Az erotikus művészet az ősidők óta velünk él, elég csak a Willendorfi Vénuszra, a Lausseli Vénuszra gondolnunk vagy akár a pompei falfestmények már–már naturalisztikus képi világára. A szexuálisan túlfűtött tárgyak sokáig a művészet peremére szorultak, azonban a modern korszellem, úgy fest, hogy győzedelmeskedett a prüdérián. A világ egyik legnagyobb aukciósháza, a Sotheby’s – saját komfortzónjából kilépve – Erotic: Passion & Desire címmel februárban megrendezte első olyan árverését, amely az erotikát állította középpontba. A nagyszabású eseményt az AXIOART facebook oldalán is megosztottuk, illusztrációnak pedig Robert Mapplethorpe Íj és nyíl (Lisa Lyon) című képét választottuk. Ahogy kiment a posztunk több ismerősünk is szólt: cseréljük le a képet, mert le fogják tiltani a profilunkat. A vád: pornográfia terjesztése.
Robert Mapplethorpe: Íj és nyíl (Lisa Lyon) 1981. A Sotheby’s jóvoltából
Balázs Béla a 19. század elején a következőket írta a Nyugatban: „Bizonyos, hogy mai kultúránk legaktuálisabb feladatai közé tartozik egy új állásfoglalás az erotikával szemben, egy új közszeméremérzésnek, egy új nemi morálnak a megteremtése. Bizonyos, ha csak valami új aszkéta fanatizmus nem gyullad ki hírtelen a fehérbőrűek között, akkor az erotikát rejtő falak immár védtelenek.” Jelentem: 2017-ben még mindig állnak a falak! Egy közösségi oldal esetében még könnyebb kibúvót találni, hiába korhatárhoz kötött a regisztráció gyerekek is láthatják a tartalmakat. De azért elszomorító, hogy nem tudunk különbséget tenni erotikus művészet és pornográfia között.
Három pontban össze lehet foglalni a leggyakrabban ismétlődő érveket az erotikus művészet ellent:
- Ezek a képek felcsigázzák érzékelésünket, sértik a közerkölcsöt.
- A gyerekek nem láthatják ezeket a képeket.
- Nem okozhat tiszta művészi élvezetet, mert másra gondolunk.
Relevánsak-e ezek az érvek?
1; A képek valóban felcsigázhatják az érzékelésünket, azonban fokozott elragadtatást nemcsak egy erotikus kép tud kiváltani. Biztos mindenkivel megesett már, hogy beszippantotta egy műalkotás. Emlékszem arra a pillanatra, amikor évekkel ezelőtt először láttam Jan Veermer van Delft festményét, A tejet öntő lány-t. Az alak egyszerűsége, a hétköznapi mozdulata annyira magával ragadott, hogy a mai napig nem tudom eldönteni, hogy két percig vagy fél óráig bámultam a képet.
Jan Veermer van Delft: A tejet öntő lány (1660). A Google Art Projekt jóvoltából
2; A gyerekek ma már rengeteg mindent látnak, hallanak. Azt feltételezni, hogy az erotikus művészet megrontja őket balgaság. A gyerekek nagyon okosak, megérzik, ha titkolni akarunk előlük valamit, a kíváncsiság pedig idővel úgy is győzedelmeskedik. Előbb-utóbb találkozni fognak pornográf tartalmakkal. De fontos lenne, ha érzékelnék a különbséget erotikus művészet és pornográfia között. Míg a pornográfia a testet explicit, személytelen tárggyá alacsonyítja, addig az erotikus művészet középpontjába a megtestesült személy iránti érdeklődés kerül.
3; Véleményem szerint a meztelen testet ábrázoló műnek is van tiszta élvezeti értéke. Helmut Newton női alakjaival nem biztos, hogy szexuális kapcsolatot akarunk csak azért létesíteni, mert a szemünk hosszabban elidőzik egy-egy részleten. Amikor a Szépművészeti Múzeumban láttam Egon Schiele festményét, az Ölelés-t, annyira nagy hatással volt rám a kép, hogy megosztottam az egyik közösségi oldalon. Egy volt művészettörténet szakos hallgatótársam akkor ezt írta: „Ezt én is kiszerettem volna rakni borítóképnek csak túl merésznek véltem.” Ezután hosszan magyarázkodnom kellett arról, hogy Schiele képén az erotika csak eszköz, aminek a segítségével láthatóvá teszi a kapcsolatok intimitását.
Egon Schiele: Ölelés (1917). A Google Art Projekt jóvoltából.
1 érv: A szex, mint művészeti fegyver:
Az expresszionista, Klimt-tanítvány, Schiele mintegy „művészi fegyverként” használta a szexet, már nagyon korán jelen volt életében. Vörösre festett szemérmű kislány, párok szeretkezés után, önkielégítést ábrázoló önarckép: szinte nincs még egy olyan festő a művészettörténetben, akinek alkotói munkásságában a testiség, az erotika ennyire a középpontban lett volna. A polgári Ausztriát a maga idejében megdöbbentette Schiele stílusa, a művésznek 1912-ben 24 napot közszeméremsértés címen börtönben kellett töltenie. Idén, Schiele halálának 100. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján a bécsi Albertina február 27-én nyílt tárlata az életmű értelmezésének új lehetőségét kínálja. A bécsi Schiele szakértő, Thomas Ambrozy bebizonyította, hogy az eddig vulgárisnak hitt képek inkább allegóriák, amiket Assisi Szent Ferenc írásai ihlettek. A szexualitást fegyverként használó festő olvasta, és gondosan jegyzetelte Szent Ferenc filozofikus szövegeit. Ambrozy szerint a képeken a moralitás keveredik az erotikával.
Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!
Forrás:
Erotomane und Moralist?
Balázs Béla: Erotikus művészet és művészeti erotika
Az események két évig a nyilvánosság megkerülésével zajlottak. Egyfelől a hatóságok meg akartak bizonyosodni arról, hogy a műtárgyak eredetiek, másfelől megpróbálták feltérképezni a tulajdonosokat. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Cornelius Gurlitt nyilatkozott a Der Spiegelnek: szerinte édesapja jogosan jutott a képekhez, ezért az augsburgi ügyészségnek elküldte a gyűjtemény jogi helyzetét tisztázó dokumentumokat. A szakértő bizottság ekkor megállapította, hogy a gyűjtemény közel 500 műtárgya lopás vagy kikényszerített vásárlás útján jutott a családhoz. A jogi huzavonát látszólag 2014 februárjában sikerült megoldani, ekkor Cornelius Gurlitt megállapodást kötött a német állammal és Bajorországgal; hozzájárult, hogy a szakértői munkacsoport megvizsgálja az apjától származó művek hátterét; vállalta, hogy visszaadja a jogos tulajdonosoknak vagy azok örököseinek az összes olyan alkotást, amelyről megállapítható, hogy erőszakkal szerezték meg a nácik.
