Aktuál, Aukció, Műtárgypiac
Hozzászólok

Új aukciós rekordot érhet el a legismertebb-magyar indiai képzőművész

Amrita Sher-Gilnek (1913-1941) Indiában valóságos kultusza van és igazi eseménynek számít, amikor mindössze 172 festményt számláló életművének valamelyik darabja kalapács alá kerül. Mint most, a Christie’s március 17-i árverésén. 

A tragikusan fiatalon elhunyt festő életművével hidat épített a Nyugat és India művészeti víziói között. Pályájáról akkor írtunk bővebben, amikor 2018 végén a Sotheby’s első, Mumbaiban tartott árverésén 2,7 millió dollárért cserélt gazdát egy lánykaportréja. Ritka esemény az ilyen, hiszen az életmű a darabszámot tekintve szerény és a festmények döntő része Új-Delhiben, a National Gallery of Modern Art birtokában van. (Ezeket a munkákat egy virtuális túra keretében itt lehet megtekinteni.) Indiában Sher-Gil műveit 1976-ban „nemzeti kinccsé” nyilvánították, azaz védettséget élveznek, így külföldi gyűjtőknek többnyire csak annak a néhány munkának a megszerzésére lehet esélyük, amiket még más országokban őriznek.

Amrita Sher-Gil. Forrás: Wikimedia Commons

Ilyen az az 1932 körül, azaz a művész alig 20 éves korában született női portré is, ami Párizsban – Magyarország és India mellett Sher-Gil életének harmadik fontos színhelyén – készült és a mostani árverésig nem is hagyta még el Franciaországot. Most viszont átszállították az óceán túlsó partjára, hogy New Yorkban kerüljön kalapács alá a Christie’s dél-ázsiai modern és kortárs aukciójának vezető tételeként. A kis méretű portré Sher-Gil és testvére, Indira közös barátnőjét, Denyse Proutaux-t ábrázolja, akivel 1924 és 1934 között sok időt töltöttek együtt Párizsban. Denyse művészeti író és műkritikus volt és többször is modellt ült Sher-Gilnek. Kettejük között gyakori volt a levélváltás is, és a művészettörténészek szerencséjére e levelek közül sok Denyse fiának köszönhetően megőrződött az utókor számára is. Ugyanígy megmaradtak Denyse azon levelei is, melyeknek címzettje akkori barátja, későbbi férje, Philippe Dyvorne volt. A szakembereknek most e levelezés alapján sikerült beazonosítaniuk a korábban a műkereskedelemben soha fel nem bukkant arcképet, ami hosszabb ideig Denyse, illetve családjának tulajdonában volt, ahonnan idővel egy másik francia magánkollekcióba, majd ahhoz a gyűjtőhöz került, aki most a mű értékesítése mellett döntött.

Amrita Sher-Gil: Denyse arcképe, 1932 körül, olaj, vászon, 46 x 38 cm, a Christie’s jóvoltából

Denyse Proutaux több levélben is beszámolt barátjának a mű születésének folyamatáról, azt írva, hogy Sher-Gil ezúttal egy „orosz stílusú” képen örökíti őt meg. A festmény becsértékét az aukciósház 1,8-2,8 millió dollárban határozta meg; ilyen magas taksát korábban még a művész egyetlen munkája sem kapott. Jelenlegi árrekordját egy 1933-as önarcképe tartja, ami a Sotheby’s-nél 2015-ben – 1,2-1,8 millió dolláros becsérték mellett – 2,9 millióért cserélt gazdát. Az írásunk elején említett lánykaportré ehhez közeli, 2,7 milliós árat ért el; a becsérték ez esetben is nagyon hasonló, 1,2-1,7 millió dollár volt. Denyse Proutaux portréja most tehát már az előző árakat is figyelembe vevő, jóval magasabb taksával indul; emellett az is növelheti egy új életműrekord esélyét, hogy időközben jelentősen megnőtt az érdeklődés a nőművészek munkái iránt, s a gyűjtők fokozott figyelemmel fordulnak azon alkotók felé is, akiknek életműve nem vagy nem csak a képzőművészet hagyományos „kánonképző” központjaihoz kötődik.

Szerző: Fejes Júlia

A cikk 2021.március 8-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük