Összes cikk Levél cimkével

Elképesztő összegért kelt el Jane Austen írótársát bíráló levele!

Szenzációs áron, több mint 160 ezer fontért kelt el Jane Austen 1812-ben unokahúgához írt levele a Sotheby’s árverésen! A Sotheby’s 2017. július 11-én rendezte meg brit irodalmi nagyságok relikviáit felvonultató aukcióját Londonban, ahol kalapács alá került Jane Austen három levele, illetve levéltöredéke is. Sotheby’s előzetesen 80-100 ezer fontra becsülte az unokahúghoz, Anna Lefroyhoz írt levelet, ám végül 160 ezer 500 fontnál állt meg a licitharc! Nem hiába az Anna Lefroyhoz írt levél kelt el a legmagasabb áron, ugyanis ebben az írónő egy kortársáról is kifejtette a véleményét. Austin a levélben Rachel Hunter gótikus regényét, a Lady Maclairn, the Victim of Villainy című művét bírálta, amit egyenesen “fárasztónak és unalmasnak” festett le. “Nagyon izgalmas, hogy van egy levél, amelyben Austen az írásról, a regényekről és valaki másról mesél” – mondta el Gabriel Heaton, a Sotheby’s könyvekkel és kéziratokkal foglalkozó szekciójának igazgatója. A Sotheby’s szerint a Büszkeség és balítélet írójának 1812. október 29-én és 30-án kelt levelei az Austen család tulajdonában voltak, és korábban egyik sem szerepelt aukción. Az árverésen szerepelt még egy 1814-ből származó, szintén Anna Lefroynak írt Austen-levéltöredék is, …