Aukció
Hozzászólok

Változtatás és siker – WestLicht és Leitz Photographica Auction, Bécs

Tavalynovember végénrendezte a WestLicht Bécsben a 18. régifénykép-árverését, ahol 201 tételre vártak vevőket. Peter Coelnnek, a galériaés árverezőház résztulajdonosának több évtizedes tevékenységéről már beszámoltunka Műértő 2004. áprilisi, az OstLicht megnyitásáról pedig a Műértő 2012. szeptemberi számában. A fényképaukcióelőtt három nappal viszont a WestLicht 33. régifényképezőgép-árverése 555 tételének kikiáltása előtt Peter Coeln helyett már Matthias Harsch, a Leica Camera AG igazgatótanácsának elnöke és Alexander Sedlak, a Leica Camera Austria ügyvezető igazgatója lépett a pulpitusra. Bejelentették: a WestLicht új tulajdonosai a gyáralapító Leitz család nevét akarják a figyelem középpontjába állítani, ezért a 34. árverést már az 52 ezer lakosú németországi kisvárosban, Wetzlarban tartják majd meg, Leitz Photographica Auction néven a Leica gyárépületében. Ahelyszín nem teljesen új, hiszen a Leica megtervezésének centenáriumán már sor került itt egy száztételes WestLicht-árverésre, amelyről a Műértő 2014. júniusi számában jelent meg tudósítás.

A régifényképezőgép-árverésen a legtöbbet, 156 ezer eurót a francia fotós-újságíró, Gerard Bois (1943–2018) által használt és 1957-ben gyártott, gyorstovábbítós MP Leicáért kellett kifizetni. Az első sorozatból származó, még Anastigmat objektíves 1925-ös Leica I-es 120 ezer euróba került. Errol Flynnhollywoodifilmszínész fiának, Sean Flynn-nek (1941–1971) haditudósítóként használt fekete Leica M2-ese 72 ezer euróért került új tulajdonoshoz. A svéd hadsereg megrendelésére 1956-ban száz darab fekete Leica III f-et gyártottak, amelyekből csak néhány példány maradt meg olyan jó állapotban, mint a most elárverezett és 48 ezer euróért elkelt darab.

Egy 1934-ben forgalomba hozott 2,7-es fényerejű, 3,5 cm-es gyújtótávolságú Meyer Makro Plasmat objektív 33600 eurót ért meg vevőjének. Mind az önkioldóval kiegészített, 1940-es IIIc Leica, mind az 1,5-ös fényerejű, 75 mm-es Meyer Kino Plasmat portréobjektív 31200 eurón cserélt gazdát.

Mihályi József prototípusú fényképezőgépe közelről

Budapesten jelent meg 1997-ben az a magyar fotóipari tervezők életrajzát tartalmazó könyv, amely az Egyesült Államokba kivándorolt és ott komoly karriert befutott Mihályi József (1889–1978) munkásságát ismertette. Mihályi azért nevezhető a magyar származású mérnökök közül az egyik legfontosabbnak, mert a Kodak gyár főkonstruktőreként közel 200 szabadalmat jelentetettbe, amelyek 17 általa tervezett fényképezőgépbe épültek be. Ezek között nagy példányszámban forgalmazott, viszonylag olcsó és rendkívül bonyolult felépítésű, még a hivatásos felhasználókat is komoly kihívás elé állító kamerák is találhatók. Mihályi 1930-as évek végi tervezésének, a cserélhető filmmagazinos, kisfilmes Ektra fényképezőgépnek továbbfejlesztett változata prototípusban maradt, így az Ektra II-est kevesen láthatták és vehették kézbe. Akik viszont részt vettek a WestLicht-Leitz Photographica árverésén, ezúttal ezt megtehették, és konstatálhatták, hogy a kamerának a Bécsben kalapács alá került példányába mégsem épült be Mihályi 2.135.984-es számú, 1938. november 8-i szabadalma, amely a rugómotoros filmtovábbításra vonatkozott. Ez persze nem zavarta a licitálókat, akik a 36 ezer eurós leütéssel a Kodak Ektra II-t a legdrágább magyar tervezésű fényképezőgéppé avatták.

Még nagyobb magyar sikert hozott a régi fényképek árverése. Ezen még az alapító, Peter Coeln fogadta munkatársaival a telefonos liciteket, míg leányai Nikolaus Schauerhuber árverésvezetőt segítették. Az 1951-es születésű Julian Schnabel Hermann Nitscht ábrázoló portréja 12 ezer eurót, August Sander (1876–1964) egy műkereskedőről készített fotója és Jaroslav Rössler (1902–1990) talányos fotómontázsa egyaránt 11400 eurót ért. Henri Cartier-Bresson híres, tócsát átugró férfit megörökítő 1933-as pillanatfelvételéért 48 ezer eurót adtak, míg Robert Frank párizsi zsánerképéért 20400 eurót kellett fizetni.

Peter Coeln az árverés előtt azt mondta nekem, hogy 120 ezer eurót vár az egyik tételért. Szavait azért fogadtam figyelemmel, mert azok a magyar származású Robert Capa (1913–1954) The Falling Soldier, Loyalist Militiaman at the Moment of Death, azaz a Milicista halála című riportfotójára vonatkoztak.Capa felvétele – reprodukciók révén – a fotótörténet egyik legismertebb riportképévé vált. Az Akadémiai Kiadó 1963-as Fotólexikonában is megjelent felvétel negatívja jelenleg lappang, így a szakemberek még adósak annak elemzésével. Az ikonikus fotót általában egy talán nem is azonosítható eredeti nagyítás reprodukciója alapján teszik közzé, ami nem zavaró, mert mindenki a kép tárgyát, és nem az azt hordozó papírdarabot nézi-figyeli és értelmezi.

Fontos viszont minden – korabelinek mondható – nagyítás lehetőség szerinti alapos vizsgálata. A bécsi árverésen szereplő, viszonylag kis méretű, 12,4×18,6 centiméteres képet a madridi Museo Reina Sofia laboratóriumában elemezték, és a szakemberek véleménye szerint a felhasznált fotópapírt 1936 és 1938 között gyártották. Capa felvétele 1936. szeptember 5-én készült a golyótól eltalált és mozdulat közben a földre zuhanó férfiról, a kép hátoldalán pedig a Black Star nevű képügynökség bélyegzője látható, aminek akkor a magyar származású fotós dolgozott. Mindezek alapján a fotót korabeli nagyításnak, idegen szóval vintage printnek lehet tekinteni. E tény közrejátszott abban, hogy a 60 ezer eurós kikiáltási árat a leütés összege megtöbbszörözte, mivel a tétel 144 ezer euró megfizetése után került új tulajdonosához. Robert Capa alkotásainak értéke megkezdte tehát a felzárkózást a hat számjegyű aukciós összegeket elérő Moholy Nagy László munkáihoz.

A fotó egy másik, dr. Saul Unter gyűjteményéből való példánya egyébként 2018. április 9-én New Yorkban, a Phillips árverésén162500 dollárért kelt el. A Bécsben aukcionáltnál nagyobb, 27×33,7 cm-es példányra azonban kissé másképp kell tekintenünk, mert a TimeLife archívumából származó és hátoldalán tucatnyi korábbi megjelenést dokumentáló bélyegzőt viselő nagyítás tulajdonképpen nyomdai eredeti. A számos folyóiratban, könyvben megjelentetett fotót ugyanis az első felhasználás előtt airbrush technikájú festék-szóró pisztolyos retusnak vetették alá. A kép felső, felhős eget ábrázoló, kissé foltos részét gondos kezek festékkel retusálták egyenletesebb felületűvé.

Ez a sokszorosítási technológiában a maga korában bevett eljárás idegen a fotóműtárgy fogalmától, mert a zselatinos ezüsttel fényérzékennyé tett (fotó)papír másképp „öregszik”, mint a rávitt festékréteg. Ám akorábbi felhasználások jelzései miatt a retusált kép a fotóriport történetének is része. Ez a tény és az, hogy A milicista halálának korabeli nagyításaiból világszerte mindössze két-három példány található közgyűjteményekben, szerepet játszhatott a New Yorkban elért leütési árban.

A szakemberek nem a kép témáját nézik, hanem annak a fotó mindkét oldalán történő mikroszkopikus szintű megjelenési módját tanulmányozzák. A hihetetlenül magas árak miatt viszont félő, hogy Capa korabeli nagyításainak egy laboratóriumban egyszerre történő műszeres vizsgálata mind több nehézségbe ütközik majd.

Szerző: Fejér Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük