Francisco Goya önarcképei 1775 és 1824 között

“A józan ész által magára hagyott képzelet elképzelhetetlen szörnyeket szül.” Francisco Goya

Francisco Goya 29 és 78 éves kora között számos önarcképet festett, amelyek az önvizsgálódáson túl alkotói útkeresését is szemléltetik. Cikkünkben összegyűjtöttük Goya önarcképeit és időrendi sorrendbe tettük az alkotásokat, hogy láthassuk hogyan változott a legendás festő stílusa és hogyan látta magát évről évre.

Életút

Francisco Goya 1746-ban született Spanyolországban Fuendetodos-ban. 1749-ben a család házat vett Zaragozában és néhány évvel később odaköltöztek.
Goya 1763-ban és 1766-ban felvételért folyamodott a Spanyol Királyi Akadémiához, de mindkétszer elutasították. 1771-ben Rómába utazott, ahol a Parma városa által rendezett festészeti versenyen második díjat nyert. Még ugyanebben az évben visszatért Zaragozába és freskókat készített. Francisco Bayeu y Subías tanítványa lett; innentől fogva kezdte kialakítani jellegzetes stílusjegyeit.
1774-ben feleségül vette Bayeu nővérét, Josefát. A Királyi Szövőműhelyben kapott állást, ahol öt év alatt kb. 42 mintát tervezett. Bejáratos lett a királyi udvarba is, oltárképet festett a Szent Ferenc templom részére, és a San Fernando-i Akadémia tagjává választotta.
1783-ban José Moñino, Floridablanca grófja, III. Károly spanyol király kegyence, megbízta Goyát, hogy portrét fessen róla. Barátságot kötött Don Luis koronaherceggel és az ő házában lakott. A támogatói közé tartoztak Osuna herceg és hercegnő is, akiket szintén lefestett. III. Károly 1788-ban bekövetkezett halála után, IV. Károly uralkodása alatt Goya egyre népszerűbb lett a királyi udvarban.
1792-ben egy rejtélyes betegségen esett át, amelynek következtében elvesztette a hallását. Ekkortól kezdett művészi világa elkomorodni. 1799-ben kinevezték királyi festőnek. Lefestette a királyt és a királynőt, a királyi családot és több nemes személyt. 1812-ben meghalt a felesége. 1824-ben Bordeauxban telepedett le és itt is halt meg.

“Ha Goya nem dolgozott, a kastélyban és a parkban kószált, unottan és ingerlékenyen. Maella és Bayeu freskói előtt álldogált, ajkát előrebiggyesztve, gúnyosan, kritikusan. Vagy megállt a szökőkutak mitológiai alakjai előtt, látta a vizeket felszökni és visszahullani és játszani, és a vizeken át és a vizek fölött látta az óriási, fehéren ragyogó palotát, a spanyol Versailles-t, ezt a végtelen fáradsággal ilyen magasan megépítette légvárat. Bárki másnál jobban meg tudta érezni a szándékolt ellentétet az építmény és a kertek franciás mesterkéltsége és a spanyol természet vadsága között. És bárki másnál jobban megértette V. Fülöpöt, aki az idő, pénz és fáradság végtelen tékozlásával megépíttette ezt a palotát, és aztán belefáradva szeszélyébe, amikor a vízijátékok először működtek, kijelentette: „Ötmilliót fizettem ki ezekért a szökőkutakért, és öt percig szórakoztattak.” – Lion Feuchtwanger: Goya – A megismerés gyötrelmes útja