Összes cikk a Műtárgypiac kategóriában

Lufikutya után lufinyúl: megint Jeff Koons a legdrágább élő művész

A siker a lehető legjobbkor jött az utóbbi években népszerűségéből és árszintjéből sokat vesztett művésznek. 2013-tól 2018-ig mondhatta magáénak, majd most, féléves szünet után visszaszerezte a legdrágább élő művész címét a 64 éves amerikai képzőművész, Jeff Koons. A korábbi rekordot, amit emblematikus lufikutyájának narancsszínű változatával állított fel, 58,4 millió dollárral tartotta. Ezt szárnyalta túl tavaly novemberben David Hockney az Egy művész portréja című festményének 90,3 millió dolláros árával, ami egyben a tavalyi év negyedik legmagasabb leütése volt – élő művész még sosem végzett ilyen előkelő helyen ezen a listán, leszámítva éppen Koonst, akinek 2013-as rekordja ugyancsak a negyedik helyhez volt elég 2013-ban. Hockney azonban nem sokáig örülhetett a tekintélyes címnek; a Christie’s május 15-i New York-i post-war és kortárs árverésén Jeff Koons, ha csak egy hajszállal is, de meghaladta ezt az eredményt Nyúl című plasztikájának 91.075.000 dolláros árával. (Valamennyi ár tartalmazza az árverőház jutalékát. Hockney és Koons művét egyaránt 80 millió dollárért ütötték le, időközben azonban megváltozott a Christie’s jutalékrendszere és ezért magasabb 700 ezer dollárral a Koons szobráért kifizetett teljes összeg.) A Nyúl 1986-ban született rozsdamentes acélból és a lufikutyával együtt Koons …

Íme, a BÁV 74. Művészeti aukciójának legdrágább tételei | 2. rész

Az aukció második napján 276 tétel került kalapács alá és a műtárgyak 78%-ára érkezett sikeres licit. Az ékszereket és ezüst tárgyakat felvonultató árverés végén az összleütés 96 193 000 forint lett. Az AXIOART LIVE szolgáltatásának köszönhetően 17 ember regisztrált online licitek leadása céljából. Az árverésen 8 tétel került online licitálóhoz, a licitek összértéke több mint 800 ezer forint volt. Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, közel 700 ezer forint értékben, összesen 3 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Érdekesség: Több alkotás is gyors licitemelkedés mellett kelt el. A fehérarany art deco karkötő kikiáltási ára kétszereséért, 1,5 millió forintért talált gazdára. A katalógus tételei közül érdemes kiemelni a 86 apró briliánssal díszített karkötőt, aminek a kikiáltási ára 350 ezer forint volt és az élénk licitharcot követően 1 millió forintért cserélt gazdát. A Roberto Coin karkötő kikiáltási ára 2 millió forint volt, végül 2,4 millió forintnál ütötték le a tételt. Íme, a három legmagasabb leütési ár: A feltüntetett árak nem tartalmazzák az árverési jutalékot! Előfizetőink a katalógus teljes leütési listáját az alábbi linken – a bejelentkezést követően – érhetik el.

Reményteli kavalkád

Antik and Art Budapest Új szereplőként jelent meg a műkereskedelmi piacon az Antik and Art Budapest, azzal a szándékkal, hogy felélessze az utoljára tíz éve megrendezett Antik Enteriőr kiállítás és vásár hagyományait. A rendezvény hiánypótló, hiszen Magyarországon az utóbbi évtizedben valóban nem volt olyan tematikájú vásár, amely nem kizárólag a kortárs alkotásokra fókuszál, így a korábbi korok művészetét képviselő galériák és aukciósházak számára nem nyílt lehetőség a szélesebb hazai közönség előtti bemutatkozásra. A rendezvény tulajdonosa és ötletgazdája, Tausz Ádám is a széles spektrumot hangsúlyozza: a régiségektől a XX. századi mesterek művein át egészen a kortárs alkotók munkáiig a magyar művészet minden részletébe bepillantást kívánnak engedni. Egyfajta edukációs szerepet is betöltve az esemény a vásárlók és a gyűjtők mellett a nagyközönséget is igyekezett megszólítani, többek közt kultúrtörténeti és műtárgypiaci kérdéseket tárgyaló előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel. Ennek az igénynek a létezése azonban azt támasztja alá, hogy sok feladat áll még a szakma előtt a piac élénkítését illetően. A kiállítók közül többen is úgy vélték, hogy a látszólagos eklektika pozitív eredményekkel járhat, mert egy ilyen vásár keretében azokhoz az érdeklődőkhöz, …

Antik and Art Budapest: a Millenárison indul újra!

Több mint 10 éves kihagyás után Antik and Art Budapest néven újjáéled a nagysikerű Antik Enteriőr kiállítás és vásár. Március 21-24. között a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői képviseltetik magukat a rendezvényen, ahol egyedi anyaggal várják az amatőr és profi érdeklődőket. A szervezők célja egyrészt, hogy minőségi kikapcsolódást, élményt nyújtsanak a látogatóknak, másrészt felvállaltak egy edukációs küldetést is: műkedvelőket és kereskedőket közelebb hozni egymáshoz, a műgyűjtés generációkon átívelő, értékteremtő szerepére felhívni a figyelmet. Azt, hogy mennyire hiánypótló rendezvényről van szó, bizonyítja, hogy már az első hívó szóra csatlakoztak a magyar és nemzetközi műtárgy piacon elismert galériák, aukciósházak, kereskedők. Persze ehhez kellett egy alap, amit mi még 1994-ben megteremtettünk az első Antik Enteriőr kiállítással, és több mint 10 évig hatalmas érdeklődés mellet szerveztük meg évről-évre. Hagyományteremtő céllal élesztjük újjá a rendezvényünket, egy nagyon gazdag és változatos tematikával készülünk” – foglalta össze az esemény hátterét Tausz Ádám, az eseményt szervező Antik and Art Budapest tulajdonosa, ötletgazda. Bútor; csillár; ékszer; festmény; grafika; numizmatika; óra; papír-régiség; porcelán és kerámia; ritkaság-szőnyeg; textíliák; vallási tárgyak – mindenki megtalálja az érdeklődési körének megfelelő …