Hajlamosak vagyok elfelejteni, hogy vannak művészek, akik most is köztünk élnek és alkotnak. Interjúsorozatunkkal az a célunk, hogy az AXIOART Kortárs művészeit jobban megismerhessék az emberek és munkáikhoz arcot is tudjanak társítani. Gyebnár Istvánnal képzőművészetről, nagy elődökről, a művészet és diplomácia kapcsolatáról beszélgettünk. Mikor kezdett el képzőművészettel foglalkozni? Gy. I.: Szűkebb és tágabb családunkban többen is foglalkoztak képzőművészettel, akiknek a munkásságát gyermekkorom óta követtem. Édesanyám a Dési Huber István Képzőművészeti Körben tanult az ötvenes években; ösztönzésére kezdtem el festeni. Az általam rendkívül nagyra becsült, Munkácsy-díjas szobrászművész, Lóránt Zsuzsa, aki ebben az időben a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban rajztanárként engem is oktatott, kifejezetten bíztatott, hogy folytassak képzőművészeti tanulmányokat is. Ő ajánlott be a Dési Huber István Körbe, akinek akkori vezető tanára, Tamás Noémi az ő baráti köréhez tartozott. Pályám a közgazdász diploma megszerzését követően ugyanakkor elágazott, de valójában soha sem tettem le arról, hogy képzőművészettel is foglalkozzak.  Kik azok a művészek, akik meghatározó hatást gyakoroltak Önre?  Gy.I.: Édesanyám rokona volt Bednay Éva, aki többek közt lakkfestészettel, majd textil-montázsok készítésével foglalkozott, valamint férje, Bednay Dezső, aki tűzzománc-munkáival és …