Műtárgypiaci visszapillantás 2016-ra, és latolgatások 2017-re
Mit hoz 2017 a műtárgypiacon nemzetközi és hazai területen? A piac szereplőit és a gyűjtőket folyamatosan foglalkoztatja ez a kérdés. Üveggömböt mindannyian szeretnénk, de egyikünknek sincs sajnos, ezért kénytelenek vagyunk azokra az elemzésekre támaszkodni, amelyeket a különböző piackutató cégek, mint például az Artprice, az Art Tactic vagy akár a Mei Moses Art Indices, – amelyet mellesleg tavaly októberben bekebelezett a Sotheby’s – készítenek. Napokon belül a maastrichti high end művészeti vásár részletes elemzése, a TEFAF 2017 Global Art Market Report is megjelenik, amely majd még tovább árnyalhatja az összképet és a levonható következtetéseket. Tekintsük át, mire jutottak a műtárgypiac tudósai eddig. Leszögezhetjük, hogy a 2008-as globális gazdasági válság látványos zuhanást okozott az árakban, különösen a spekulatív piaci szegmensnek számító kortárs festészet területén. Ez utóbbi, kifejezetten trendinek minősülő piac, amely nagyon népszerű a művészetre befektetési szemmel is tekintő gyűjtők körében, azért omlott össze olyan látványosan, mert a vásárlók forrásai elsősorban a válság által jelentősen megtépázott pénz és tőkepiacokról származtak. A konzervatívabb területek, mint például a régi mesterek piaca viszonylag érintetlenül vészelte át a krízist. Összességében amilyen …