Összes cikk Kortárs művészek testközelből cimkével

Kortárs művészek testközelből – interjú Sramkó Zitával

Mielőtt találkoztam volna Sramkó Zitával már jól ismertem a műveit, végigböngésztem az Instagram profilját és együtt választottuk ki az alkotásokat, amik felkerültek az AXIOART CONTEMPORARY-ra és a tavaszi kortárs aukcióra (az árverés időpontja: február 28. – március 12.) beadott anyagát is fixáltuk. Aztán egy szép napon besétált hozzánk az irodába Zita – a szerződését hozta – és időpontot kértem tőle ehhez az interjúhoz. Mikor kezdtél képzőművészettel foglalkozni? Ez számomra meghatározhatatlan, – leszámítva azt, hogy gyerekkorom óta művész akartam lenni és mindig alkottam valamit, – talán az első lépésem a képzőművészet felé az volt, amikor beiratkoztam egy rajzszakkörre. Később ott indult el az a gondolat is, hogy felvételizzek a képzőművészeti egyetemre. A szakkörön a tanáraim azt ajánlották, hogy a tervezőgrafikus szakot próbáljam meg, mert ahhoz minden bizonnyal jó érzékem van. Hogy lett a grafikából festészet? Miután felvettek az egyetemre a szakmai feladatokkal voltam elfoglalva. Harmadévesen jött egy álláslehetőség, melyet elfogadtam. A munkahelyemen az ügyfelek számára eladhatóra kellett koncentrálnom, az egyetemet illetően pedig csak a beadandókra és a kiosztott témákra maradt időm. Közben pedig volt bennem egy …