Latest Posts

Mi lett a háborús műtárgylopásban érintett Gurlitt-gyűjteménnyel?

Szerző: admin

Az 1998-as washingtoni konferencián 44 ország állapodott meg a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásának rendjéről. Korábban egyetlen országban sem született törvény arra, hogy ezeket a műtárgyakat miként szolgáltassák vissza a jogos tulajdonosoknak. A megállapodásnak köszönhetően 1999-ben a holland állam 9 év pereskedés után több mint 200 műalkotást adott vissza a Goldsticker családnak. A botrányokkal tarkított perek időigényesek: nehéz kideríteni kié volt a műtárgy eredetileg, komoly feladat megtalálni az élő örökösöket, és ezután még bizonyítani kell a restitúció jogosságát. Az eljárás során az idő a legnagyobb ellenség, minél távolabb kerülünk az eseményektől, annál nehezebb megtalálni a hozzátartozókat. A kétes eredetű Gurlitt-gyűjtemény műtárgyai esetében a mai napig tart a nyomozás. Februárban a gyűjtemény két darabja – Camille Passaro: Kilátás a Szajna partra a Pont-Neuf-nál és Adolph von Menzel: Gótikus enteriőr –  került vissza a jogos tulajdonosukhoz.

A Gurlitt-gyűjteményről

A nácik megbízásából Hildebrand Gurlitt művészettörténész, – sok kollégájához hasonlóan – összegyűjtötte az elfajzottnak ítélt képeket, amelyekk értékesítéséből az állam külföldi devizához juthatott. Gurlitt azonban a legjobb alkotásokat megtartotta, és ezek árát berakta a német közös kasszába. Magángyűjteménye 1941-re már több mint 400 darabból állt. A képek egy részét a múzeumok önként beszolgáltatták, azonban Hildebrand Gurlitt előszeretettel vásárolt a külföldre menekült zsidó műgyűjtőktől is.
A restitúció lehetőségként fel sem merült, ugyanis Gurlitt és felesége a háború után azt állították, hogy a még el nem adott képeket drezdai lakásukban tárolták, s ezek a várost ért bombázások során megsemmisültek. 70 évnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön az igazság! 2011-ben egy 80 éves müncheni férfinél, Cornelius Gurlittnál tartott házkutatás során 1500 nagyértékű festményt találtak. A legnagyobb nevek: Dürer, Matisse, Chagall, Beckmann, Klee, Kokoschka és Kirchner.
Hildebrand Gurlitt fia, Cornelius egész életében aszkétaként élt, családot nem alapított, és távoli rokonaival sem tartotta a kapcsolatot. Müncheni és salzburgi házában az apjától örökölt gyűjtemény ápolásával foglalkozott. Egy-egy műtárgy aukcióra bocsátásából finanszírozta megélhetését.  A lebukás oka banális: 2010-ben egy rutin vámvizsgálat során a német-svájci határnál 9 ezer eurót találtak Gurlittnál. Az összeg nem tartozik bejelentési kötelezettség alá, azonban a hatóságok valamiért elkezdték figyelni az idősödő úriembert. Egy évvel később, 2011-ben házkutatás tartottak Gurlitt müncheni lakásában.
Az események két évig a nyilvánosság megkerülésével zajlottak.  Egyfelől a hatóságok meg akartak bizonyosodni arról, hogy a műtárgyak eredetiek, másfelől megpróbálták feltérképezni a tulajdonosokat. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Cornelius Gurlitt nyilatkozott a Der Spiegelnek: szerinte édesapja jogosan jutott a képekhez, ezért az augsburgi ügyészségnek elküldte a gyűjtemény jogi helyzetét tisztázó dokumentumokat. A szakértő bizottság ekkor megállapította, hogy a gyűjtemény közel 500 műtárgya lopás vagy kikényszerített vásárlás útján jutott a családhoz. A jogi huzavonát látszólag 2014 februárjában sikerült megoldani, ekkor Cornelius Gurlitt megállapodást kötött a német állammal és Bajorországgal; hozzájárult, hogy a szakértői munkacsoport megvizsgálja az apjától származó művek hátterét; vállalta, hogy visszaadja a jogos tulajdonosoknak vagy azok örököseinek az összes olyan alkotást, amelyről megállapítható, hogy erőszakkal szerezték meg a nácik.
Cornelius Gurlitt végrendeletében a berni Szépművészeti Múzeumra hagyta a rejtélyes festménygyűjteményt. A svájci fővárosban működő magánmúzeum vezetői félévi gondolkodási idő után döntöttek úgy, hogy teljesítik Gurlitt végakaratát. A történet azonban itt nem ért véget: a múzeumot beperelte az egyik Gurlitt örökös; szerinte Cornelius Gurlitt a végrendelet megírásakor nem volt beszámítható. 2016. december 15-én a müncheni Legfelsőbb Tartományi Bíróság a végrendeletet érvényesnek találta. A berni Szépművészeti Múzeum jelenleg azon fáradozik, hogy a műalkotásokat minél hamarabb láthassa a nagyközönség.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Hatalmas műtárgylelet egy müncheni lakásban: 1500 festmény került elő
Two More Wrom Gurlitt Hoard Returned to Legal Heirs
The Kunstmuseum Bern welcomes the Gurlitt-Decision of the Higher Regional Court in Munich

Miért nagy dolog, ha női művészt állítanak ki a Prado-ban?

Szerző: admin

Nőként érvényesülni a művészeti szakmában hagyományosan rögös út, ám egyre több múzeum fektet hangsúlyt arra, hogy mindkét nem képviselői kellő bemutatkozási lehetőségeket kapjanak. Felmerül persze a kérdés, hogy szükséges-e egyáltalán a nemek szerinti csoportosítás, hiszen a lényeg nem az alkotó neme, hanem a művek kvalitása. A nemi megkülönböztetés rosszul is elsülhet; ha csak azért állít ki egy intézmény női művészeket, hogy a kor politikailag korrekt trendjeinek megfeleljen, akkor ott a veszély, hogy az igazán kiemelkedő alkotók helyett középszerű képzőművészek kaphatnak lehetőséget a félrecsúszott pozitív diszkrimináció nyomán. Ideális esetben a legcélravezetőbb az lenne, ha nem a nemi identitáson, hanem a műtárgy minőségén lenne a hangsúly, ám addig, amíg a női művészek nem kapnak ugyanolyan tiszteletet és adott esetben lehetőséget a kollektív művészettörténeti tudattalanba beépült prekoncepciók okán, mint a férfiak, addig nehéz igazságosnak lenni.

George Baselitz német sztár festőművész 2015-ben a Guardian-nek adott interjújában a következő igencsak megkérdőjelezhető véleményét közölte: „A piac nem hazudik, annak ellenére, hogy mára a művészeti akadémiák 90%-án nők tanulnak, mégis kevés válik közülük igazán sikeressé.” Baselitz szerint a nők sikertelensége miatt nem az oktatás, és nem a galerista világ okolható. „A nők nem festenek túl jól. Ez tény! A nőkből hiányzik az ambíció ahhoz, hogy igazán sikeresek legyenek.” E mondatok hitelességét a piaci árakkal kívánta alátámasztani. Az kétségtelenül igaz, hogy a férfi művészek jobban teljesítenek az aukciókon: amíg Picasso legértékesebb festményéért 179 millió dollárt fizettek, addig a legdrágább női festő, Georgia O’Keeffe rekordja 44 millió dollár. Azonban Baselitz súlyos kijelentéseit úgy teszi, hogy közben  nem mérlegeli az általános társadalmi tényezőket. A feminista törekvések ellenére a nemek közötti bérkülönbség és a nemi sztereotípiák leküzdése a legtöbb országban még mindig gondot okoz. Baselitz logikája más ponton is megkérdőjelezhető: ha elfogadjuk, hogy a magasabb árak azt mutatják, hogy a férfiak jobb művészek a nőknél, akkor az is következik, hogy mindig az ár határozza meg, ki milyen kvalitású festő.

Clara Peeters: Virágcsendélet aranyozott serleggel, mandulával, aszalt gyümölccsel, édességgel, borral és kancsóval (1611). A Prado jóvoltából

Vizsgáljuk meg a Prado első olyan kiállítását, amelynek egy női művész a főszereplője. Clara Peeters flamand csendéletfestő tárlata 2016. októberében nyílt, a múzeum fennállása után 197 évvel. A festőnő életéről, családi hátteréről keveset tudunk. 1580 körül született Antwerpenben és 39 műből álló életművét 1607-1621 között festette. Míg kortársai – Jan Brueghel, Peter Paul Rubens és Anthony van Dyck – mindenki számára ismertek, addig Peeters neve sokaknak idegen. A névtelenség nem a festői dilettantizmusból vagy a középszerűségből fakad: a művészt máig egyszerűen hanyagolta a világ.
Bár Peeters kulcsfontosságú alakja a csendéletfestészet történetének, a múzeum hasonló tematikájú kiállításai csak férfiakat szerepeltettek: 2004-ben Luis Méndez, 2013-ban pedig Juan Fernández el Labrador munkáiból rendeztek kiállítást. A múzeum figyelemre méltó flamand festészettel rendelkezik: Rogier van der Wayden: Krisztus levétele a keresztről, Hieronymous Bosch: Gyönyörök kertje. Míg a múzeumi gyűjtemény Peeters 6 festményével együtt is mindössze csak 41 női műből áll, addig 5000 férfit szerepeltet.
A múzeum kurátora, Alejandro Vergara egy interjúban mesélte, hogy felesége múzeumi látogatása adta az ihletet, amikor megkérdezte, hogy hol vannak a női művészek, és ekkor kötöttek ki Peeters képeinél.
Peeters festményei remekművek. Képein bonyolult lakomajelenetek, élénk virágos csokrok, lágy kenyér, sikamlós hal, ragyogó porcelán, tükröződő üvegfelületek jelennek meg. Nőként a 17. században egyértelmű hátránnyal indult, azonban vállalta nőiségét, önarcképeit ügyesen elrejtette a képeken. Ha életműve hamarabb kerül a figyelem középpontjába, Peeters nevét a méltán ünnepelt férfi kortársak között emlegetnénk.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:

Museo del Prado Opens First Ever Exhibition Dedicated to a Female Artist
It only took 200 years: Prado stages its first show dedicated to a female artist 
Georg Baselitz Makes Disgraceful Sexist Remarks on Woman Painters, Again

Hogyan vásároljunk fillérekért több milliárdot érő gyűjteményt?

Szerző: admin

A recept a következő: legyünk a lengyel állam, a nyilvánosság előtt hivatkozzunk a nemzeti öntudatra, hozzunk fel hangzatos, de igencsak megkérdőjelezhető érveket és győzzünk meg arról egy 76 éves herceget, hogy családja gyűjteményéről az állam tud legjobban gondoskodni.
2016 utolsó nagy történése a műtárgypiacon az volt, hogy a lengyel állam megvásárolta a Czartoryski-gyűjteményt. Mindez valószínűleg akkor is nagy port kavart volna, ha kifizetik a becsült értékét (2 milliárd dollárt), de mivel nem így történt, a sajtó értetlenül állt az események előtt – főleg azért, mert a tranzakció finoman fogalmazva is kifogásolható.

Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel (1489-1490) olaj, fa. A krakkói Czartoryski Múzeum jóvoltából

De miért olyan jelentős a Czartoryski gyűjtemény?

Bátran kimondhatjuk, hogy Európa egyik legjelentősebb magángyűjteményéről beszélünk. A kollekció darabjai: 250 000 darab lengyel királysághoz köthető történeti kézirat, dokumentum és 86 000 műtárgy, melyből 593 alkotás kiemelt jelentőségű. A sztárdarabok között szerepel Rembrandt: Tájkép a jó szamaritánussal; Dürer, Rembrandt és Renoir rajzai és Leonardo híres festménye, a Hölgy hermelinnel.
A családi gyűjtemény története 1796-ban kezdődött, amikor Izabella Czartoryski hercegnő létrehozta az „Emlékek templomát”. Izabella szándéka az volt, hogy az 1772 és 1795 között harmadjára felosztott Lengyelországnak segítsen megőrizni az ország történelmi és kulturális örökségét. Izabella halála után folytatta a gyűjtést fia, Adam Jerzy Czartoryski, aki itáliai utazásai során vásárolt festményeket. Ekkor került a család birtokába a Hölgy hermelinnel és Raffaello Santi férfiportréja.
A gyűjtést Adam gyermekei is folytatták: főként lengyel szőnyegeket, etruszk és görög vázákat, római valamint egyiptomi régiségeket, limoges-i zománcokat vásároltak. 1878-ban a kollekció ideiglenesen egy krakkói múzeumépületbe került. A gyűjtemény az első világháborút Berlinben vészelte át, de a nagyközönségtől a műremekeket akkor sem zárták el: hetente két napon látogathatók voltak. 1920-ban a krakkói családi múzeum ismét megnyitott, de nem sokáig élvezhette a közönség a gyűjteményt, hiszen 1939 augusztusában Lengyelország lerohanása előtt a legértékesebb műtárgyakat kimenekítették a városból, a többit pedig a múzeum pincéjébe rejtették. A Gestapo azonban hamar felfedezte a rejtekhelyet és a 85 legértékesebbnek ítélt művet Drezdába szállíttatta. A háború végén, Németország kapitulációját követően Lengyelország gyorsan visszakapta ugyan a kincseket, de a leltárból 844 műtárgy hiányzott; ekkor veszett el a Raffaello portré is, amelyet végül a szövetséges csapatok Hans Frank náci kormányzó vidéki házában találtak meg.
A lengyel állam 1991-ig saját tulajdonaként kezelte a kincseket, ám ekkor a legfelsőbb bíróság visszaszolgáltatta őket a Czartoryski családnak, akik létrehoztak egy magánalapítványt, és arra bízták a gyűjtemény kezelését. Ma az alapítvány elnöke Adam Karol Czartoryski, aki Sevillában nőtt fel.

A „vásárlás”

A Piort Glinski lengyel miniszterelnök-helyettes és kulturális miniszter által aláírt vásárlási szerződés szövege szerint 105 millió dollárt (durván 30,6 milliárd forintot) fizettek a gyűjteményért, mely a becsült piaci értékhez képest (2 milliárd dollár) elhanyagolható összeg. Azt még Glinski is elismerte, hogy a tranzakció inkább adományozásnak, mint vásárlásnak minősül. Nyilatkozata értelmében a megállapodás célja az volt, hogy a gyűjtemény örökre Lengyelországban maradjon. A kulturális miniszterelnök hangzatos kijelentése azonban erősen megkérdőjelezhető. Egyfelől a kormány más eszközökkel is az országban tud tartani egy gyűjteményt – ezért nem kell feltétlenül megvásárolni – másfelől a Czartoryski család magánalapítványa soha nem tervezte a művek mozgatását. A gyűjtemény eddig is nyilvános volt: ahogy ma is, a műtárgyak a krakkói Czartoryski Múzeumban és a Wawelben voltak láthatók.
Joggal kérdezhetjük, hogy miért pont most lett ennyire fontos a gyűjtemény megvásárlása. Ahogy másfél éve megalakult a jelenlegi kormány, azonnal szemet vetett a gyűjteményre, ezért Adam Karol Czartoryskival jó kapcsolatot alakítottak ki. A herceg támogatta az ajándékozást, és többször hivatkozott a gyűjtemény alapítójának hazafiasságára. A 76 éves Adam Karol idős kora is közrejátszott abban, hogy a lengyel kormány sietette a gyűjtemény megvásárlását. A herceggel ellentétben azonban az alapítvány kuratóriuma elutasította a vásárlást. A Czartoryski-alapítvány vezetősége már a tárgyalások hírére tiltakozott. Azzal érveltek, hogy az alapító nyilatkozat értelmében a gyűjtemény oszthatatlan, és nem átruházható. A sajtó szerint a tárgyalások végig a kuratórium megkerülésével folytak. Miután kiszivárogtak a vásárlást megerősítő információk, a testület tagjai lemondtak, mondván, hogy nem  magát a eladást ellenzik hanem az áron aluli és átvilágítás nélküli értékesítést. Ekkor Adam Karol Czartoryski az alapítvány élére új embereket nevezett ki, akik megszavazták az alapszabály módosítását, mire a gyűjtemény elvesztette oszthatatlan és elidegeníthetetlen státuszát.
A Piort Glinski által is aláírt vásárlási szerződés nemcsak a ma meglévő gyűjtemény tulajdonjogát adta át a lengyel államnak, hanem a még hiányzó, visszaszerezhető művekét is. A lengyel kormány szerint a gyűjtemény mostantól inkább a nemzetépítést fogja szolgálni, mint a művészettörténeti kutatást és múzeumi bemutatást.
A Hölgy hermelinnel-t ezentúl nem adják kölcsön más országok múzeumainak. Sőt a lengyel kormány abban bízik, hogy Czartoryski példája követőkre talál. Glinski nem véletlenül kérte honfitársait, hogy legyenek önkritikusak, és kérdezzék meg maguktól: valóban eleget tesznek-e hazájukért.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:

Museo del Prado Opens First Ever Exhibition Dedicated to a Female Artist
It only took 200 years: Prado stages its first show dedicated to a female artist
Georg Baselitz Makes Disgraceful Sexist Remarks on Woman Painters, Again

 

Nők a középpontban

Szerző: admin

Februári kiállításajánlónk
Évszázados hátrányos megkülönböztetés után a kiváló női művészeket egyre többet szerepeltetik a múzeumok és galériák. Februárban négy hazai és négy külföldi művésznő kiállítását ajánljuk.

ITTHON

Szász Lilla: A mi házunk
Budapest, 2B Galéria, 2017. február 10. – március 10.

Szász Lilla: A mi házunk. A 2B Galéria jóvoltából

Szász Lilla: A mi házunk. A 2B Galéria jóvoltábólSzász Lilla 2009 óta szisztematikusan dolgozik a kiállításon bemutatásra kerülő A mi házunk című projekten. A rendkívül személyes sorozatban fotókon, videókon és a családi archívum darabjain keresztül tematizálódik a művész kapcsolata nagyszüleivel és édesapjával; az elvesztésükből fakadó fájdalom és továbblépésre való kísérlet. A kiállítás központi motívuma a nagyszülői ház, amíg Szász Lilla számára az otthont jelentette, addig a művésznő apjának nem volt más, mint egy ház, amit 14 évesen elhagyott. A személyes síkon túl a sorozat arról is szól, hogy mit jelenthetett Magyarországon a 20. század második felében ambíciókkal telve kiszakadni a falusi létből, valódi karriert befutni, és ez hogyan befolyásolta a családon belüli viszonyokat.

Tranker Kata: Hiányzó végtelen
Paks, Paksi Képtár, 2017. február 3. – március 26.

Tranker Kata: A hiányzó végtelen. A Paksi Képtár jóvoltából

A legfiatalabb generációhoz tartozó Tranker Kata alkotásaiban a vizuális élmény mély gondolatisággal párosul. Kisméretű elemekből építkező munkái intim közeget teremtve mindennapi kérdéseket járnak körül. Munkáiban elsősorban az ember önmagához és a világhoz való viszonyának értelmezése, szubjektív rendszerezése valósul meg. A gyakran konceptuális installációk, kollázsok, objektek, grafikák, videók és analóg fotók személyes hangvétele ellenére a műveken keresztül Tranker Kata a minden emberre jellemző törvényszerűségeket keresi. Alkotásain a papírból és fából készült részleteket gyakran talált tárgyakkal, könyvekkel, törött tányérral és érmekkel párosítja. Az efemer anyagok a sérülékeny, finom illesztések és összeállítások a törékenységet és ideiglenességet idézik.

Varga Zsófia: Titkos kert
Budapest, Klebersberg Kultúrkúria, 2017. február 7–26.

Varga Zsófi: Titkos kert I-III. A művésznő jóvoltából

Varga Zsófia műveinek főszereplője egy apró, törékeny alak, aki mivel a legtöbb művön megjelenik, szinte képregényszerűen köti össze az alkotásokat. Mindig máshol, más környezetben látjuk, de a tanulság általában ugyanaz: a képek szereplője rendszerint eltörpül környezete mellett. Az épületek instabilak és repedeznek a falak; a szobrok váratlanul, anyaguk keménységet meghazudtolva bicsaklanak meg; a biztosnak tűnő lépcsők nem vezetnek sehova.

Süveges Rita: Aromaterápia
Budapest, Inda Galéria, 2017. február 15. – március 31

Süveges Rita: Törékeny 02. (2017) 240 x 180 cm, akril, vászon. Az Inda Galéria jóvoltából

.„Mint amikor az elemek molekulává kapcsolódnak össze, és egy teljesen más tulajdonságú, nemű, funkciójú anyag jön létre – vagy ha úgy tetszik, a csillagok konstellációi, a montázs és véletlenség a rendezőelv.” Süveges Rita új vásznon, light-boxokban, világítóasztalon és kivetítve megjelenő festményeiből rendezett kiállítása azt vizsgálja, hogy a fragmentumok milyen szervezőerő mentén kapcsolódnak össze és a személyes észlelés folyamata hogyan zajlik a művészben és mindenkiben, aki hétköznapi módon megéli a megismerés élményét. A kiállítás címében megjelenő aroma jelensége a tünékeny érzéki élményt szimbolizálja. Az Aromaterápia pedig Süveges Rita értelmezésében ironikus, hiszen a magas művészetből tekintve illékony játék csupán.

 

KÜLFÖLD

Georgia O’Keeffe
Bécs, Bank Austria Kunstform, 2016. december 7. – 2017. március 17.

Georgia O’Keeffe: Fehér virág (1932) A Crystal Bridges Museum of American Art (Arkansas USA) jóvoltából

Georgia O’Keeffe művésznőt az amerikai modern művészet egyik alapító tagjaként tartjuk számon, aki a színpompás, túlméretezett, az erotikus fantáziának teret adó virágábrázolásaival lett híres. A művész halálának harmincadik évfordulóján rendezett bécsi tárlat azonban rávilágít arra, hogy a virág csak egy téma a sok közül. A modernizmus anyjaként is emlegetett alkotó pályafutásának minden fejezetébe bepillantást nyerünk, a legkorábbi, zene és érzelmek ihlette absztraktaktól az új-mexikói tájképekig. A kiállítás – amely az eddigi legteljesebb O’Keeffe retrospektív Európában – október végéig a londoni Tate Modernben volt látható, ezután szállították a császárvárosba a 115 alkotást.

Vanessa Bell
London, Dulwich Picture Gallery, 2017. február 8. – június 4.

Vanessa Bell: Akt pipacsokkal (1916) A Swindon Art Gallery jóvoltából

Vanessa Bell festő a 20. század eleji Angliában hiába számított radikális újítónak, a családi élete és a romantikus miliő háttérbe szorította kiválóságát.  A művésznőt, sokan csak Virginai Woolf nővéreként, a Bloomsbury-csoport tagjaként ismerik. A 100 festményt, grafikát, kerámiát szőnyeget és fotográfiákat bemutató tárlat kiemeli Vanessa Bellt a kevésbé ismert festők csoportjából; a megfoghatatlan személyiségű, eddig másodrangú szerepet betöltő nővér főszereplővé avanzsál. Vanessa 1901-től a Királyi Akadémiára járt festészetet tanulni. 1906-tól, a bloomsburys pénteki szalonok bevezetésétől kezdve gondolt magára festőként, főként a posztimpresszionisták inspirálták. Elutasította a viktoriánus narratív festészetet, meg azt a diskurzust, amely a nőiségről differencializáltan gondolkodott.

Központban a test: fotók a washingtoni National Musem of Women in the Arts-ból
London, Whitechapel Gallery, 2017. január 18. – április 16.

Hellen van Meene: Cím nélkül (79), (2000) A National Museum of Women in the Arts (Washington) jóvoltából

A kiállítást Laure Mulven híres „male gaze” (férfitekintet) fogalmának kíván ellentmondani. A feminista filmteoretikus szavait idézve. „A patriarchális kultúrában a nő a férfi jelölőjeként szolgál, egy olyan szimbolikus rendbe fogva, melyben a férfi kiélheti fantáziáit a nő néma képmásán, ahol a nő mint a jelentés hordozója, s nem mint jelentés megteremtője áll. A nő kielégíti, és egyben jelöli is a férfiúi vágyat.” A tárlaton szereplő 16 női művész kivette a kamerát a férfiak kezéből. A női test a passzív szerepkört maga mögött hagyja és a jelentés hordozójává válik.  Kiállító művészek: Marina Abramović, Rineke Dijkstra, Anna Gaskell, Nan Goldin, Charlotte Gyllenhammar, Candida Höfer, Icelandic Love Corporation, Mwangi Hutter, Kirsten Justesen, Justine Kurland, Nikki S. Lee, Hellen van Meene, Shirin Neshat, Daniela Rossell, Eve Sussman and the Rufus Corporation, Janaina Tschäpe és Adriana Varejão.

Fancesca Woodman
Malmö, Moderna Museet, 2016. november 11. – 2017. március 19.

Fancesca Woodman: Angyal sorozat (1977) George és Betty Woodman jóvoltából

Egy meztelen női test, mely szinte szimbiózisba kerül a málladozó vakolattal és a bomló tapétával. Az amerikai Francesca Woodman képein a szuggesztív tárgyak és a pőre test összemosódása nyugtalanító, szürreális, már-már klausztrofóbiás érzetet keltenek a nézőben. A kritikusok szerint Woodman bizarrba hajló munkáival a fotóművészet egyik legnagyobb alakja lehetett volna, azonban a fiatal fotós huszonkét évesen önkezével vetett véget életének. Képei nagy részén ő maga látható, többnyire meztelenül, omladozó, üres épületekben. A képekre azonban nehéz úgy tekinteni, mint egyszerű önarcképekre, mivel a fényképek többségén alakja félig nem is látszik, takarja magát vagy rejtőzködik, olyan hatást elérve ezzel, mintha az eltűnés küszöbén állna. A Moderna Museet kiállítása arra tesz kísérletet, hogy az alig több mit 100 fotográfiából álló életművet témák szerint csoportosítva bemutassa.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!