Month: június 2021

Csontváry Kosztka Tivadar egyik legrejtélyesebb műve a Virág Judit Galériában

Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve, Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festménye is megtekinthető június 12. és július 30. között a Virág Judit Galériában, ahol egyszerre négy kiállítás lesz látogatható. Mattis Teutsch János az avantgárd kimagasló alakja, műveinek eddigi legteljesebb és legátfogóbb tárlatát Éber Miklós gyűjteményén keresztül ismerhetik meg az érdeklődők. Radák Eszter legfrissebb munkáit mutatja be, Demény Miklós alkotásaiból pedig a teljes életművet átfogó válogatás lesz látható. Emellett egy 13 képből álló tárlat is megtekinthető többek között Csontváry, Rippl-Rónai József, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Bak Imre, Lakner László és Nádler István műveivel. A kiállításokon minden műalkotás megvásárolható. Csontváry Kosztka Tivadar művei csak nagyon ritkán bukkannak fel a műkereskedelemben. A Hídon átvonuló társaság legutóbb 2006-ban szerepelt a Virág Judit Galéria aukcióján, azóta magángyűjteményben volt. A művész egyik legtöbbet reprodukált alkotásának szimbolikáját régóta kutatják, azonban eddig még senkinek sem sikerült igazán feltárni. A dinamikus kompozíciójú festményt mesebeli álmodozó figurák, vadászok, lovasok, köztük egy amazon, bohócok, gyermekét karjában tartó anya, tétova férfiak népesítik be. A Hídon átvonuló társaság is azok közé az alkotások közé tartozott, amelyeket a művész a …

Milliós leütések a Központi Antikvárium aukcióján

A Központi Antikvárium múlt hét pénteken (június 4.) tartotta 157. árverését. Az aukción 199 tétel került kalapács alá és a papírrégiségek közel 85%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 55,25 millió forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 62,4 millió forint lett. Az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően 105 ember jelentkezett be online licitek leadása céljából, több mint 8,5 millió forint értékű papírrégiséget ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukcionált tételek közel 25%-a került online licitálóhoz. Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, 1,4 millió forint értékben, összesen 20 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Érdekesség: Hatalmas licitharc bontakozott ki Rejtő Jenő majdnem elveszett, második ismert dedikált könyvére. A Piszkos Fred közbelép – Fülig Jimmy őszinte sajnálatára az Aurora Könyvkadónál jelent meg, egy pengős sorozatban, Rejtő egyik szokásos alteregója, P. Howard művészneve alatt. A kötet árverésre kerülése regénybe illő: a dedikált példány 80 évnyi hányatott sors után került az antikvárium szakmai vezetője, Bálinger Béla elé, ráadásul aki behozta hozzá, több könyv mellett ezt pont kiejtette a ládából útközben, utólag jött vissza azzal, hogy van még …

Gárdonyi és Jókai dedikált kötetei is egymilliósnál magasabb áron keltek el

Gárdonyi Géza és Jókai Mór dedikált kötetei is egymillió forintnál magasabb áron keltek el az Antikvarium.hu 13. tematikus online könyvaukcióján, melynek során a 223 tételből 17 jutott 200 ezer forint fölé. Az árverés május 20-án indult, és tíz napon át tartott volna, de a netes szolgáltató technikai karbantartása miatt az Antikvarium.hu június 6-ig meghosszabbította az eseményt. Az utolsó órákban került az élre – köszönhetően a 60 licitnek – Gárdonyi Géza Szunyoghy Miatyánkja című regényének dedikált példánya. Gárdonyi dedikált kötetei csak nagyon ritkán bukkannak fel, Gárdonyi kései regényének Dobai János számára dedikált darabjáért 1,1 millió forintot ajánlott a nyertes licitáló. Az Antikvarium.hu aukcióinak állandó slágere Jókai Mór. A mostani árverésen az Erdély aranykora című regény volt megszerezhető Jókai Mór kézjegyével; a tétel végül 1,05 millió forinton zárt. A legmagasabb áron szinte végig József Attila Külvárosi Éj című verseskötetének egyedi autográf bejegyzéssel ellátott példánya szerepelt, végül a harmadik legmagasabb összegért, 900 ezer forintért került új tulajdonoshoz. Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzérének egy korabeli példányára licitáltak a legtöbben (427-en); a Vértes Marcell rajzaival illusztrált kötet végül 600 …

Talált tárgyak országa: a magyar kubizmus csúcsműveinek nyomában Franciaországban

A párizsi Magyar Kulturális Intézet kiállítása bemutatja a műkincsvadászat eddigi eredményeit és „kiadja a körözést” a továbbra is lappangó művekre. Magyar kubizmus – ez a szókapcsolat talán ma még sokak fülében idegenül cseng, de jó eséllyel ez már nem sokáig lesz így, hiszen máris jelentős eredményeket felmutatva folyik a magyar avantgárd művészet eme fontos fejezetét reprezentáló művek felkutatása és hozzáférhetővé tétele a szakemberek és a nagyközönség számára. Az 1910-es évek elején Párizsban valóságos magyar kubista diaszpóra jött létre; az akkor  rendkívül népszerűnek számító avantgárd irányzat számos, akkortájt ott élő magyar művészre is nagy hatással volt. Többségük 1912-től az Académie La Palette kubista centrum körül csoportosult, amelyet két kubista teoretikus művész, Jean Metzinger és Henri Le Fauconnier irányított. A magyar művészek tökéletesen beilleszkedtek a francia kubista mozgalomba. Ismeretségi körük gyakran túlmutatott a kubista festőkön és szobrászokon: kapcsolatban álltnak írókkal, költőkkel, teoretikusokkal és a kulturális élet más szereplőivel, például galériatulajdonosokkal és műgyűjtőkkel. A magyar kubisták nem elégedtek meg francia kortársaik másolásával, hanem saját képükre formált kubizmust teremtettek, melynek egyedisége a színek elevenségéből fakadt. Közülük többen is együtt …