„Most pedig vége a szép időknek” – egy korszak egyszer csak váratlanul véget ért. Egy korszak, amelyet a magyar műkereskedelem – benne elsősorban az aukciós piac milliárdos gazdasági vidékké fejlődése – tett karakteressé és történetileg is fontossá. A zabolátlan, pénzben fürdő, ellenőrizetlen, majdhogynem misztikus árverések és galériás eladások időszakának búcsút kell mondanunk.
Elérkezett a pénzmosás megelőzését célzó (kényszer)intézkedések ideje, melyek eljövetele az EU 5. sz. pénzmosás elleni direktívájának közzététele óta az érintettek előtt is ismert kellett legyen.
A tény: a 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról 2020. január 10-től alkalmazandó a műkereskedelemben is. Hatálya alól a műtárgyak tárolása sem kivétel (lásd: freeportok, ha nálunk alapítani szándékoznak ilyet).
A lépés nem előzmények nélkül való. Aki még emlékszik Marcosra, a Fülöp-szigetek elnökére és feleségére, Imeldára, az tudja, hogy voltak korábban is méretes, világot felháborító stiklik. A lopott holmik gátlástalan áruba bocsátása, a nagy aukciósházak újabb gyakorlatai (például a harmadik fél vételi garanciája) megerősítették e terület komplex, pénzügyi-szolgáltatói jellegét. Ez ellenkezik az anonimitás hagyományos kereskedői követelményével, és valóban ellenőrzésért kiált.
Itthon a Lehmann és az ikertornyok be/ledőlése után tervezték ezt a műkereskedelem ellenőrzésében, de miért, miért nem, művészeti piacunkra nem terjesztették ki a „nagy készültséget”. Talán mert akkor még nem úsztunk úgy a pénzben, mint most? Akkor egy tízmilliós tétel még házborzongató volt, tavaly óta már szinte megszokott.
Az általános támadásra jellemző, hogy még a Brexit lázában égő, az EU-tól távolodó Angliában is – sokak meglepetésére, a piacot kellemetlenül érintve – idén, a magyar jogszabállyal azonos napon hatályba léptetve vezettek be hasonló rendszabályokat, 10 ezer fontos határvonalat meghúzva. Ott már lezajlottak az első nagy árverések, látszólag gond nélkül, de a rendelkezések a kereskedők komoly ellenérzését váltották ki.
Mi történt eddig nálunk? Nézem a honlapokat, keresem az új rendelkezések kívánalmainak megfelelő tájékoztatókat, de az elérhető ÁSZF-ekben (Általános szerződési feltételek) – a BÁV-ot kivéve – lapzártakor utalást sem látok arra, hogy valami alapjaiban megváltozott volna. Igaz, a fogyasztói jogokra (elállás) vonatkozó rendelkezést sem iktatták be az árverési vagy vásárlási feltételek közé. Lehet, hogy a nagy, májusi árverésekre már megszületnek az új ÁSZF-ek, de a jogszabály már két hónapja hatályos. Születhettek közben is eladások, de hogyan? Törvényt sértettek-e az eladók, a vevők, a galériák? A törvény 6/A. § szerint: „Üzleti kapcsolat létesítése esetén a szolgáltató köteles elvégezni és írásban rögzíteni az ügyfél-átvilágítás érdekében az ügyfél kockázati szintbe történő besorolását.” Ehhez a kilométer hosszan felsorolt adatok (név, anyja neve, születési hely, adószám, szerződés típusának megjelölése, cégek esetében még cifrábban: bejegyzés, képviselet, tényleges tulajdonos megnevezése stb.) rögzítését kell elvégezni és dokumentálni. Hogyan adhatott megbízást valaki februárban egy ötmilliós festmény májusi aukciós eladására vagy vettek meg például egy nagy értékű kerámiát mostanában?
Mindenki számára, aki ebben az iparágban tevékenykedik, immár kötelező egy belső szabályzat kidolgozása és elfogadása, amely szerint a törvény 65. § (11) bek. alapján: „A kulturális javak (műalkotások, régiségek) kereskedelmével foglalkozó szolgáltatót a kereskedelmi hatóság a belső szabályzatának jóváhagyásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi.” Vajon kit vett már nyilvántartásba a kereskedelmi hatóság? A nyilvántartásba vétel fontos lépés: „Kizárólag a nyilvántartásban szereplő árukereskedő fogadhat el hárommillió forintot elérő vagy azt meghaladó összegű készpénzfizetést.”
A nem kereskedőket pedig tájékoztatni kellene kötelezettségeikről és jogaikról is (adatkezelés, a személyes iratokról való másolatkészítés, belső szabályzatok esetleges megtekintésének joga). Ebben sem láttam változást.
A törvény az árakhoz és a forgalom volumenéhez képest alacsonyan húzta meg határvonalakat. Nem lesz mód többé arra, hogy műalkotást, régit vagy újat, anonim módon vegyen valaki a kereskedelemben, ha a szerződése – ez mind adásvételi szerződéshez kötött – értéke meghaladja a 3 millió forintot. Névtelenség kizárva, az ügyfél átvilágítása kötelező. Eladási megbízás esetén nagyvonalúbb, 4,5 millió forintos határ lépett hatályba. A jogalkotó gondolt a darabonkénti, időben elhúzódó megbízásokra is: az átvilágítást akkor kell elvégezni, amikor a megbízások értéke eléri a határt.
A legfontosabb: a fizetés, az ellenérték elfogadása ugyanúgy ellenőrzést követően történhet, mint a szerződéskötés. Szükséges a „pénzeszköz forrásának igazolása” is. A felelősséget a műkereskedőre telepítik.
Rendezettebb lesz-e a piac? Ezt még nem tudni. De az bizonyosra vehető, hogy az eddigi praktikákat sutba kell dobni. A névtelenséget a – részleges – ellenőrzöttség váltja fel.
Szerző: Gyárfás Péter
