Beszélgetés Báringer Bélával, a Központi Antikvárium szakmai vezetőjével

Báringer Béla a Vendéglátóipari Főiskolán szerzett üzemgazdászi diplomát, de a magyar történelem szeretete miatt már gimnazista korában sűrűn látogatta az antikváriumokat. Az 1980-as években egy ismerőse révén került a Walloschek Miklós vezette Múzeum körúti üzletbe, ahol néhány hónapot dolgozott, majd sorkatonai szolgálata előtt még több boltban is megfordult, miközben a „szamárlétra” megmászásához szükséges antikváriusi végzettséget is megszerezte. Leszerelése után az ismert Lőrincz-féle budai antikváriumot tulajdonosa átadta az Állami Könyvterjesztő Vállalatnak, ahol kezdeti tanítómestere, Walloschek Miklós lett az üzletvezető, és maga mellé vette. Ez volt tanulóidejének csúcspontja – meséli.

Hol folytatódott a további pályafutásod?

B.B.: A privatizáció után a várbeli üzlet megszűnt, visszakerültem a Károlyi Mihály utcai Legenda Antikváriumba, majd 1997 végétől a Központi Antikváriumba. Kezdetben itt nem éreztem jól magam, pár hónap után még a visszavonulás is megfordult a fejemben. Egy idő után azonban Márffy György, a tulajdonos felfigyelt rám, és engem bízott meg a katalógusok összeállításával, majd 2003-tól boltvezetőként a Központi szakmai irányítója lettem. 

Az ÁKV megszűnt, jelentős üzleteit antikvárius tulajdonosai szinte kivétel nélkül családi vállalkozásként üzemeltetik. A Központi több munkatárssal dolgozik, ki milyen feladatot lát el?

B.B.: Rajtam kívül tízen vagyunk: Márffy György képviseli a családja tulajdonában lévő üzletet, Kovácsné Lám Andrea az ügyvezető igazgató, Vas Csaba a becsüs, Pépicz Illés pedig nekem segít a katalógusok műleírásában, a többiek eladóként tevékenykednek.

Az ÁKV-ból kivált kollégáid közül többen már sajátjukként vezetik üzletüket. Neked sosem fordult meg a fejedben az önállósulás?

B.B.: Határozottan állíthatom, hogy nem. Én nagyon szeretem a szakmámat, de nem vagyok kereskedőtípus. Tőkém, sőt bevallom, hogy önbizalmam sem lett volna ehhez, kölcsönt felvenni pedig eszembe sem jutott, nem szeretek kockáztatni. Utólag belegondolva lehet, hogy sikerült volna, de nem bánom. Nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy amit ebben a szakmában el lehet érni, azt elértem, a jelenlegi pozícióm nekem tökéletesen megfelel.

Az eddigi antikvárius riportalanyok egyhangúan a bolti forgalom zuhanórepüléséről panaszkodtak, mondván, hogy csak egy esetleges árverési siker tartja fenn őket. Nálatok mi a helyzet?

B.B.: Amire a hozzánk képest kis boltok panaszkodnak, az nálunk hatványozottan jelent problémát. Közrejátszik ebben az üzlet nagysága, az alkalmazottak száma, a magasabb rezsi. A használt könyvek árusítása nálunk is „döglődik”, nem tud nullszaldós lenni. Nem félek kimondani, hogy a bolti forgalom halálra van ítélve, ezt az állításomat bizonyítják a már bezárt antikváriumok, melyek közül a Mike és Társa, a Szőnyi Antikváriuma és a Studio már csak aukciókat rendez, a Nyugat pedig végleg megszűnt. 

A bolti forgalom jelentős csökkenéséről a gyűjtőknek egészen más a véleményük, mint az antikváriusoknak, akik a fiatalok pénztelenségében, valamint az internet elterjedése miatt az olvasótábor megfogyatkozásában látják a probléma gyökerét. A gyűjtők szerint viszont a használt könyvek iránti érdeklődés csökkenése korántsem okoz olyan bevételkiesést, mint az, hogy a boltokban gyűjtői szempontok szerint szinte semmihez sem lehet hozzájutni, a nagyobb haszon reményében minden árverésre kerül. Mi erről a véleményed?

B.B.: A gyűjtőknek teljesen igazuk van, de erről nem az antikváriumok tehetnek. Ma már mindenki árverésre, és nem bolti eladásra ajánlja fel a ritkaságait, a gyűjtők által is említett nagyobb haszon reményében. Mi például a saját készletünkből szinte semmit sem teszünk be árverésre, mert olyan mennyiségű anyagot kapunk a beadóktól, hogy még azokat is szelektálni kell. Az említett nagyobb haszon viszont nem az aukciósházaknak, hanem a beadóknak jut, az árverezőket csak az elért összeg 15 százaléka illeti meg jutalékként. Hozzáteszem, hogy a csökkenő olvasottság és az internet mellett az is gyengítette a bolti forgalmat, hogy a könyv dekorációként és lakberendezési tárgyként is megszűnt. Tíz évvel ezelőtt még sorozatokat vettek meg ilyen célra, mára a könyv ilyen szempontból kikerült a közgondolkodásból.

Judith Benhamou-Huet A művészet mint üzlet. A műkereskedelem és az aukciók világa című (2002) kötetében azt írja: „Manapság mind a Sotheby’s, mind a Christie’s üzletpolitikájának szerves részét képezik az árverések utáni vagy azoktól független magáneladások.” Működik ez a könyvpiacon is?

B.B.: Nálunk már hosszú évek óta jelen van a régiségek ilyen formában való értékesítése, és úgy tudom, ez másoknál is bevett gyakorlat. Ezek a régiségek függetlenek a bolti készlettől, oda nem teszünk ki nagyobb értékeket, esetleg a kirakatokba vagy a vitrinekbe kerül csak néhány belőlük. Az üzlet emeleti részében külön polcokon tároljuk ezeket, és olyan komoly az érdeklődés irántuk, hogy az eladásukból származó bevétel az árverések hasznával vetekszik. 

Ezek szerint vannak a használt könyvek, amelyek az üzlet legnagyobb részét foglalják el, és ahogy mondtad, nullszaldósra sem lehet kihozni a forgalmukat, és vannak az árverések, valamint a „régiségrészleg” az emeleten. Ez utóbbi anyagot hogyan sikerül összegyűjteni?

B.B.: Mi rendszeresen vásárolunk a többi antikvárium árverésein, a bolti vételekbe is kerül néhány ritkaság, és a becsüsünk révén folyamatosan sokszor komplett könyvtárakat is veszünk. Ezekből válogatjuk ki azokat a köteteket, amelyeket ebbe a kategóriába sorolunk. A Központi nem teheti meg, hogy ne próbálja meg teljesíteni egy törzsvásárló, esetenként egy hivatal kérését egy adott témakörben. Ismert írók dedikált műveiből például több polcon is tartunk köteteket, de a gasztronómiai és vadászati kötetekből nálunk is hiány van. 

Több-kevesebb sikerrel, de szinte mindegyik aukciósház megpróbálkozott már az internetes árveréssel. A Központi miért nem használja ki ezt a lehetőséget?

B.B.: Gondolkodtunk rajta, de nem barátkoztunk meg a gondolattal. Az interneten való értékesítést nem lebecsülve az a véleményem, hogy azokon csak közepes vagy gyenge kínálat található. A komoly, értékes tételek bemutatásához feltétlenül képes katalógus és pontos műleírás szükséges, ami az interneten nem valósítható meg. Mi ezért a nagyárverésünk előtt inkább rendezünk egy – a gyűjtők körében „felvezetőnek” elnevezett – aukciót, amely az ő véleményük szerint is sokszor meghaladja több ház rendes árveréseinek kínálatát. 

Blastik Judit antikvárius szerint (Műértő, 2017. október) az antikváriusokat képző iskolák, tanfolyamok megszűnése katasztrofális helyzetet okozott. Devalválódott a szakma, tanulatlan az utánpótlás. Neked mi erről a véleményed? 

B.B.: Nem értek vele egyet. Én is elvégeztem a szükséges, antikváriusokat képző iskolákat, de véleményem szerint ezek csak egy százalékot jelentenek a szakmaiság megszerzéséhez. Azt elismerem, hogy az elméleti oktatás szükséges lépés lehet az antikváriussá váláshoz, de a kellő tudást csak több évtizedes szakmai gyakorlattal lehet elérni. Ez viszont csak képzett, hosszú évek óta dolgozó antikváriusok mellett lehetséges, akik a kellő elméleti oktatást is biztosítani tudják, pótolva ezzel az iskolák megszűnését. 

A szokásos kérdést neked is felteszem. Te milyen témájú könyveket gyűjtesz?

B.B.: Régi gyermekkönyveket, mesekönyveket – és a várak a gyengéim. Ezeket viszont, mivel alkalmazott vagyok, bolttulajdonos kollégáimmal ellentétben én is többnyire árveréseken szerzem be, de nem kap el a hév, nem viszem túlzásba a licitálást. 

A piacvezető aukciósház boltvezetőjeként mit vársz az őszi árverésektől, és mit jósolsz a következő idényre?

B.B.: A válaszom valószínűleg sokakat meg fog lepni, de én sohasem jósolok előre, ezért fogalmam sincs, hogy mik az őszi és a jövőbeli kilátások. A többi árverezőház tavaszi kínálata a vártnál jóval gyengébb volt, ezt alapul véve az ősztől sem várok sokat. A mi őszi anyagunk most kezd összeállni, vannak komoly beadói ígéretek, így részünkről sikeres, jó árverésre számítok. 

Szerző: Horváth Dezső