Az Antikvárium.hu ez év októberében 17. alkalommal nyitja meg tematikus árverését, és 10 napon keresztül várja a licitálókat.
Tételek, melyek eddig ismeretlenek voltak az aukciós piacon.
A Medvetánc József Attila egyik legjelentősebb kötete, már csak azért is, mert benne a költő maga válogatta össze korábbi költői termésének javát, s így hozott létre egy, a saját munkásságát reprezentáló kötetet. A kötet kiemelkedik az eddig ismert példányok közül, hisz ez a most felbukkant kötet az első közvetlen dokumentuma, a kutatók előtt eddig is ismeretes József Attila és Kárpáti Aurél közötti kapcsolatnak.
Szerb Antalnak a Rózsakeresztbe írt jelen ajánlása egyike lehet utolsó dedikációinak.
A címzettek, bár „csak” becenéven, illetve keresztnéven vannak jelezve, jól azonosíthatók: Dobrovits Aladár és felesége, Dömötör Tekla. A bizalmas megszólítás pedig éppen hogy a közeli barátságra utal.
Mikszáth Kálmán kevés cikkének kézirata maradt az utókorra. Ez persze korjellemző: a szerzők ekkor még kéziratban adták le cikkeiket a nyomdának, így az egyetlen példányban létező autográf az esetek legnagyobb részében a szedés és a nyomtatás után – fölöslegessé válva – megsemmisült; egyszerűen kidobták.
Ez a most előkerült Mikszáth-kézirat azért maradhatott fenn – mert nem került nyomdába. Ugyanakkor éppen ezért sok tekintetben „érdekesebb” is, mintha megjelent volna. A kézirat betekintést enged Mikszáth írói műhelyébe, az alkotási folyamatba, megmutatja az író (nyelvi) gondolkodását, láthatóvá válik általa a gondolatok belső hintázása.
Balázs Béla, Magyarok Mexikóban c. eddig ismeretlen drámájának eredeti kézirata. A darab nem szerepel a költő egyetlen életében megjelent kötetében sem, és nem került bele a gyűjteményes kiadásokba se, továbbá nem regisztrálja a kéziratos hagyatékának katalógusa sem.
Számos jubileumi és könyvnapi emlék, a több mint 100 szépirodalmi, 21 bibliofil és 100 első kiadásban megjelent tételt számláló kínálatban.
Jókai Mór által dedikált, a regényíró 50 éves írói jubileumára rendezett ünnepség alkalmából Strelisky udvari fényképész által készített fénykép.
Szögedi szinház Gyalu műsorával – Juhász Gyula által írói álnevén aláírt, számozott példány
Karinthy Frigyes: Együgyü lexikon – aláírt, számozott példány
Égi és földi szerelem – Molnár Ferenc és Rippl-Rónai József által aláírt, bibliofil, számozott példány
Tekintse meg a tematikus témaköri összeállításokat
és válogasson értékes köteteket könyvespolcára!
Licitáljon az Antikvárium.hu online piactérben megnyíló aukciójának arculatát is színesítő autográf magánlevelezésekre, és gazdagítsa kézirat gyűjteményét!
Benczúr Gyula levele saját névjegykártyáján Kézdi-Kovács László festőművész részére
Bernáth Aurél által Dr. Rédey Tivadarné részére írt két magánlevél
Ferenc tecki herceg [Francis, Duke of Teck], II. Erzsébet brit királynő dédapjának autográf, aláírt levele [Liszt Ferenc koncertjére invitáló levél.]
Feszty Árpád levele Kézdi-Kovács László részére
I. Ferencz József hivatalos meghívólevele gróf Széchenyi Ödönnek az 1865-ös országgyűlésre
Dr. Ortutay Gyula “Magyar Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium” száraz bélyegzős fejlécezésével ellátott levélpapírra gépelt, aláírt levele Hincz Gyula úrnak
Paál László festőművész aláírt, autográf magánlevele
Tamási Áron aláírt, autográf levele
Keresse fel a „Kéziratok, gépiratok” témakör ritka darabjait!
Az Antikvárium.hu dedikált tételeket felsorakoztató aukciójának szervezői igazi érdekességeket vettek föl katalógusukba – olyan szerzők dedikált, aláírt köteteit, kiknek lába egykor a magyar földet járta, de később Európát, és a szülőhazát elhagyva az amerikai földrészen érte őket az örök álom végtelen nyugalma.
Dedikált fotók és fotóalbumok gazdag kínálatát nyújtja a licitálóknak a 17. dedikált aukció:
Kassák Lajos, Féner Tamás, Szebeni András, Korniss Péter, Escher Károly
albumai kalapács alatt!
Képzőművészek által dedikált és aláírt művészien illusztrált kötetek is licitálásra hívják az árverés megtekintőit!
Kopasz Márta, Borsos Miklós, Kass János, Szász Endre, Szántó Piroska, Rippl-Rónai József
Würtz Ádám, Zórád Ernő
Sport – Sport – Sport!
13 tétel : 64 kézjegy
Albert Flórián, Grosics Gyula, Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Rákosi Gyula,
Bocsák Miklós, Franz Beckenbauer,
Fa Nándor, Papp László, Endresz György, Magyar Sándor, Szalay Emil
Több mint 100 tematikus témakör, 223 egyedi tétel, köztük számos korábban Magyarországon nem aukcionált ritkaság!
Válogasson bizalommal, és gazdagítsa magángyűjteményének tárházát!
Az egyes köteteket az érdeklődők megtekinthetik és személyesen kézbe vehetik a webáruház IX. kerületi, budapesti átadópontján október 13-tól 20-ig.
A már jól ismert módon minden egyes kötetről az átlagos katalógusinformációnál sokkal gazdagabb fotóanyag és írásos háttérinformáció (a leiratokon túl előszó, tartalomjegyzék és fülszöveg van minden olyan könyvnél, ahol ezek rendelkezésre állnak) található a webáruház aukciós felületén, hathatósan segítve ezzel a licitálás előtti tájékozódást új és visszatérő ügyfeleink számára egyaránt.