Ritka, hogy három külföldi nagyváros is magyar kiállításnak ad otthont, melyek a XVIII. századtól a II. világháborút megelőző évekig a magyar művészettörténet különböző fejezeteibe nyújtanak bepillantást. A három kiállítás teljesen eltérő konstrukcióban született, bemutatjuk mindhármat!

Ha időrendi sorrendben haladunk – mármint a bemutatott korszakokat tekintve – akkor a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Buenos Aires-i tárlatával kell kezdenünk, ami ugyan zömében a Szépművészeti Múzeum nemzetközi kollekciójára épül, de az utóbbi években több európai nagyvárosban – Londonban, Rómában, Párizsban, Milánóban, Madridban –vendégeskedett kiállításokhoz hasonlóan szerepelnek benne magyar művészek alkotásai is.

Az 1896-ban megnyílt, Dél-Amerika egyik legjelentősebb képzőművészeti kollekciójának otthont adó Argentin Nemzeti Szépművészeti Múzeum Remekművek a reneszánsztól a romantikáig. A budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye című, március 27-től július 29-ig látogatható tárlata a magyarországi és a fogadó intézmény számára is úttörő jelentőségű vállalkozás. Az argentin múzeumi vezetők érdeklődését a tavaly tavaszi madridi kiállítás keltette fel; még a tárlat alatt felvették a kapcsolatot a budapesti intézménnyel. Andres Duprat, a Buenos Aires-i múzeum igazgatója büszkén hangsúlyozza honlapjukon, hogy a magyar múzeum által rekonstrukciójának időtartama alatt szervezett külföldi kiállítások sorozatának ez az egyetlen Európán kívüli állomása, aminek keretében az argentin múzeumlátogatók például először találkozhatnak “élőben” egy Leonardo da Vinci művel. Az 58 kiállított munka között 8 magyar művész – Mányoki Ádám, Bogdány Jakab, Borsos József, Donát János, id. Markó Károly, Barabás Miklós, Kovács Mihály és Brocky Károly egy-egy alkotása enged bepillantást a XVIII. század eleje és a XIX. század közepe közötti másfél évszázad magyar festészetébe. A kiállítás két kurátora Angel Navarro és Florencia Galesio, az argentin Nemzeti Szépművészeti Múzeum művészettörténészei.

A másik két tárlat már a XX. századba, annak is a tízes-harmincas éveibe kalauzolja látogatóit.

A Római Magyar Akadémián – az intézmény 90. születésnapját köszöntő rendezvénysorozat részeként – április 14-ig látható Az első lépések. A Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasainak művei című kiállítás. 1928-tól kezdve a magyar művészek intézményes keretek között érkeztek tanulmányútra az Örök Városba és Klebelsberg Kuno oktatási miniszter közbenjárásával állami ösztöndíjban részesültek. A Római iskola “szellemi atyja” Gerevich Tiborművészettörténész, a Római Magyar Akadémia első igazgatója volt, aki arra törekedett, hogy a magyar művészek a kor francia és német művészeti hatásainak ellensúlyozására az olasz fővárosban inkább a klasszikus görög-római művészeti hagyományt, illetve a modern olasz művészet trendjeit tanulmányozzák. Gerevich célja egy új magyar „római stílus” létrehozása volt, amely törvényszerűen klasszicizálódik az európai művészettörténet legjelentősebb helyszínén, miközben a kor újító szándékai és progresszív törekvései a modern művészet irányába mozdítják.

A program első képzőművész ösztöndíjasai Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál, Pátzay Pál és Szőnyi István voltak, akik 1928-ban érkeztek az olasz fővárosba. Szőnyi néhány hónap után lemondott az ösztöndíjról és visszatért Magyarországra, de a többiek éltek az eredetileg egy évre tervezett tartózkodás meghosszabbításának lehetőségével és hamarosan művekben tárgyiasuló formát adtak Gerevich esztétikai elképzeléseinek. A Római Iskola ösztöndíjasai először 1930-ban mutatkoztak be a nemzetközi színtéren, hatalmas sikerrel szerepeltek a Velencei Biennálén.

A Római Magyar Akadémia Németh Pál által kurált tárlata e négy művész munkásságát idézi meg mintegy 80 – részben Rómában készült – festmény, grafika és plasztika segítségével. A műveket a debreceni MODEM, az Antal- Lusztig gyűjtemény, a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum, valamint Pátzay Pál gyűjteménye kölcsönözte a kiállításra.

Párizsban két jelentős galéria, a XX. század eleji magyar művészet számos fontos alakját már korábbi tárlatain is bemutató Galerie le Minotaure és a Galerie Alain le Gaillard fogott össze, hogy Passuth Krisztina művészettörténész hathatós közreműködésével bő keresztmetszetet adjon a berlini Der Sturm galéria magyar művészeinek munkásságáról. Március 15-én megnyílt tárlatuk a Magyar avantgárd a Der Sturm Galériában (1913-1932) címet viseli és május 12-ig tekinthető meg. A Der Sturm folyóiratként már 1910-től, galériaként pedig 1912-től egészen 1932-ben történt megszűnéséig a XX. század első harmadában a művészetben végbement radikális változások egyik legfontosabb csomópontja volt; tragikus sorsú alapítója és tulajdonosa, a zenész-zeneszerző-kritikus-író-kiadó-galerista Herwarth Walden személyében is megtestesítette korának interdiszciplináris ideálját, a különböző művészeti ágaknak az avantgárdra jellemző összefonódását. Walden már galériájának megnyitásakor is jól ismert számos magyar művészt, járt is Budapesten, ahol folyóirata gyorsan ismertté vált szakmai körökben.

A kétoldalú kapcsolat gyorsan mélyült és számos magyar művészt juttatott fontos kiállítási lehetőséghez a magát az európai művészet mind fontosabbá váló központjává kinővő Berlinben. A Der Sturm első magyar kiállítója Réth Alfréd volt – aki a Walden meghívását elhárító Picasso helyére “ugrott be”, de a galerista – Kassák Lajosnak és a MÁ-nak köszönhetően – csakhamar felfedezte magának Mattis-Teutsch Jánost, Kádár Bélát és Scheiber Hugót is, akikkel egészen a 20-as évek végéig együttműködött. Később Walden figyelme az Oroszországból érkező konstruktivizmus felé (is) fordult, és beemelte programjába a “forradalmi konstruktivizmus szószólóinak” tartott Kassák Lajost, Moholy-Nagy Lászlót, Bortnyik Sándort és Péri Lászlót is. A csaknem félszáz alkotást felvonultató tárlatot, melyen az említetteken kívül még Ébneth Lajos egy munkája is szerepel, a Le Minotaure saját anyagából, budapesti galériák kollekciójából, kisebb részben pedig magyar és francia magángyűjteményekből állították össze; a kiállított művek többsége megvásárolható. A tárlatot angol-francia nyelvű katalógus kíséri, melyhez Passuth Krisztina is írt tanulmányt.

A nyitóképen Guido Reni és műhelye: Dávid és Abigél, 1616 körül, a Szépművészeti Múzeum Budapest jóvoltából. A kép jelenleg a Argentin Nemzeti Szépművészeti Múzeumban látható.

A cikk 2018. március 23-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Szerző: Emőd Péter