Bécs egyik nevezetes épülete a Secession: a növényi indákból szőtt arany kupolával díszített bemutatóterem egy évszázada épült a Secession csoport műveinek, s bár ma a kortárs képzőművészetet szolgálja, fő attrakciója Gustav Klimt Beethoven-fríze, amelyet itt állítottak ki először.

Miért volt jelentős a Secession csoport kiállítása? Hogyan jelenik meg a tárlaton és Klimt alkotásán a zeneiség? Cikkünkből mindenre fény derül!

A Secession XIV. kiállítása

Az 1987-ben megalakult Secession korai szakaszának történetében döntő fordulatot hozott az az 1902-es év. Az újfajta szakrális művészet melletti közös demonstrációnak szánt Beethoven-tárlat után a monumentális tendenciák a művészet minden területén megerősödtek. A Secession csoport XIV. kiállítás során a huszonegy résztvevő művész egyetlen vezéreszmének, a művész kultuszának állította szolgálatába munkáit. A kiállítás építési terve Josef Hoffmanntól származott és külön a kiállításra készült dekorációkkal és Max Klinger Beethoven-szobra köré csoportosított műalkotásokkal együtt egyetlen komplex művet, Gesamtkunswerket (összművészeti alkotást) hozott létre.

Az épület a Secession „arénája” volt, ahol Klimt és kortársai harcot vívtak, „de az épület mégis több volt egy hadszíntérnél: templomként mutatta be magát, ahol az átlagember is hozzájuthatott a legmagasabb kinyilatkoztatáshoz”. 1901 nyarán Ernst Stöhr az általa írt Beethoven kiállítás katalógusának bevezetőjében foglalta össze az egyesület azon törekvését, hogy „egy más típusú eseményt” akartak létrehozni, amely eltért a megszokott kiállítási gyakorlattól.

Miért jelentős a Beethoven-kiállítás?

A Beethoven-kiállítás fontos állomást jelentett a kiállítástörténetben: ekkor mutattak be műalkotásokat első ízben nem a művészek neve vagy témák szerinti csoportosításban, hanem olyan összművészeti alkotássá rendszerezve, melyben minden elem az egészbe, a fölérendelt eszmei és esztétikai összefüggésbe illeszkedik. A kiállítás belsőépítészete ugyancsak a bemutatott alkotások függvénye lett: kiemelte és formába öntötte a centrális koncepciót és olyan tartalmi összefüggéseket teremtett, amelynek alapján a látogató „megfejthette” az egyes műveket.
A Beethoven-kiállítás a Seccesion legnagyobb sikere lett, közel három hónap alatt 60.000 ember tekintette meg. Számos helyi és nemzetközi kritika középpontjába került Gustav Klimt Beethoven-fríze és Max Klinger Beethoven-emlékműve, ami az egész kiállítási programot inspirálta.

Megvalósítás és elrendezés

A Secession XIV. kiállítására Josef Hoffmann átalakította a Josef Maria Olbrich által tervezett épületet. A központi térbe, egyfajta szentélybe – szentek szentélyébe –  helyezte Klinger művét. Hoffmann azzal, hogy a látogatót kvízi egy templomi térbe vezette még jobban kihangsúlyozta a Secession épületének templomi jellegét. Hoffmann látogató útvonalakat dolgozott ki és a látogatóknak nem volt választásuk, ezen az útvonalon kellett haladniuk.

A kiállítás során három termen vezették át az embereket, akik az előtérből először a bal oldali teremben jutottak, ahol Klimt monumentális alkotásával a Beethoven-frízzel találkozhattak. Klimt-fríze készítette fel őket a „főeseményre” (a középtérre mind a két oldalsó térből be lehetett látni). Csak hosszas kitérő után egy rövid lépcsőt követve juthattak be a nézők a központi térbe, ahol elhaladhattak Klinger műve mellett, úgy mintha oltár előtt állnának. Beethoven felé nézett Adolf Böhms Süllyedő éj című festménye (bejárati fal), a fal hátulján a Leszáll az éj volt látható Alfred Rollertől. A csendes szemlélődés után az épület jobb oldali termében volt a kijárat. Itt Josef Mari Auchentaller Öröm, szép isteni szikra és Ferdinand Andri Harci kedv című művei voltak láthatóak. A látogatók mire végignézték a kiállítást, úgy érezhették, hogy egy színházi vagy vallási felvonuláshoz hasonlatos élményben volt részük: nemcsak passzív nézőkké, hanem egyfajta rituális dráma aktív résztvevőivé váltak.

Klimt és a Beethoven-fríz

Stratégiai szempontból nagy jelentősége volt a bal oldali folyosónak – mert a látogatók innen pillanthatták meg a „szentek szentjét”, vagyis Klinger Beethoven-emlékművét. A 40 éves Klimtnek azzal a kihívással kellett szembenéznie, hogy fríze a kiállítás elején, egyfajta nyitányként jelenik majd meg. Klimt nagy érzékenységgel használta az egészen új technikákat a tartalom kifejezésének érdekében. A mű, amely nem kevesebb, mint 24 méter hosszú Beethoven 9. szimfóniájának zárókórusától indul. A fríz egy büszke lovast ábrázol, aki a költészeten keresztül vezeti el az embert az élet fájdalmának legyőzése felé, a szerelem ölelő karjaiba, ahol megtalálja a boldogságot.

Az építészet elsődleges ereje ösztönözte arra Klimtet, hogy új stilisztikai megoldásokat keressen. Alakjai, amelyek vagy frontálisan vannak bemutatva vagy profilból, ritmikusan csoportosítottak, testhelyzetük és mozgásuk is szigorúan alárendeltje a függőleges és horizontális rendszernek. A kontúrok, amelyek nagyrészt ecsettel – de van, ahol szénnel, grafittal vagy pasztellel –  készültek különösen fontosak: kijelölik a finoman festett bőrfelületet. A többi részen színes intenzitás figyelhető meg: kazein festék, arany, csillogó felületek. A szecesszió anyagjainak bemutatása új és kreatív módon ihlette meg Klimtet. A Beethoven-frízt tapétaszöggel, függönygyűrűvel, tükördarabbal, gyöngyházgömbökkel, divat-ékszerekekkel és csiszolt, színes üvegekkel díszítette. Ugyanakkor a fríz ragyogó, csillogó megjelenése – különösen a központi rész – emlékeztet a pogány színezésre, anyagokban pedig Klinger Beethoven szobrára.

A kiállítás katalógusában Klimt így összegzi a tartalmat: „A három festett fal sorozatot alkot. Az első hosszú fal a bejárattal szemben: a boldogság áhítása; a gyenge emberiség szenvedései; esdeklésük a felvértezett hőshöz, hogy a könyörület és a becsvágy indítékaitól vezérelve vegye fel a harcot a boldogságért. Hátsó fal: az ellenséges erők; Tüphón, az óriás, aki ellen még az istenek is hasztalan harcolnak; a három Gorgó, akik a bujaságot és kéjelgést, a mértéktelenséget és az emésztő gondot jelképezik. Az emberiség vágyai és kívánságai a fejük felett lebegnek. Második hosszú fal: a boldogság áhítozása enyhet lel a költészetben. A művészetek vezetnek abba az eszményi birodalomba, ahol mindannyian megtalálhatjuk a tiszta örömöt, a tiszta boldogságot, a tiszta szerelmet. A mennyei angyalok kórusa a paradicsomból. »Öröm, bűvös égi szikra / Minden ember testvér lészen ott, hol lengnek szárnyaid.”

A Beethoven-fríz és a zeneiség

A fríz története a teli és az üres terek pontosan kiszámított váltakozásával halad előre, mintegy ezzel is a zenei partitúra intenzitásbeli variációit utánozva. A szereplők elhelyezkedése és ismétlődése is rendkívül erőteljes szimfonikus hatást kelt, éppen a fríz lezáró részében. Klimt tulajdonképpen az ábrázolás és a színhasználat révén képes létrehozni a zenével azonos hatást: nagyon halk kitartott effektusokat váratlan robbanásszerű kitörések követnek, amelyek kérlelhetetlen crescendóvá fokozzák a kompozíciót.

A zárókép, a „Megváltás” Beethoven IX. szimfóniájának negyedik tételéhez kapcsolódik. Klimt a Beethoven-fríz térbeli elrendezését úgy alakították ki, mint Beethoven IX. szimfóniájának utolsó szakaszának vizuális parafrázisát. A finálé kezdetén a három előző mozdulat fő témái ismétlődnek, csak akkor kell tőlük megválni, amikor a bariton szólisták (az első emberi hang, ami a hatalmas munka során hallatszik) ezt éneklik: „O Freunde, nichts diese Töne/Sondern lasst uns angenehmere anstimmen”.

A Secession XIV. kiállításának katalógusa kifejezetten összekapcsolja a fríz részleteit Schiller Óda az örömhöz című alkotásával.

A Beethoven-kiállítást a szervezők szándéka szerint bezárás után teljesen meg kellett volna semmisíteni. Végül mégsem így történt: Klimt Beethoven-frízét megmentették, és a kiállítás után számos kisebb dekorációt eladtak. A kiállítás nemcsak azért jelentős, mert ez volt az első olyan tárlat, ahol a művészek neve és témák helyett az összművészeti elgondolás kapott főszerepet, hanem azért is mert a művészek teljesen új anyagokkal és szokatlan anyagkombinációkkal kísérleteztek.
Gustav Klimt Beethoven-frízen három fontos újítás is látszik: a kétdimenziós ábrázolás és az emberi alak monumentális elkülönítése, a vonal kifejező használata és a díszítés dominanciája. Klimt részvétele a „Beethoven-kísérletben” a híres „Aranykor” kezdetét is jelöli. A monumentális allegóriát 1986-tól láthatja újra a közönség, kétségkívül ez a művész fejlődésének egyik legfontosabb műve.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:

Marian Bisanz-Prakken: Der Beethovenfries von Gustav Klimt und die Wiener Secession. In.: Secession. Gustav Klimt: Beethovenfries. Wien, 2014. 19-49.
Marian Pisanz-Prakken: Nude Veritas. Gustav Klimt és a bécsi Secession kezdetei, 1895-1905. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2010.
Matteo Chini: Klimt. Budapest, M-értrék Kiadó, 2010.
Gottfried Fliedl: Gustav Klimt 1862-1918. A nő képében a világ. Budapest, Taschen Kiadó, 2000.
Peter Vergo: The exhibition as performance: ’Beethoven’ in Vienna. In.: Music,Modernism and the Visual Arts from the Romanticism to John Cage, Phaidon, 2012. 124-131.