére késztette. Ez elsősorban a kiemelt ügyfelekkel kapcsolatot tartó, értékesíteni tervezett műtárgyaikat az adott ház számára megnyerni igyekvő képviseletek számának növelését jelentette: a két legnagyobb háznál, a Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél ezek száma már 80 körül mozog és Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Azoknak a városoknak a száma viszont, ahol árveréseket rendeznek, lényegesen alacsonyabb és lassabban is változik. A két ház listája e tekintetben alig különbözik: New Yorkban, Londonban, Párizsban, Milánóban, Genfben, Zürichben, Dubaiban és Hong Kongban mindketten árvereznek, s mellettük a Christie’s Amszterdamban és Sanghajban is aktív. Az egyes helyszínek súlya rendkívül eltérő; a hierarchia élén New York áll, majd London és – egyre inkább – Hong Kong következik. Ezekben a városokban szinte a műtárgyak minden kategóriáját és gyakran műtárgyaknak nem minősülő luxuscikkeket is árvereznek, és rendszerint itt kerülnek kalapács alá a legmagasabb árfekvésű tételek. Egyes városokban ugyanakkor a műfaji vagy akár a földrajzi kínálat is erősen korlátozott; Zürichben például mindkét ház csak svájci képzőművészeti alkotásokat árverez, míg Genf a legfontosabb ékszerárveréseknek ad otthont. A városok felsorolásából jól látható, hogy egyelőre mindkét ház hálózata Európában a legsűrűbb, s mivel nem is ez a kontinens mutatja a leggyorsabb fejlődést, új árverőterem megnyitására itt már hosszabb ideje nem is került sor.
A Sotheby’s új kölni székháza, az Oppenheim Palota. A Sotheby’s jóvoltából
Most azonban megtört a jég, a Sotheby’s bejelentette kölni árverőházának megnyitását. Ez végül is nem meglepő, hiszen Németország 3%-os részesedéssel az artprice legfrissebb, tavalyi adatai szerint a globális műkereskedelem ötödik legnagyobb szeletét hasítja ki magának – igaz, jócskán lemaradva a piac legnagyobb szereplőitől, de biztosan megelőzve azokat az országokat – Olaszországot, Svájcot és Hollandiát – ahol a két nagy ház közül legalább az egyik tart aukciókat. A német művészet ráadásul a műkereskedelem kínálati oldalában is igen fontos szerepet játszik – a régi mestereknél Dürertől Cranach-ig éppúgy, mint a moderneknél Kirchnertől Beckmannig vagy a kortársaknál Richtertől Baselitzig. És nincs hiány keresletben sem: a magángyűjtők mellett – akik közül nyolcan is szerepelnek az ARTnews TOP200 Collertors listájának legfrissebb kiadásában – Münchentől Hamburgig nagyon sok jelentős céges gyűjtemény is épül és tiszteletre méltóan magas a közgyűjtemények száma is, melyeknek akvizíciós büdzséje ugyan Németországban is viszonylag szerény, de az átlagosnál így is nagyobb. Persze egy árverőház számára az aukciós helyszínek kiválasztásánál más szempontok is szerepet játszanak – így például Svájc esetében nyilvánvalóan nagy súllyal esett latba, hogy az ország a pénzvilág egyik központja és a műkereskedelem egyik legfontosabb tranzitországa. Németországban valószínűleg több tényező is hátráltatta, vagy legalábbis nem tette sürgetővé a „két nagy” számára saját aukciósterem nyitását – miközben képviseleteikkel régóta behálózzák az országot, hiszen a Christie’s öt, a Sotheby’s négy német városban van jelen. És éppen ezeknek a képviseleteknek a jó munkája az egyik ok, amiért eddig nem szerveztek aukciókat Németországban; a német gyűjtők nagyobb értékű munkái könnyen utat találtak a New York-i vagy londoni árverésekre, mint ahogy azok vevőkörében is ott voltak-vannak a német gyűjtők. A másik, a „két nagyot” óvatosságra intő ok az lehetett, hogy Németországnak sok, nagyrészt gazdag hagyományokkal és tapasztalatokkal rendelkező „saját” aukciósháza van, amelyek ráadásul jól lefedik az országot; a legnagyobbak Münchenben, Kölnben és Berlinben működnek. Kialakult tehát egyfajta „munkamegosztás”, aminek keretében az alacsonyabb értékű művek beadói és potenciális vevői a német aukciósházakkal bonyolították üzleteiket, míg a több millió, vagy több tízmillió eurós tételeket a „nagyoknál” adták-vették a műkereskedelem főbb nemzetközi központjaiban. Jellemző, hogy miközben a fentebb említett német mesterek munkái New Yorkban vagy Londonban nem ritkán több tízmillió eurós vagy dolláros árat érnek el, a német árverési rekordot egészen a legutóbbi napokig egy 1942-es Max Beckmann festmény tartotta, amely 2018-ban a berlini Grisebach árverésén 5,5 millió euróért kelt el és került egy svájci magánalapítvány tulajdonába. (Néhány nappal ezelőtt ez a rekord megdőlt, amikor egy kínai gyűjtő 9,5 millió eurós kalapácsot, jutalékkal és forgalmi adóval együtt 14,5 millió eurót fizetett a stuttgarti Nagel Aukciós Háznál egy, a Ming-dinasztia korában, 1473-ban készült, Vajrabhairava istenséget ábrázoló szoborért. A 169 kilót nyomó alkotás zömmel bronzból készült, de tíz kiló aranyat is felhasználtak hozzá. A szobor közel fél évszázad után bukkant fel újra a műkereskedelemben; a mostani árverésre egy svájci gyűjtő adta be.)
A német aukciós piac eddigi legdrágább tétele, Vajrabhairava bronz szobra 1473-ból. A Nagel Auktionen jóvoltából
A németországi nyitás másik okát a pandémia tapasztalataiban kell keresnünk. A járványt, és az ezzel járó utazási korlátozások időszakát az átlagosnál lényegesen kisebb veszteséggel vészelték át a műkereskedelem azon egységei – aukciósházak, vásárok –, amelyek nem globális, hanem regionális vagy akár lokális ügyfélkörrel dolgoznak, azaz a földrajzi közelség a digitalizáció korában újra értékké vált. A vezető német aukciós házak többsége 2020-ban sem könyvelt el visszaesést, többen még ebben a nehéz évben is forgalomnövekedést, bővülő ügyfélkört tudtak felmutatni. Míg más országok esetében a döntés megszületése után általában már nem nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy melyik városban legyen az új árverezőház, a műkereskedelemben is több központú Németország esetében ez komoly dilemmát jelenthetett a Sotheby’s-nek. Választásuk talán azért eshetett a komoly helyi konkurenciát felmutató Kölnre, mert a város művészeti infrastruktúrája különösen fejlett – jelentős múzeumokkal, ismert galériákkal és az ország legfontosabb művészeti vásárával, az Art Cologne-nyal –, földrajzi elhelyezkedése pedig könnyen elérhetővé teszi a Benelux államokban élő gyűjtők számára is. A hivatalos nyilatkozatokban az aukciósház vezetői a német gyűjtőkör növekedését jelölik meg fő okként és tagadják, hogy a lépésnek köze lenne a Brexithez. Adataik szerint a nehéz tavalyi évben a licitálók között 40%, a sikeres licitálók, azaz a vásárlók körében pedig 30% volt Németországban az új ügyfelek aránya – ezek valóban imponáló számok. Úgy vélik, a helyi házakkal szemben komoly versenyelőnyt jelent számukra, hogy kínálatuk egy sokkal szélesebb potenciális vevőkörhöz jut el.
A döntéssel természetesen Köln lesz a Sotheby’s németországi központja, ami a patinás Oppenheim Palotába költözik be. Az elegáns épületben a private sale üzletághoz kapcsolódó kiállításokat terveznek, amelyeken a műtárgyak mellett luxuscikkek is helyet kapnak. Az aukciós program erre az évre három árverést tartalmaz, egyelőre online formában, de a cég vezetői a következő évekre a tapasztalatok függvényében nem zárják ki élő árverések szervezését sem. Az első online árverés szeptember 10-17. között lesz, modern mesterek, köztük Otto Piene és Markus Lüpertz munkáival, a tételek becsértéke várhatóan 3 ezer és 300 ezer euró között mozog majd. Novemberben fiatal, feltörekvő művészek alkotásait kínálják, köztük olyanokét, akiknek ez lesz az első aukciós szereplése – a hasonló aukciók Franciaországban már komoly sikert arattak. A tételek között képzőművészeti alkotások, fotók és design objektek egyaránt szerepelnek majd. A harmadik árverésen luxuscikkeket – táskákat, órákat, ékszereket, stb. – kínálnak; ez a kategória az elmúlt években növekvő népszerűségnek örvendett a ház árverésein. Ugyanakkor tudatában vannak annak is, hogy a helyi árverőházakhoz hasonlóan őket is negatívan érinti, hogy Németországban viszonylag szigorú a kulturális örökségvédelmi törvény és a műtárgyakra nem a kedvezményes, hanem a normál ÁFA-kulcsok érvényesek. Ez utóbbi szabály megváltoztatásáért a német műkereskedelem hosszabb ideje lobbizik és új érvként a pandémia okozta nehézségeket is bevetették – egyelőre hiába.
A Christie’s most megnyílt új southamptoni regionális galériája. A Christie’s jóvoltából
Míg korábban a képviseletek, illetve az árverési csarnokok jelentették a két nagy ház jelenlétének lehetséges formáit az egyes országokban és városokban, most mindketten kísérleteznek egy olyan új formával is, ami valahol a kettő között helyezkedik el: több a képviseleteknél, de kevesebb az árverőtermeknél. A Christie’s-nél ezeket az új egységeket regionális galériáknak hívják és eddig kettő volt belőlük – Los Angelesben és San Franciscoban. Idén újabb kettőt nyitnak, szezonális jelleggel, ugyancsak az USÁ-ban, Southamptonban és Aspenben. A regionális galériák nem rendeznek árveréseket, de bemutathatják a küszöbön álló aukciók legérdekesebb tételeit és rendezhetnek értékesítéssel egybekötött kiállításokat, azaz szerepet kapnak a private sale-ben.
A Sotheby’s nem így hívja ugyan, de hasonló megoldással kísérletezik most, ráadásul Európában. „Oda kell mennünk, ahol az ügyfeleink vannak” jelszóval Monacoban nyitnak egy, a nyári hónapokban működő pop-up kiállítóteret, a Christie’s regionális galériáihoz hasonló feladatkörrel. A július 3-i indulást a Grimaldi Forum retrospektív Alberto Giacometti-kiállításának megnyitásához, illetve a hagyományosan sok látogatót vonzó Art Monte Carlohoz kötik. A nyitó kiállításon többek között Pablo Picasso, Francis Picabia, George Condo és Lucio Fontana festményeit, illetve exkluzív ékszereket és más luxuscikkeket vásárolhatnak a kellően vastag pénztárcával rendelkező látogatók. Később Karl Lagerfeld hagyatékából terveznek ugyancsak vásárlással egybekötött bemutatót. A vagyonos polgárairól ismert Monaco a nagy vetélytárs érdeklődését is felkeltette: a Christie’s júliusban egy étteremben rendezendő private sale kiállítással teszi itt le a névjegyét, amin a képzőművészetet ugyancsak ékszerekkel kombinálja. Monaco műkereskedelmi szerepének erősödéséről tanúskodik az a minapi – nem árverőházi – hír is, miszerint a világ egyik legnagyobb kereskedelmi galériája, a Hauser & Wirth június 19-én állandó kiállítóteret nyitott itt és elsőként Louise Bourgeois műveiből rendezett bemutatót.
Nyitókép: Wayne Thiebaud: United (Sunglasses) / Forrás: Christie’s
Szerző: Emőd Péter A cikk 2021. július 5-én jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.
A BÁV árverésen bukkant fel egy elveszettnek hitt Esterházy-porcelántál, amelyet a fertődi Esterházy-kastély felújítását követően ugyanabban a porcelánteremben állítanak ki, ahol korábban az Esterházy család őrizte.
A BÁV Centenáriumi aukcióján szereplő imari stílusú japán porcelántál eredetiségét egy, a közelmúltban felfedezett katalógus segítségével bizonyították. A valaha az Esterházy család gyűjteményében szereplő porcelántál felbukkanása kuriózumnak számít a műkereskedelemben.
Eszterháza megépítője, I. “Fényes” Miklós herceg porcelánszeretetéről tanúskodott, hogy gyűjteménye a 18. században a legfényesebb európai hercegi és uralkodói udvarok kollekciójával vetekedett. Ebben bécsi, meisseni, frankenthali manufaktúrák ritka darabjai mellett kínai és japán porcelánokat is őrzött. A gyűjtemény legszebb darabjait a kastélyban kialakított díszes nyolcszögletű porcelánterem aranyozott polcain helyezte el, emellett a hercegi és hercegnői lakosztályokban is számos porcelántárgy volt látható. A korban divatos kínaizáló stílusú, keleti műtárgyakkal és kínai lakk táblákkal díszített lakk-kabinetekben japán és kínai vázákat, szobrokat is őriztek. A porcelánok 1790 után, a család Kismartonba költözését követően is Eszterházán maradtak.
A 19. században, Esterházy II. majd III. Miklós herceg tovább bővítette a kollekciót. A család segítette a magyar porcelángyártás elindítását, a Herendi Porcelánmanufaktúra megteremtését is. A manufaktúránál hagyomány, hogy a híres megrendelőkről mintát neveznek el. A család keleti porcelánok iránti rajongását őrzi az Esterházy-dekor, amelyet egy, a gyűjteményben szereplő kínai porcelán ihletett. A mély tűzű vörös alapon fehér növényi motívumokkal díszített darabok a mai napig népszerűségnek örvendenek. Ezt a jellegzetes színvilágot idézi a BÁV Centenáriumi árverésén szereplő imari stílusú japán porcelán tál.
Eszterháza kastélyegyüttesét, benne a család műgyűjteményével, a második világháború után súlyos veszteségek érték. A kastélyt kifosztották, az ott őrzött műtárgyak nagy része elveszett vagy megsemmisült. A kastély eredeti berendezésének darabjai rendkívül ritkán, de felbukkannak a műkereskedelemben. Ez történt akkor is, amikor a BÁV szakértőit egy imari porcelántállal keresték meg. A közelmúltban felbukkant dísztál már két generáció óta a család birtokában volt, de se a származásáról, se az értékéről nem volt tudomásuk.
Az 1690-1730 között Japánban készült, vörös és arany krizantémokkal, hortenziákkal és középen vázával díszített nagyméretű dísztálra azonnal felfigyeltek a szakértők, meglepetést okozott a hátán lévő, erősen megrongálódott Esterházy leltári jelzés. A BÁV szakértői biztosra vették, hogy az Esterházy-gyűjteményből származik, azt nem tudták pontosan meghatározni, hogy mikor vásárolhatták, és melyik teremben volt eredetileg elhelyezve a dísztál.
A tál felkeltette a fertődi Esterházy-kastély gyűjteményét kezelő Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. figyelmét, és kezdeményezték a tárgy védetté nyilvánítását. Felfedeztek egy 1938-ban elkészített, a fertődi Esterházy-kastély gyűjteményét bemutató leltárt is. A leltár részletes leírást adott három olyan imari porcelán tálról is, amelyeket ugyanazokkal a virágmintával és vázával díszítettek, mint az árverésre bocsátott darabot. Így nem lehetett kétséges, hogy az Esterházy-gyűjtemény egy elveszett darabja bukkant fel.
A dísztálra június 23-án, a BÁV Centenáriumi aukcióján 250 ezer forintos kikiáltási árral lehetett licitálni. A tál hosszú licitharc végén 660 ezer forintért kelt el. A leütést követően a fertődi Esterházy-gyűjtemény bejelentette, hogy élni kíván elővásárlási jogával, így az alkotás visszakerül az Esterházy-gyűjteménybe.
